A pályázat célja volt az is, hogy hosszú távú szemléletváltást indítson el a sport területén, elősegítve Veszprém és a régió lakosságának egészségesebb életmódját, és erősítve a sport társadalmi integráló erejét.
„Sok edzővel beszélgettem a tbiliszi világbajnokságon, mindenki óriási teljesítménynek tartja a magyar vívók szereplését – én maximalista vagyok, nem tudom ezt ilyen határozottan kijelenteni.”
A kétszeres Superbody abszolút győztes, erőemelésben és fekvenyomásban is országos bajnok testépítő családi nyaralása során, biciklibaleset következtében hunyt el a Scitec Gold Fitness Club közleménye alapján.
Kuti Orsolya ötödik lett a franciaországi Deauville-ban zajló légfegyveres Európa-bajnokság futócél 40 vegyes számában. A hazai szövetség tájékoztatása szerint a magyar versenyző 367 kört teljesített.
Az ötkarikás egyeztető megbeszélések folytatásaként a vitorlázó-szövetség vezetői arról tájékoztatták a Magyar Olimpiai Bizottság előkészítő testületét, hogy reményeik szerint három hajóosztályban is lesz magyar résztvevő a 2008-s pekingi olimpián.
Az ötkarikás egyeztető megbeszélések folytatásaként legutóbb a lovas-szövetség képviselői tájékoztatták a Magyar Olimpiai Bizottság előkészítő testületét: a sportág vezetői reménykednek a pekingi részvétel kiharcolásában.
Szerdától négy napon át vizsgálja a 2014-es téli olimpia megrendezésére pályázó Salzburg felkészültségét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság illetékes testülete.
A Celldömölk az idegenbeli visszavágón is kikapott az esélyesebb osztrák Niederösterreich gárdájától, így nem jutott be a döntőbe az asztalitenisz férfi Klubcsapatok Szuperligájában.
A spanyolországi Linares polgármestere azt szeretné, ha a sakkvilág egyik európai fővárosaként híressé vált település 2008-as, hagyományos nemzetközi szupertornáján az eddigi összes győztes, így a 2003-ban diadalmaskodó Lékó Péter is indulna.
Németh Roland csaknem ötéves késéssel átvehette a 2002-es atlétikai Európa-bajnokság 100 méteres síkfutásának bronzérmét. A medált Schulek Ágoston, az európai szövetség (EAA) alelnöke hozta el a sprinternek Birminghamből, a fedettpályás Eb-ről.
A nőknél Gombás Laura mind a négy szeren győzött, míg a férfiaknál Gál Róbert gyűjtötte be a legtöbb - három - aranyat, Berki Krisztián pedig anyagerősségben a világ legjobb lólengésgyakorlatát mutatta be a tornászok szerbajnokságán, Budapesten.
A 96 kg-osok között indult Kiss Balázs arany-, a 66 kg-os Lőrincz Tamás pedig ezüstérmet szerzett a szombathelyi kötöttfogású birkózó Magyar Nagydíj második, egyben befejező napján. A viadalon vasárnap a 66, a 96 és a 120 kg-osok küzdelmét rendezték.
A női egyéniben és a vegyespárosban szerzett aranyérmével Ádám Krisztina, a fővárosi Rosco SE játékosa lett a legeredményesebb versenyző a tollaslabdázók hét végén, Debrecenben megrendezett K&H Bank felnőtt magyar bajnokságán.
Knoch Viktor a hetedik helyen végzett a milánói rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokság 1000 méteres számában, az európai indulók közül csak az olasz Yuri Confortola végzett előtte.
Lékó Péter legyőzte a norvég Magnus Carlsent a mexikói Moreliában kezdődött, majd múlt péntektől már a spanyolországi Linaresben bonyolított sakk szupertorna 14., utolsó fordulójában.