Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Vágólapra másolva!
2025.11.10. 10:31
null
Lenny Wilkens 88 éves volt (Fotó: Getty Images)
Elhunyt Lenny Wilkens, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) történetének legtöbb mérkőzésen edzősködő szakembere, aki az atlantai olimpián aranyérmes hazai válogatott szövetségi kapitánya volt.

A 88 évet élt Wilkens különleges alakja az NBA-nek, ugyanis játékosként és edzőként is beválasztották a Hírességek Csarnokába, amit rajta kívül csupán négyen mondhattak el magukról. A kosarasok közül kiemelkedő játékintelligenciájával emelkedett ki, két idényben ő adta a legtöbb gólpasszt a ligában, és kilencszeres All Star-játékos volt. 

Négy éven át játékos-edzőként alkalmazták a Seattle Supersonicsnál és a Portland Trail Blazersnél, majd visszavonulását követően teljes állásban edzősködött. Legnagyobb sikereként 1979-ben bajnokságot nyert a Seattle-lel, 1994-ben megválasztották az év edzőjének, 1996-ben pedig ő volt az atlantai olimpián aranyérmes amerikai válogatott szövetségi kapitánya. Lenny Wilkens a Seattle mellett a Portlandet, majd a Cleveland Cavalierst, az Atlanta Hawksot, a Toronto Raptorst és a New York Knickset vezette. 

Összesen 2487 mérkőzésen ült a kispadon, ami a mai napig a legtöbb az NBA-ben, és 1332 győzelmet aratott. Utóbbi mutatóban a harmadik helyen áll az örökranglistán.

Wilkens november 9-én hunyt el a Washington állambeli Medinában.

 

Legfrissebb hírek

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
4 órája

Kosár: a megkezdett sikeres úton folytatná az U20-as női válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Idénybeli hatodik tripla dupláját érte el Jokics, könnyedén nyert a Nuggets – videó

Amerikai sportok
Tegnap, 8:45

Gyász: a rangadó közben hunyt el a Szeged technikai vezetője

Kézilabda
2025.11.08. 19:39

NBA: 2027 októberében indulna az európai liga

Kosárlabda
2025.11.08. 10:54

NBA: a Miami az első negyedben 53 pontot szerzett

Amerikai sportok
2025.11.08. 07:55

NBA: nem akármilyen visszatérés, Jalen Green győzelemre vezette a Sunst

Amerikai sportok
2025.11.07. 07:30

A jobbomon foglalj helyet! – Kiss Antal publicisztikája

Magyar válogatott
2025.11.06. 23:58
Ezek is érdekelhetik