F1 75: amikor Vettel agya elborult az Azeri Nagydíjon

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.08.24. 10:57
Vettel és Hamilton csörtéje után Ricciardo aratott sikert Azerbajdzsánban (Fotó: AFP)
A Formula–1 idén ünnepli az első világbajnoki idény 75. évfordulóját, ennek apropóján indítottuk el sorozatunkat, amelyben mind a 75 korábbi idény legemlékezetesebb versenyére visszatekintünk. A 2017-es Azeri Nagydíj őrült káoszba torkollott, miközben a két vb-aspiráns, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel egymásra talált a pályán, és párharcuk új szintre emelkedett.

Lewis Hamilton a 2016-ban elvesztett világbajnoki cím után újult erővel készült visszavágni, és bizonyítani, amiben segítségére volt, hogy egyértelműen kisebb ellenállásba ütközött csapaton belül. Valtteri Bottas amellett, hogy nem igazán szorongatta meg a britet, sokkal nyugodtabb légkört is hozott magával az elmúlt években a Mercedes-versenyzőket jellemző kemény rivalizálás után. 

Az idény első felében ugyanakkor új vetélytárs tűnt fel, Sebastian Vettel jó formában kezdett a Ferrari színeiben, és már az idénynyitón jelezte, hogy érdemes lesz figyelni rá. A német Bahreinben, majd Monacóban is nyert, míg Hamilton Kínában, Spanyolországban, valamint Kanadában állhatott fel a dobogó felső fokára, így a kettős neve mellett három-három sikert állt hét futamot követően. A kivételt Bottas képezte, aki Oroszországban örülhetett, viszont a hátránya már így is nagy volt a két világbajnok mögött. 

Ilyen előzmények után érkezett meg a mezőny az F1 történetében először Azerbajdzsán szűk utcáira. Noha a falak közelsége már önmagában hordozta a káosz lehetőségét, arra nem igazán számított senki előzetesen, hogy a szombati időmérő harmadik szakaszában autót törő, majd a verseny korai szakaszában a mezőny hátsó felébe visszaszoruló Daniel Ricciardo szeli át elsőként vasárnap a célvonalat. 

Hamilton vezérletével a Mercedes az első, míg Kimi Räikkönen és Vettel által a Ferrari a második rajtsort bérelte ki, miközben a Red Bull ausztrálja a tizedik pozíciót foglalta el. Már a rajt sem alakult zökkenőmentesen: ugyan Hamilton simán eljött, és megtartotta az első helyet, mögötte a két finn, Bottas és Räikkönen összeért, aminek következtében az előbbi defektet kapott, és csak egykörös hátrányból tudta folytatni a küzdelmet. Vettel az esetet kihasználva a második pozícióba zárkózott fel, harmadikként Sergio Pérez fordult el, míg hátrébb Carlos Sainz Jr. pördült meg. 

Az azeri botrány után Hamilton magához ragadta az irányítást a bajnokságban, és a soron következő kilenc nagydíjon hét győzelmet szerzett, miközben Vettel egyszer nyert. A brit végül Mexikóban, két fordulóval a vége előtt ülhetett fel vissza a sportág trónjára, és érte utol Vettelt a vb-címek számában. Hamilton emellett egy nagy rekordot is átadott a múltnak, hiszen abban az évben állított fel új csúcsot a megszerzett pole pozíciók számában. A Mercedes újra megnyerte a konstruktőri bajnokságot, míg Max Verstappen akkor maradt legutóbb alul a házon belüli csatában, hiszen Ricciardo több pontot gyűjtött nála. A holland egészen mostanáig egyetlen csapattársától sem kapott ki a végelszámolásnál. Volt búcsúzó is: Massa szögre akasztotta a bukósisakját. 
A világbajnokság végeredménye: 1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 363 pont, 2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 317 pont, 3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 305 pont
Konstruktőrök: 1: Mercedes 668 pont, 2. Ferrari 522 pont, 3. Red Bull 368 pont
Ez is 2017-ben történt

Miközben Hamilton elkezdett ellépni az élen Vetteltől, hátrébb Daniel Ricciardo kényszerült bokszba hajtani, miután probléma adódott a fékjével, az ausztrál a 17. helyen tért vissza a pályára. Noha csillapodni látszottak a kedélyek, Danyiil Kvjat alatt a 10. körben megadta magát a Toro Rosso, aminek következtében a pályára kellett küldeni a biztonsági autót, Bottas ekkor vette vissza a körét.

Noha a korlátozás után Hamilton megtartotta a vezetést, mögötte Pérez támadta Vettelt, míg hátrébb Räikkönen került kutyaszorítóba: jobbról Felipe Massa jobbról, míg Esteban Ocon balról előzte meg, miközben egy darab szakadt le az autójáról. A versenyirányítás úgy ítélte meg, hogy veszélyes helyen van a törmelék, így szinte azonnal visszahívta a safety cart, ami alapjaiban változtatta meg a Hamilton és Vettel között zajló bajnoki küzdelmet. A német ugyanis a második újraindítás előtt eltalálta hátulról a Mercedest, majd azt feltételezve, hogy vetélytársa féktesztelte őt, teljesen elvesztette az önuralmát: Hamilton mellé hajtott, majd szándékosan nekiment a kocsijának. 

Az eset miatt később Vettel 10 másodperces stop-and-go büntetést kapott, míg brit ellenfelét felmentették a sportfelügyelők, miután a telemetriai adatokból kiderült, a német állításával szemben nem fékezett. 

Bár a közjáték után elengedték a mezőnyt, nem tartott sokáig a zöld jelzés: azon felül, hogy Hamilton és Vettel is hagyott maga után törmelékeket, a Massával szemben helyet veszítő Pérezt a márkatársa, Ocon passzírozta falnak. A Force Indiák-párharcát Räikkönen követte páholyból, és kapott defektet, amit követően először újra visszaküldték a biztonsági autót, majd piros zászlóval megszakították a futamot. A megszakítás után Hamilton, Vettel, Massa, Stroll és Ricciardo sorrendben érkezett az első ötös, igaz, az ausztrál viszonylag gyorsan áthámozta magát az egymással helyet cserélő Williamseken, így feljött a harmadik helyre. 

Noha Hamilton ekkor is képes volt előnyre szert tenni, hamarosan jött a dráma: meglazult a fejtámla a Mercedesen, amit eleinte a brit a kezével igyekezett letartani, de nem kerülhette el a kényszerű bokszcserét, így a büntetését időközben letöltő Vettel mögött, a 8. helyről folytatta a küzdelmet, míg a vezetést Ricciardo vette át. Az ausztrál innentől fogva már nem is engedte ki a kezei közül a vezetést, aratott emlékezetes sikert, míg mögötte a előretörő Bottas látta meg a kockás zászlót, azt követően, hogy a célegyenesben legyorsulta az először dobogóra álló Strollt. A top 3-as mögött az egymással csatázó Vettel és Hamilton ért célba. 

AZERI NAGYDÍJ
2017. június 25., Baki
51 kör, 306.049 km
1 Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 2:03.55.573
2. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) +3.904
3. Lance Stroll (kanadai, Williams) +4.009

A TELJES VERSENY

 

2016: a két Mercedes elszállt, Verstappen történelmet írt Spanyolországban
 2015: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt
 2014: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen
2013: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban
2012: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában
2011: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban
2010: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban
2009: Beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában
2008: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét
2007: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt
 2006: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj
 2005: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában
2004: a monacói alagútban szakadt meg Schumacher nagy sorozata
2003: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban
 2002: ajándékba kapott győzelme után kifütyülték Schumachert
 2001: először ünnepelt testvérpár az első két helyen
 2000: huszonegy év után újra ferraris egyéni vb-cím
 1999: Schumacher, a legjobb kettes számú pilóta
1998: tömegkarambol, dühöngő Schumacher és a Jordan első győzelme
1997: Schumacher kiütötte magát a vb-pontversenyből, Villeneuve ünnepelhetett
1996:  huszonegy indulóból csupán három ért célba
1995: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában
1994: tragikus, fekete hétvége Imolában
1993: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon
1992: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén
1991: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker
1990: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel
1989: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét
1988: a Ferrari kettős győzelemmel tisztelgett Enzo Ferrari emléke előtt
1987: roncsderbi után a Williamsek uralták a spielbergi pályát
1986: Mansell gumija felrobbant Adelaide-ben, s odalett a vb-címe
1985: Lauda Hollandiában aratta karrierje utolsó, 25. győzelmét
1984: a száguldó cirkuszban nem lett sorozat Dallasból
1983: kettős McLaren-győzelem született a 22. és a 23. rajthelyről
1982: kaotikus utolsó három kör döntött Monacóban
1981: a kaszinóváros futama leginkább Piquet-nek hozott szerencsét
1980: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett
1979: a legnagyobb csata egy második helyért
1978: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában
1977: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert
1976: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után
1975: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem
1974: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep
1973: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon
1972: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában
1971: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában
1970: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet
1969: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban
1968: tragikus idény legnehezebb versenyén brillírozott Jackie Stewart
1967: Jim Clark körhátrányból állt az élre, mielőtt jött az utolsó körös dráma
1966: Scarfiotti beugróként nyerte meg az Olasz Nagydíjat a Ferrarival
1965: az utolérhetetlen Jim Clark a Nürburgringet is legyőzte
1964: egy körön múlt Jim Clark címvédése 1964-ben Mexikóban
1963: Spában vette kezdetét Jim Clark 1963-as dominanciája
1962: Jim Clark beragadt a rajtnál, Graham Hill egérutat nyert a vb-csatában
1961: német riválisa tragédiája után lett az első amerikai világbajnok Phil Hill
1960: Stirling Moss Monacóban megszerezte a Lotus első győzelmét
1959: Jack Brabham a célba tolta az autóját Sebringben
1958: Ferrari-csapatutasítás döntött a vb-címről a tragédiák évében
1957: Fangio az utolsó győzelméért az életét is kockára tette
1956: Peter Collins a saját vb-esélyét feláldozva adta át Ferrariját Fangiónak
1955: Stirling Moss nyerte a Fangio elleni Mercedes-csatát Angliában
1954: Fangio első hazai győzelme a Ferrari sikertelen óvása után
1953: a sorozat első igazi klasszikusa volt az 1953-as Francia Nagydíj
1952: Belgiumban kezdődött Alberto Ascari egyeduralma
1951: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét
1950: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban
SOROZATUNK KORÁBBI RÉSZEI

 

 

Legfrissebb hírek

F1 75: a két Mercedes elszállt, Verstappen történelmet írt Spanyolországban

F1
21 órája

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
2025.08.22. 13:46

F1: Malajzia nem tervezi, hogy ismét házigazda legyen

F1
2025.08.22. 13:45

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
2025.08.22. 13:39

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
2025.08.21. 12:18

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2025.08.20. 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23
Ezek is érdekelhetik