F1 75: a két Mercedes elszállt, Verstappen történelmet írt Spanyolországban

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2025.08.23. 17:07
null
A Mercedes-katasztrófa előtti pillanatok (Fotó: AFP)
A Formula–1 idén ünnepli az első világbajnoki idény 75. évfordulóját, ennek apropóján indítottuk el sorozatunkat, amelyben mind a 75 korábbi idény legemlékezetesebb versenyére visszatekintünk. A 2016-os Spanyol Nagydíj új fejezetet nyitott az egyeduralkodó Mercedes-versenyzők párharcában, hiszen a kettős már az első körben összeütközött, ami sporttörténelmi sikernek ágyazott meg, hiszen Max Verstappen akkor aratta az első sikerét, méghozzá az első Red Bull-os futamán.

Az előző két szezonhoz hasonlóan a 2016-osat is a Mercedes házon belüli csatája szőtte át, azonban míg a 2014-es és  a 2015-ös év is Lewis Hamilton végső sikerével zárult, ezúttal már az idény korai szakaszában látszott, hogy a brit jóval nagyobb ellenállásba fog ütközni. Nico Rosberg sorozatban négy győzelemmel kezdett, míg sikerszériája már összesen hét futamot ölelt fel, miközben a csapattársa egy ízben a dobogóról is leszorult, így az ötödik versenyhétvége, a Spanyol Nagydíj előtt már 43 pont választotta el egymástól a német, brit kettőst. 

A Mercedes Hamilton vezérletével harmadszor bérelte ki az első rajtsort, míg a másodikat a két Red Bull foglalta el. Már a rajt is izgalmasan alakult, hiszen Rosbergnek sikerült az élre állnia az első kanyarban, amivel meglehetősen nehéz helyzetbe hozhatta volna Hamiltont, ám ami ezután következett, az új fejezetet nyitott a Mercedes-versenyzők párharcába, és sporttörténeti szempontból fontos sikernek ágyazott meg, hiszen új győztest ünnepelhetett a publikum. 

A spanyolországi dupla kiesés után Hamilton remek sorozatot futott, hiszen hét versenyből haton győzedelmeskedett, és sikerült nemcsak teljesen eltüntetnie a tetemes lemaradását, hanem a Magyar Nagydíjon át is vette a vezetést az összetettben, majd 19 pontos előnyre tett szert. Rosberg ugyanakkor nem hátrált meg, és visszavágott, és Szingapúrban újra elfoglalta az első helyet, hogy aztán a csapattársa malajziai, drámai kiesése után kissé el is lépjen az élen. A kettőst 33 pont választotta el egymástól négy futammal a vége előtt, de az idényzárón így is maradt ok az izgalomra, hiszen Hamilton zsinórban három sikerrel a háta mögött érkezett meg Abu-Dzabiba. A bit megszerezte a pole pozíciót a vetélytársa előtt, ám tudta, hogy nem lesz elég nyernie, a végső sikerhez az is kell, hogy Rosberg kiszoruljon a top 3-ból. A német ugyanakkor nem tette meg ezt a szívességet, és másodikként ért célba, amivel bebiztosította pályafutása első és egyetlen vb-címét. Rosberg nem sokkal a finálé után váratlanul bejelentette a visszavonulását. Mellette Jenson Button is szögre akasztotta a bukósisakját, igaz, a brit egy ízben még visszatért.
A világbajnokság végeredménye: 1. Nico Rosberg (német, Mercedes) 385 pont, 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 380 pont, 3. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 256 pont
Konstruktőrök: 1. Mercedes 765 pont, 2. Red Bull 468 pont, 3. Ferrari 398 pont
Ez is 2016-ban történt

Hamilton ugyanis nem törődött bele az első pozíció elvesztésébe, és azonnal ellentámadást indított, a hármas kanyarból nagyobb lendülettel jött ki, és behúzódott a belső ívre, ám ekkor Rosberg gyorsan igyekezett bezárni előtte az ajtót, így kiterelte a csapattársát, aki a füves részen elvesztette az irányítást az autója felett, megpördült, és a pályára visszacsúszva telibe találta a németet. A két Ezüstnyíl tehetetlenül sodródott a kavicságyba, az indulatoktól fűtött Hamilton a fejét fogta, majd repült a kormány is, míg a vezetést Daniel Ricciardo vette át Max Verstappen és Carlos Sainz Jr. előtt, míg az első ötöst a Ferrari duója tette teljessé. 

Az első körös baleset miatti biztonsági szakasz után Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen viszonylag gyorsan áthámozta magát a Toro Rosso spanyol pilótáján, és becsatlakozott a győzelemért folyó harcba. Az első négyes végig szorosan követte egymást az első etap során, így a stratégiára helyeződött át a hangsúly az előzés szempontjából nagy kihívást jelentő Circuit de Catalunyán. 

A verseny középső szakaszában továbbra is változatlan sorrendben haladt a kvartett, a változást az újabb bokszkiállások hozták el, amikor a Red Bull és a Ferrari is megosztotta a taktikát a két pilótája között. Verstappen és Räikkönen eggyel kevesebb kiállásra játszott, míg Ricciardo és Vettel a friss gumik adta előnyt igyekezett kihasználni a futam hajrájában. 

Előbbi kettős a győzelemért, míg utóbbi a harmadik helyért kezdett először kiélezett harcba, miközben folyamatosan zárult az olló az első négyes között. Räikkönen nagy nyomás alatt tartotta Verstappent, míg Ricciardo igyekezett visszaszerezni a bokszkiállásoknál elvesztett pozícióját Vettellel szemben. A német és az ausztrál látványos, kanyarokon át tartó csatát vívott egymással, majd az utolsó körökben a Red Bull-os defektje vetett véget a csatának. 

A mindössze tizennyolc esztendős Verstappen eközben ellenállt Räikkönennek, és az első Red Bull-os versenyén azonnal sikert aratott, amivel beírta magát a sportág történtetébe, hiszen minden idők legfiatalabb győztese lett. A dobogón még a két ferraris osztozott. 

SPANYOL NAGYDÍJ
2016. május 15., Circuit de Barcelona-Catalunya
66 kör, 307.104 km
1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:41.40.017
2. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) +0.616
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) +5.581

A TELJES VERSENY

 2015: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt
 2014: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen
2013: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban
2012: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában
2011: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban
2010: Hamilton diadalmaskodott a kanadai gumikáoszban
2009: Beteljesült a Brawn GP és Button tündérmeséje Brazíliában
2008: pokolból a mennybe – Hamilton drámai körülmények között szerezte meg az első vb-címét
2007: az újonc Hamilton zsebében volt a vb-cím, de a sanghaji kavicságy közbeszólt
 2006: igazi klasszikus lett az első esős Magyar Nagydíj
 2005: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában
2004: a monacói alagútban szakadt meg Schumacher nagy sorozata
2003: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban
 2002: ajándékba kapott győzelme után kifütyülték Schumachert
 2001: először ünnepelt testvérpár az első két helyen
 2000: huszonegy év után újra ferraris egyéni vb-cím
 1999: Schumacher, a legjobb kettes számú pilóta
1998: tömegkarambol, dühöngő Schumacher és a Jordan első győzelme
1997: Schumacher kiütötte magát a vb-pontversenyből, Villeneuve ünnepelhetett
1996:  huszonegy indulóból csupán három ért célba
1995: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában
1994: tragikus, fekete hétvége Imolában
1993: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon
1992: a boxban kattant a bilincs Schumacher első győzelmének hétvégéjén
1991: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker
1990: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel
1989: így énekelték meg a magyar lapok Mansell szenzációs mogyoródi győzelmét
1988: a Ferrari kettős győzelemmel tisztelgett Enzo Ferrari emléke előtt
1987: roncsderbi után a Williamsek uralták a spielbergi pályát
1986: Mansell gumija felrobbant Adelaide-ben, s odalett a vb-címe
1985: Lauda Hollandiában aratta karrierje utolsó, 25. győzelmét
1984: a száguldó cirkuszban nem lett sorozat Dallasból
1983: kettős McLaren-győzelem született a 22. és a 23. rajthelyről
1982: kaotikus utolsó három kör döntött Monacóban
1981: a kaszinóváros futama leginkább Piquet-nek hozott szerencsét
1980: hiába Pironi elsősége, Jones nyert Kanadában – és világbajnok lett
1979: a legnagyobb csata egy második helyért
1978: jött, látott, győzött, eltűnt – egy mérnöki bravúr nyomában
1977: Andretti karrierje legkedvesebb előzésével szomorította el Schecktert
1976: Lauda kinevette a halált – negyedik hely az utolsó kenet után
1975: James Hunt és az egyik legnagyobb meglepetésgyőzelem
1974: nem volt elég üzemanyag az autóban, meghiúsult az argentin ünnep
1973: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon
1972: Emerson Fittipaldi nyerte meg az idegek csatáját Ausztriában
1971: nyolcan álltak az élen, két tizeden belül ért célba az első négy Monzában
1970: Rindt az utolsó kanyarban előzte meg a hibázó Brabhamet
1969: Jackie Stewart és Jochen Rindt klasszikus csatát vívott Silverstone-ban
1968: tragikus idény legnehezebb versenyén brillírozott Jackie Stewart
1967: Jim Clark körhátrányból állt az élre, mielőtt jött az utolsó körös dráma
1966: Scarfiotti beugróként nyerte meg az Olasz Nagydíjat a Ferrarival
1965: az utolérhetetlen Jim Clark a Nürburgringet is legyőzte
1964: egy körön múlt Jim Clark címvédése 1964-ben Mexikóban
1963: Spában vette kezdetét Jim Clark 1963-as dominanciája
1962: Jim Clark beragadt a rajtnál, Graham Hill egérutat nyert a vb-csatában
1961: német riválisa tragédiája után lett az első amerikai világbajnok Phil Hill
1960: Stirling Moss Monacóban megszerezte a Lotus első győzelmét
1959: Jack Brabham a célba tolta az autóját Sebringben
1958: Ferrari-csapatutasítás döntött a vb-címről a tragédiák évében
1957: Fangio az utolsó győzelméért az életét is kockára tette
1956: Peter Collins a saját vb-esélyét feláldozva adta át Ferrariját Fangiónak
1955: Stirling Moss nyerte a Fangio elleni Mercedes-csatát Angliában
1954: Fangio első hazai győzelme a Ferrari sikertelen óvása után
1953: a sorozat első igazi klasszikusa volt az 1953-as Francia Nagydíj
1952: Belgiumban kezdődött Alberto Ascari egyeduralma
1951: a Ferrari Angliában szerezte meg első futamgyőzelmét
1950: így kezdődött minden 75 évvel ezelőtt Silverstone-ban
SOROZATUNK KORÁBBI RÉSZEI


 

 

Legfrissebb hírek

F1 75: egy ritka eset, amikor a domináns Mercedes sehol sem volt

F1
Tegnap, 13:46

F1: Malajzia nem tervezi, hogy ismét házigazda legyen

F1
Tegnap, 13:45

Távoli álom csupán a közös F1-es, MotoGP-s „szuperhétvége”

Egyéb autó-motor
Tegnap, 13:39

F1 75: Ricciardo levadászta a világbajnokokat a hajrában a Hungaroringen

F1
2025.08.21. 12:18

F1 75: durrantak a gumik – a Pirelli orosz rulettet rendezett Silverstone-ban

F1
2025.08.20. 10:18

F1 75: Alonso előtt többször is felcsillant a remény, de a végén Vettel örülhetett Brazíliában

F1
2025.08.19. 14:29

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
2025.08.18. 16:23

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
2025.08.18. 13:33
Ezek is érdekelhetik