Noha Charles Leclerc megtartotta a vezetést a rajtnál, és az első etap során remek tempót diktálva tartotta irányítása alatt a futamot, egy ponton drasztikusan visszaesett a tempója, és végül a dobogóról is lemaradt. A monacói versenyző a csapatrádión keresztül folyamatosan utalt egy bizonyos dologra, majd a leintés után visszavonta az összes panaszát, és azt osztotta meg, hogy a karosszériával adódott gond, további részletekbe ugyanakkor nem bocsátkozott.
A verseny utolsó szakaszában a harmadik helyet tőle átvevő George Russell viszont kész teóriával állt elő, szerinte a Scuderiának megint a hasmagassággal volt gondja, és Leclerc közel került ahhoz, hogy szabálytalan legyen az autója. „Láttam, hogy mennyire lassú, így gyanítottam, hogy valami nem volt rendben. Az egyetlen dolog, amire gondolni tudunk, hogy túl közel engedték a kocsit a talajhoz, és növelniük kellett a guminyomást az utolsó etapra, mert egy olyan motormódot használtak, amitől lassabbak lettek az egyenes végén, ott, ahol a leginkább kopik a padlólemez.”
Amikor Russell-lel megosztották, hogy Leclerc karosszéria-gondot emlegetett, továbbra is kiállt a véleménye mellett. „Nyilván nem fogja azt mondani, hogy közel voltak ahhoz, hogy szabálytalanok legyenek. Csak egy dologra tudunk gondolni az alapján, hogy milyen időket futottak, milyen motormódokat használtak, és ehhez hasonlók. Mindenesetre nagyon elégedett vagyok az eredménnyel” – emelte ki, majd kitért arra is, mennyire furcsának találta a mostani futamhétvégét.
„Furcsa hétvége volt, ha kivesszük a McLareneket, és megnézzük a sorrendet a harmadik és a tizenharmadik hely között. Nem számítottál rá, hogy Max (Verstappen) ilyen messze lesz, az Aston Martinnak csodálatos hétvégéje volt. Magunkkal visszük a pozitívumokat, de nem ragadtatjuk el magunka.”
40. MAGYAR NAGYDÍJ | |
AUGUSZTUS 1., PÉNTEK | |
1. szabadedzés | 1. Norris 1:16.052 |
2. szabadedzés | 1. Norris 1:15.624 |
AUGUSZTUS 2., SZOMBAT | |
3. szabadedzés | 1. Piastri 1:14.916 |
Időmérő | 1. Leclerc 1:15.372 |
AUGUSZTUS 3., VASÁRNAP | |
A verseny rajtja | 1. Norris, 2. Piastri, 3. Russell |
KÖVETKEZŐ VERSENYEK | |
Holland Nagydíj, Zandvoort | augusztus 31., 15.00 |
Olasz Nagydíj, Monza | szeptember 7., 15.00 |
Azeri Nagydíj, Baki | szeptember 21., 13.00 |