Honvéd: újabb három gól, újabb három pont

PUM ANDRÁSPUM ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.08.03. 20:55
null
Szinte hihetetlen, de ebből a budafoki helyzetből nem lett gól (Fotó: Boros Sándor/Budafoki MTE)
A labdarúgó NB I 2. fordulójában a Budapest Honvéd a Videoton elleni idegenbeli 3–0-s siker után ezúttal hazai pályán a Budafokot verte ugyanilyen különbséggel.

LABDARÚGÓ NB II
2. FORDULÓ
BUDAPEST HONVÉD–BUDAFOKI MTE 3–0 (3–0)
Budapest, Bozsik Aréna, 5113 néző. Vezette: Hanyecz Bence (Nagy Viktor, László István)
BP. HONVÉD: Tujvel – Pauljevics, Szabó A., Csontos D., Baki, Hangya – Szamosi Á. (Kesztyűs, 76.), Pekár I. (Somogyi Á., 65.) – Zuigeber (Hetyey, 76.), Simon B. (Kovács E., 53.), Pinte P. (Sigér Á., 65.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
BUDAFOK: Hársfalvi – Selyem B., Fekete M., Jagodics M., Horgosi, Kun B. – Varga B. (Hajdú R., 76.)., Németh M. (Stumpf, 65.), Posztobányi (Nándori, 80.), Rehó (Rózsa, 65.) – Kovács D. (Vasvári, 65.). Vezetőedző: Mészöly Géza
Gólszerzők: Szamosi Á. (16.), Csontos (27. – 11-esből), Zuigeber (42.)
MESTERMÉRLEG
Feczkó Tamás: – Szerettük volna már az első félidőben eldönteni a mérkőzést, ez sikerült is, úgy érzem, ez egy akciódús találkozó volt, de ehhez kellett, hogy a Budafok is beleálljon a meccsbe. Örülök, hogy ilyen jó teljesítményt tudtunk nyújtani a kilátogató szurkolóink előtt. Külön öröm számomra, hogy lassan már valamennyi játékosunk pályára tudott lépni ebben a két fordulóban. Örülök a győzelemnek.
Mészöly Géza: – A Honvéd már szinte kész csapat. Gratulálok nekik, ma is megérdemelték a győzelmet. Az első félidőben még talán jobban játszottunk, amikor kaptuk a gólokat, viszont a másodikban nagyon meg akartuk őrizni kapunkat a góltól. Úgy érzem, hogy a mutatott játékunk alapján emelt fővel távozhatunk a Bozsik-stadionból.

Egy a három Honvéd-gól közül (Fotó: Erdős László/Budapest Honvéd FC)

ÖSSZEFOGLALÓ

Kiegyenlített játékkal kezdődött a mérkőzés, majd negyedóra elteltével Jagodics Márk fejelt kapufát – a következő akcióból Szamosi Ádám révén a kispestiek szerezték meg a vezetést. Aztán egy kezezés után Csontos Dominik tizenegyesével 2–0-ra növelte előnyét a hazai csapat. Majd a félidő lefújása előtt egy kimaradt budafoki ziccerre jött a hazai gól – így már 3–0-ra vezettek a hazaiak. Érdekesség tehát, hogy a Honvéd két gólja előtt is a Budafok találhatott volna be... Ezzel együtt is megérdemelt volt a többet és veszélyesebben támadó hazaiak vezetése. 

 (Fotó: Erdős László/Budapest Honvéd FC)

A szünet után ugyan a vendégek próbálkoztak, de az idő múlásával egyre kevesebb meggyőződéssel tették. A hazaiak viszont uralták a játékot és további gólokat is szerezhettek volna. A Honvéd az első félidőben eldöntötte a meccset – és csakúgy, mint a nyitó fordulóban Székesfehérváron, ezúttal is 3–0-ra nyert és hibátlan teljesítménnyel, kapott gól nélkül vezeti a tabellát.

 

PERCRŐL PERCRE

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a nyitányon a Vidit idegenben 3–0-ra legyőző Honvéd a múlt héten a Szentlőrinc ellen 1–1-es döntetlenre végző Budafok ellen. 
 

(Fotó: Erdős László/Budapest Honvéd FC)
(Fotó: Erdős László/Budapest Honvéd)      

 

(Fotó: Boros Sándor/Budafoki MTE)

 

Legfrissebb hírek

Három csapat remek idénykezdete is vaskos meglepetés az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:23

Új fejezet kezdődik az MTK és Kozármisleny közötti együttműködésben

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 19:36

Hiába duplázott Varga Barnabás, mégis Portugália nyert a Puskás Arénában

Magyar válogatott
2025.09.09. 22:44

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Álomrajt után 12 ember ellen tízzel hősies döntetlen Írországban

Magyar válogatott
2025.09.06. 22:42

Férfi vízilabda ob I: magabiztos győzelemmel rajtolt a Honvéd

Vízilabda
2025.09.06. 18:30

Djokovics két szetten át tartotta a lépést, de nem tudta megállítani Alcarazt a US Open elődöntőjében

Tenisz
2025.09.05. 23:45

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik