Paulo Roberto Falcao Róma nyolcadik királya

Helló mindenkinek! Mivel ez az első posztom a blogra, bemutatkozásként egy olyan témáról írnék, amit kedvelek és ha a Rómáról van szó, senkit sem kedvelek jobban, mint Paulo Roberto Falcaot. Na jó, valójában Tottit jobban kedvelem, de Falcao szoros második.Helló mindenkinek! Mivel ez az első posztom a blogra, bemutatkozásként egy olyan témáról írnék, amit kedvelek és ha a Rómáról van szó, senkit sem kedvelek jobban, mint Paulo Roberto Falcaot. Na jó, valójában Tottit jobban kedvelem, de Falcao szoros második.

Az "isteni" Falcao

Minden Roma szurkoló tudja, hogy a Roma egy "nagy csapat", ami többnyire az olasz bajnokság élvonalában szokott küzdeni. Az elmúlt évtizedekben ritkaság számba ment, ha szeretett csapatunk nem jutott ki az európai kupaporondra. De ez nem volt mindig így!

Voltak olyan idők, amikor a Roma szurkolók lelkesen ünnepelték a csapatot, amelyik elkerülte a kiesést. A 70-es években, mikor a Roma egyszer véletlenül valahogy harmadik lett, könyvek és cikksorozatok jelentek meg "a Roma nagy szezonjáról".

A hetvenes évek végén aztán ennek a mizériának egyszer és mindenkorra vége lett. Dino Viola 1979-ben a Roma elnöke lett és minden megváltozott. Viola komoly pénzeket fektetett a Rómába, felépítette a Fulvio Bernardini edzőközpontot Trigoriában, leszerződtette edzőnek Nils Liedholmot, olyan játékosokat igazolt mint Conti, Ancelotti, Nela, Tancredi, Di Bartolomei, Cerezo, Prohaska, Pruzzo és főleg elhozta nekünk Paulo Roberto Falcaot.

Egy híres kép az 1982-es vb előtt, balról jobbra: Liedholm, Conti, Viola és Falcao

Falcao, becenevén "il divino" ("az isteni"), 1953-ban született Porto Alegreben és 11 éves korában kezdett focizni az Internacional do Porto Alegreben. Itt álljunk meg egy percre, az Internacional Falcao eljövetele előtt nem volt egy súlycsoportban a paulista és a carioca bajnokságok nagy csapataival, nem adtak játékosokat a válogatottnak és sose nyertek semmit. Falcaoval viszont fordult a kocka, 1973-tól, 1979-ig játszott az Internacionalban és ezalatt nyert 5 állami bajnokságot, 3 brazil bajnokságot és kétszer nyerte el a brazil aranylabdát. Az 1979-es Internacional a mai napig az egyetlen csapat, amelyik veretlenül nyerte meg a brazil bajnokságot. A legérdekesebb, hogy Falcao után sem estek vissza, azóta az Internacional az egyetlen brazil klub, ami minden megnyerhető nemzeti és nemzetközi trófeát elhódított.

Mikor 1980-ban leigazolta a Roma a szurkolók nem igazán örültek, ők Zicót várták, egy látványos és gólerős brazil labdazsonglőrt. Ehhez képest érkezett egy irányító középpályás, aki kimondottan rühellte az öncélú trükköket. Viszont ahogy megérkezett Rómába, egyből bajnoki címről és győzelemről beszélt, mindenkinek tátva maradt a szája. Falcao volt az első, aki Rómában bajnoki címről mert beszélni, elnézést a nagy szavakért, de ő volt a "messiás", aki nagy csapatot csinált a Rómából.

Falcao mindig a csapat győzelmét tartotta szem előtt, Pele úgy jellemezte őt, hogy "a legeurópaibb brazil". Uralta a középpályát, mindig szabadon várta a társak passzát és ha megkapta a labdát ritkán vesztette el, ennek az volt az eredménye, hogy mindig az ő csapata birtokolta a labdát. Az ideális "box to box" játékos volt, az egyik pillanatban szerelt a saját kapuja előtt, a következő másodpercben már az ellenfél kapuját veszélyeztette.

A bajnoki "Scudettoval" a mezén

A labdakezelése hibátlan volt, jellegzetesen elegáns tartással játszott, sose a labdát nézte, mindig az ellenfelek és a csapattársak mozgását figyelte. Római csapattársa, a világbajnok Graziani, úgy jellemezte, hogy "ő az univerzális játékos". A római szurkolók, a kezdeti bizalmatlanság után, páratlan módon istenítették, tőlük kapta a "divino" becenevet is, de valójában elsősorban úgy emlegették, hogy "l'ottavo re di Roma", azaz "Róma nyolcadik királya". Talán elég annyit mondani, hogy a bajnoki cím után, a lelkes romanisták átfestették a Szent Péter tér márványtábláját és önkényesen átkeresztelték a teret "Piazza Paulo Roberto Falcao"-ra.

Római évei alatt a csapat megnyerte az 1983-as bajnokságot és kétszer megnyerték az olasz kupát is 1981-ben és 1984-ben. Akkoriban nem úgy volt, hogy boldog-boldogtalan indult a BL-ben, egy országból csak a bajnok, adott esetben még a címvédő szerepelhetett a BEK-ben és annak a Rómának az erejére jellemző, hogy mikor megnyerte a bajnokságot, meg se állt a BEK-döntőig, amit mint köztudott, sajnos nevetséges módon, gyatra játékkal veszített el tizenegyesekkel a Liverpool ellen, ráadásul otthon Rómában.

Sajnos az elveszített BEK döntő Falcao római pályafutásának a végét is jelentette, a következő szezonban már alig játszott egy makacs térdsérülés miatt. Végül távozott Rómából és a Sao Pauloba szerződött, ahol azért még megnyerte a brazil bajnokságot. Az 1986-os vb után pedig végleg befejezte a játékosi pályafutását. Később visszatért edzőként, de ebben a szerepkörben őszintén szólva már korántsem volt olyan sikeres. Bár a tekintélyét jelzi, hogy rögtön a brazil válogatott kispadján mutatkozott be, ő volt az egyetlen edző, akire úgy bízták rá a brazil válogatottat, hogy korábban egyáltalán sehol sem edzősködött.

Az 1982-es vb-én, a gólja után az olaszok ellen. Itt még örült, aztán jött Paolo Rossi...

Ha esetleg valakiben felmerült volna a gondolat, a "mostani" Radamel Falcao nem rokona a brazil hősünknek. Mindössze annyi történt, hogy a kolumbiai Falcao apja, a mi romanista brazilunkról nevezte el a kisfiát, abban a reményben, hogy olyan jó játékos lesz majd belőle, mint amilyen az eredeti volt. Az én szerény véleményem szerint, Radamelnek még van hova gyúrnia.

Még sokáig lehetne beszélni Falcaoról, de inkább itt befejezem. Befejezésül talán még annyit fűznék hozzá, hogy mielőtt egy bizonyos Francesco Totti meg nem jelent a színen, egyértelműen ez a csendes és visszafogott brazil volt a Roma legnagyobb játékosa.