Hamilton: Sok dolog zajlik a háttérben, ami nem jó

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.08.03. 20:44
null
Hamilton rémes hétvégén van túl a Hungaroringen (Fotó: Dömötör Csaba)
A Formula–1-es Ferrari hétszeres világbajnoka, Lewis Hamilton nem tudott javítani a csalódást keltő időmérője után a Magyar Nagydíj versenyén, és ugyanabban a pozícióban szelte át a célvonalat, mint amelyikből elrajtolt. A brit a leintést követően is elég szűkszavúan nyilatkozott, és még a meghallgatásra sem ment el a sportfelügyelőkhöz. Frédéric Vasseur azonban nem szeretne túl sokat versenyzője hétvégi megszólalásai mögé látni, szerinte nem motiválatlan Hamilton, egyszerűen csak frusztrált.

Lewis Hamilton a csalódást keltő időmérő után a 12. rajthelyről vágott neki a futamnak, és végül ugyanabban a pozícióban látta meg a kockás zászlót is. A hétszeres világbajnok elég eseménytelen futamot tudhat maga mögött: a kemény gumikon és egykiállásos stratégiát követett, de nem igazán volt lehetősége a javításra, a versenye nagy részét a DRS-vonatban autózva töltötte. 

A brit szombathoz hasonlóan vasárnap is szűkszavú volt, és nem igazán szeretett volna reflektálni a kvalifikáció utáni önostorozó megszólalásaira sem, amikor azt mondta, hogy haszontalan, és a Ferrarinak talán versenyzőt kellene cserélnie. „Ha valamit érzel, akkor azt érzed. Sok dolog zajlik a háttérben, ami… ami nem jó – jelentette ki, majd amikor arról kérdezték, szereti-e még a versenyzést, pozitív választ adott. – Igen, még mindig szeretem. Még mindig szeretek versenyezni.”

Hamilton a verseny egy pontján elég közel került ahhoz, hogy összeütközzön a mellé kissé vakmerő módon bevetődő Max Verstappennel. Az incidenst a sportfelügyelők is vizsgálták a leintést követően, de a brit a meghallgatáson sem jelent meg, és magáról az esetről sem volt túl sok mondandója. „Nincs túl sok hozzáfűznivalóm. Őszintén szólva, nem is igazán emlékszem rá.”

Ami az ítéletet illeti, a döntéshozók felmentették Verstappent. A holland szerint nem is kellett volna vizsgálni a történteket. „Igazából semmi sem történt. Még csak egymáshoz sem értünk. Ez a helyzet. Így nehezemre esik megérteni, egyáltalán miért kellett vizsgálódni a verseny után. Lewis el sem jött a meghallgatásra, de mi elmeséltük a történteket a saját szemszögünkből. Nem hiszem, hogy Lewist túlságosan meghatotta volna, ha úgy lett volna, akkor ott lett volna a sportfelügyelőknél.”

„Úgy gondolom, egyikünknek sem a mostani volt a legjobb hétvégéje. Ez csak egy kis dolog volt. Ennél sokkal fontosabb, hogy szembesülnünk kell a teljesítményünkkel, ami egyikünk esetében sem volt jó. Belülről próbáltam előzni, mert egy gyors kanyar volt, ahol volt tapadás is, és jobban tudod kontrollálni. Szerintem nagyon későn vette észre, hogy ott vagyok belül. Szóval utána kissé kifelé kormányzott, és lement a pályáról. Ennyi. Nem értünk össze. Semmi sem történt.”

F1
6 órája

„Megvolt a tempónk, hogy nyerjünk” – Leclerc frusztrált a hungaroringi verseny után

Mint utóbb kiderült, nem az volt a gond, amit először sejtett.

 

Ami Hamilton szűkszavú nyilatkozatait és pesszimista megnyilvánulásait illeti, nem csak magát a versenyzőt kérdezték meg arról, hogy nem tudja-e lelkesíteni magát, a Ferrarival pont a Magyar Nagydíj csütörtöki sajtónapján hosszabbító csapatfőnöknek, Frédéric Vasseurnek is feltették a kérdést, hogy motivációra szorul-e a versenyző. „Nem kell motiválnom Hamiltont. Őszintén szólva, ő egyszerűen frusztrált, nem motiválatlan. Nagy igényei vannak, de szerintem ezért is hétszeres világbajnok. Nagy igényei vannak a csapattal, az autóval, a mérnökökkel, és saját magával szemben is.”

„Teljességgel meg tudom érteni a helyzetet. Néha reagálsz arra, amiket a versenyző mond az autóban, de ha mikrofont tennél más sportemberek, futballisták elé, akkor nem hiszem, hogy jobb lenne a helyzet. Néha egyszerűen csalódott vagy egy verseny vagy időmérő után, és az első reakció elég durva. Én megértem a frusztrációt, de mindannyian frusztráltak vagyunk. Ha azt mondanám, amit akarok, amikor kérdeztek valamiről, akkor néha a sportfelügyelőknél kötnék ki.”

„Természetesen kemény helyzet, amikor hétszeres világbajnokként kiesel a Q2-ben, miközben a csapattársad pole pozíciót szerez. De összességében, ha mélyebbre ásunk, akkor láthatjuk, hogy az első szakaszban még gyorsabb volt, mint Leclerc, és a Q2-ben is csak egy tizedre volt az első szett gumin. Nem voltunk messze attól, hogy mindkét autónk kiessen a Q2-ben.”

„Aztán Charles végül képes volt megszerezni a rajtelsőséget. A gond az volt, hogy amikor a kiesés határán voltunk, két tizeddel lassabb volt, és így nem jutott tovább. Nem tudom, hogy inkább balszerencsések voltunk azért, mert Lewis nem ment tovább vagy szerencsések voltunk, mert Charles igen, de végső soron nagyon a határon voltunk. Megértem Lewis frusztráltságát, ez teljesen normális, vissza fog vágni. Aztán beleragadt a DRS-vonatba, de amikor tiszta volt előtte az út, akkor jó volt a tempója. Biztos vagyok benne, hogy vissza fog térni, és teljesíteni fog.”

 

MAGYAR NAGYDÍJ, A VERSENY VÉGEREDMÉNYE

  1.Lando NorrisbritMcLaren-Mercedes- 
  2.Oscar PiastriausztrálMcLaren-Mercedes0.698 mp h. 
  3.George RussellbritMercedes21.916 mp h. 
  4.Charles LeclercmonacóiFerrari42.560 mp h. 
  5.Fernando AlonsospanyolAston Martin-Mercedes59.040 mp h. 
  6.Gabriel BortoletobrazilSauber-Ferrari1:06.169 p h. 
  7.Lance StrollkanadaiAston Martin-Mercedes1:08.174 p h. 
  8.Liam Lawsonúj-zélandiRacing Bulls-Honda1:09.451 p h. 
  9.Max VerstappenhollandRed Bull-Honda1:12.645 p h. 
10.Andrea Kimi AntonelliolaszMercedes1 kör h. 
11.Isack HadjarfranciaRacing Bulls-Honda1 kör h. 
12.Lewis HamiltonbritFerrari1 kör h. 
13.Nico HülkenbergnémetSauber-Ferrari1 kör h. 
14.Carlos SainzspanyolWilliams-Mercedes1 kör h. 
15.Alexander AlbonthaiföldiWilliams-Mercedes1 kör h. 
16.Esteban OconfranciaHaas-Ferrari1 kör h. 
17.Cunoda JukijapánRed Bull-Honda1 kör h. 
18.Franco ColapintoargentinAlpine-Renault1 kör h. 
19.Pierre GaslyfranciaAlpine-Renault1 kör h. 
 FELADTÁK  megtett körökkiesés oka
 Oliver BearmanbritHaas-Ferrari48feladta
40. MAGYAR NAGYDÍJ
AUGUSZTUS 1., PÉNTEK
1. szabadedzés1. Norris 1:16.052
2. szabadedzés1. Norris 1:15.624
AUGUSZTUS 2., SZOMBAT
3. szabadedzés1. Piastri 1:14.916
Időmérő1. Leclerc 1:15.372
AUGUSZTUS 3., VASÁRNAP
A verseny rajtja1. Norris, 2. Piastri, 3. Russell
KÖVETKEZŐ VERSENYEK
Holland Nagydíj, Zandvoortaugusztus 31., 15.00
Olasz Nagydíj, Monzaszeptember 7., 15.00
Azeri Nagydíj, Bakiszeptember 21., 13.00

 

Legfrissebb hírek

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
58 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
58 perce

„Megvolt a tempónk, hogy nyerjünk” – Leclerc frusztrált a hungaroringi verseny után

F1
6 órája

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
7 órája

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
7 órája

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
7 órája

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
7 órája

Akik nélkül nincs Magyar Nagydíj: a háttércsapat elismerése

F1
8 órája
Ezek is érdekelhetik