Csütörtök kora estére megtelt élettel a filatorigáti hévmegálló melletti tornacsarnok, a csengtui világjátékokra hangoló magyar aerobikválogatott ugyanis sajtónyilvános kontroll edzést tartott. Az esemény célja az volt, hogy a sportolók versenykörülmények között mutathassák be gyakorlataikat, másrészt számot adhassanak, hol tartanak a felkészülésben. Aerodance-csapatunk világbajnokként és címvédőként utazhat a kínai városba.
Először a csoport kategóriában szereplő ötfős csapatunk prezentálta másfél perces gyakorlatát, melynek tematikája a Dongó című zenemű. Másodikként az aerodance-csapat következett, nyolctagú csapatunknál a sakk jelentette a fő motívumot, az előadott történet során feltűnt a kezdőállás és beépültek a repertoárba a különféle sakklépések is. Mindkét gyakorlat koreográfiáját a sportág egyik hazai ikonja, Bali Dániel készítette el, rajta kívül Sipos Mónika és Sinkó Andrea vett részt a felkészítésben.
„Az edzéstervek és az elvárások alapján a gyakorlatainkkal ott tartunk, ahol lennünk kell – mondta a Nemzeti Sportnak Sinkó Andrea felkészítő edző, aki több mint negyven éve dolgozik a sportágban. – Aerodance-kategóriában éremszerzés a célunk, csoport-kategóriában már a kvótaszerzés siker, hiszen a világ hat-hat legjobb csapata mutathatja meg a tudását. A Birminghamben aranyérmes csapatunkból hárman a mostani formációban is szerepelnek, köztük Lőcsei Zoltánnak, aki a sportág igazi veteránja, az összes címet megszerezte. 2022 óta sokat változtak az erőviszonyok, a covid alatt az ázsiai országok nem versenyeztek, pedig domináns szerepet töltenek be az aerobikban. Nyitott a verseny, rossz egység nem lesz, csak jó. Maximalista és odaadó csapattal dolgozunk.”
Népszerű sportágnak számít hazánkban az aerobik, több mint ezer igazolt sportoló szerepel harminc különféle egyesületben. „A versenyformula nagyon magas szint, ugyanolyan intenzitású és időigényű, mint a tornának vagy a ritmikus gimnasztikának, nagyon komoly fizikai teljesítményről van szó, hiába aerobik a neve, végig oxigénhiánnyal küzdünk, miközben ennek kívülről nem szabad látszódnia” – tette hozzá Sinkó.
A nyílt edzést a helyszínen tekintette meg Csutora László szakági elnök és Berki Krisztián, a Magyar Tornaszövetség elnökségi tagja is. A nem olimpiai sportágak legnagyobb multisporteseményét, a világjátékokat augusztus 7–17. között rendezik Csengtuban.