AC Milan: Berlusconi szerint valamelyik fia lesz a klub új elnöke

Vágólapra másolva!
2007.12.18. 10:49
Címkék
Silvio Berlusconi, a milánói klub jelenlegi elnöke hivatalosan kijelentette, hogy valamelyik fia követi majd az AC Milan elnöki posztján, bár arról még nem döntött, pontosan a kettő közül melyik fia is lesz az „örökös”.
"A Milan a családunk része - adta mindenki tudtára Berlusconi az Italia 7 Gold hasábjain. - Ezért remélem valamelyik fiam követ majd az elnöki székben, bár még el kell döntetnünk, melyikőjük legyen az.”

Mint ismert, a jelenlegi elnök egyik fontos célja a csapat megfiatalítása, hiszen az olasz klub mostani kerete jórészt tapasztalt játékosokból áll, akik ugyan zseniális futballisták, de hosszabb távon a fiatalabb generációra szeretne alapozni.

„Tervünk az, hogy fokozatosan megújítsuk a keretet fiatal tehetségek leigazolásával. Úgy gondolom, jövőre a védelem átalakítása kerül sorra, mivel Paolo Maldini és Cafú is szögre akasztja a cipőjét.”

„Középen és elöl szerintem jók vagyunk - folytatta. - Egyszer azt mondtam, hogy Gourcuff lehet az új Zidane. Remélem nem tévedtem.”

Ennek ellenére a Milan csak a tizenegyedik helyen áll az olasz bajnokágban.
Legfrissebb hírek

Nőnek a bevételek, de nem szórja a pénzt a Dortmund

Német labdarúgás
2 perce

Kínai arany női szinkrontoronyugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
11 perce

F1 75: ismét Japánban dőlt el a vb-cím, de most fordított kimenetellel

F1
18 perce

Romano szerint megvan a megállapodás: Xhaka a Sunderland játékosa lesz – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
19 perce

A Visma sportszerűen gratulált Pogacarnak: Ahogyan Messi és Ronaldo, ahogyan Federer és Nadal...

Kerékpár
31 perce

Wladár Sándor Kirsty Coventry NOB-elnökkel találkozott a vizes vb-n

Vizes vb 2025
34 perce

Legyőztük a románokat, címvédőként világbajnoki döntős a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
42 perce

Rekordnézettséget hozott a női labdarúgó Eb

Minden más foci
46 perce
Ezek is érdekelhetik