Portugália: győzött az FC Porto, és már kilenc ponttal vezet

Az FC Porto Raul Meirelesnek (képünkön) az 58. percben szerzett góljával 1-0-ra megverte a vendég Navalt a portugál első osztályú labdarúgó-bajnokság 15. fordulójában. A címvédő ezzel a sikerrel már a 12. győzelmét aratta, és kilenc pontra növelte előnyét a Benfica előtt.

Benitez: Azt kell mondjam, hogy tökéletesen játszottunk az este

Október végén kevesen gondolták, hogy a Liverpool továbbjut Bajnokok Ligája A csoportjából. Az angol együttes egy ponttal állt három mérkőzés után. A 6. fordulóban a Pool Marseille-ben aratott 4-0-s sikere a nyolcaddöntőt eredményezte az előző kiírás döntősének. A kvartettet a Porto zárta az élen, miután hazai pályán 2-0-ra verte a továbbjutási álmokat dédelgető Besiktast.

A Liverpool és az FC Porto is simán bejutott a nyolcaddöntőbe

A 2004-es győztes FC Porto végzett az élen az A csoportban a labdarúgó Bajnokok Ligájában, miután hazai pályán, a Sárkány-stadionban nehéz első félidő után Lucho Gonzalez és Ricardo Quaresma góljával 2-0-ra legyőzte a Besiktast. A másik továbbjutó a parádésan hajrázó, Marseille-ben 4-0-s diadalt arató Liverpool, amely az utolsó három mérkőzését megnyerte, nem is akárhogyan: összesen 16 gólt szerzett és csak egyet kapott. A Porto egyébként kilenc mérkőzés óta veretlen hazai pályán a BL-ben. A Liverpool az első angol klub, amely a marseille-i Velodromban győzni tudott a BL-ben. A francia csapat a vereség ellenére az UEFA-kupában folytathatja.

Magabiztos, ám korántsem könnyed győzelemmel nyert a Liverpool

Fontos három ponthoz jutott az angol gárda, hiszen a Rafa Benítez együttesének csak a győzelem esetén maradhatott esélye a továbbjutásra. Fernando Torres vezetést szerzett ugyan a hazaiaknak, de Lisandro Lopez egyenlített. A második félidőben szinte csak a Liverpool akarata érvényesült, és Peter Crouch beállását követően magabiztosan nyerte a találkozót.

Benitez a siker ellenére már a Porto elleni mérkőzésre koncentrál

Rafa Benitez a Liverpool menedzsere már a Porto elleni összecsapásra koncentrál, hiába nyert csapata Bajnokok Ligája csúcsot jelentő különbséggel, 8-0-ra kedden este a Besiktas ellen a B csoportban. A Marseille vezetőedzője Erik Gerets szerint együttese túl fiatal, és már a meccs végét jelző hármas sípszót várta Portóban.

Minden idők legnagyobb különbségű BL-győzelmét aratta a Liverpool

Valósággal megsemmisítette az eddig három fordulón át csak szenvedő Liverpool a Besiktast a labdarúgó Bajnokok Ligája 4. fordulójában, az A csoportban. A játéknap előtt egyetlen ponttal a kvartett utolsó helyén szerénykedő angol együttes 8-0-s győzelmével megjavította az eddigi abszolút csúcsot a BL-ben. Korábban a Juventus és az Arsenal tudott 7-0-val meccset nyerni. A Liverpool feljött a harmadik helyre a csoportban. Az FC Porto 2-1-re legyőzte az eddigi listavezető Olympique Marseille-t, így a csoport élére ugrott.

Portugália: nyolc forduló után is százszázalékos az FC Porto

Megszerezte a nyolcadik győzelmét is az FC Porto a portugál első osztályú labdarúgó-bajnokságban, miután a 8. fordulóban 3-0-ra verte a mezőny hátsó részében szerénykedő Leixoes együttesét. A százszázalékos címvédő előnye ezzel nyolc pontra nőtt, a második helyre ezen a hétvégén a Benfica jött fel.

Portugália: hétből hét a címvédő FC Porto mérlege

Továbbra is százszázalékos az FC Porto mérlege a portugál első osztályú labdarúgó-bajnokságban. A címvédő vasárnap az Academica Coimbra otthonában győzött 1-0-ra Lucho Gonzalez góljával, így hétből hét győzelemmel, 21 ponttal áll a táblázat élén.

Égett a Liverpool, a Marseille győzni tudott az Anfield Roadon

Úgy tűnik, a Liverpool képtelen legyőzni a Marseille-t. A Bajnokok Ligája 2005. évi győztese harmadszor találkozott az OM-mel az európai kupaporondon, és másodszor kapott ki – ezúttal 1-0-ra az Anfielden. A győztes gólt Mathieu Valbuena szerezte a 77. percben. A francia együttes – amelynek élén most mutatkozott be Eric Gerets vezetőedző – immár hét mérkőzés óta veretlen angol csapatok ellen, és nyolc meccs után először tudott győzni idegenben. Az FC Porto Ricardo Quaresma 92. percben szerzett találatával nyert Isztambulban a Besiktas ellen. A csoportban a Marseille áll az élen.

Portugália: már öt pont az éllovas FC Porto előnye

Öt pontra nőtt a második helyen álló Maritimo hátránya az éllovas FC Porto mögött a portugál első osztályú labdarúgó-bajnokságban, miután a Madeira szigeti együttes 1-1-es döntetlent ért el a 6. fordulóban az Estrela Amadora vendégeként.

Portugália: hat meccsből hat győzelem az FC Porto mérlege

A címvédő FC Porto az argentin Lisandro Lopez két góljával 2-0-s hazai győzelmet aratott a Boavista ellen a portugál első osztályú labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában. A Porto ezzel továbbra is százszázalékos teljesítménnyel áll az élen a táblázaton. A lisszaboni derbin a Benfica és a Sporting 0-0-s döntetlent játszott.

Lemondott tisztségéről José Mourinho, teljes sokk a Chelsea-nél

Lemondott tisztségéről José Mourinho, az angol első osztályú londoni Chelsea menedzsere, a nem hivatalos értesüléseket szerdától csütörtökre virradó éjszaka a klub hivatalos internetes honlapján is megerősítették. "A Chelsea Futball Klub és José Mourinho kölcsönös megegyezéssel megválnak egymástól" - közölte csütörtök reggel az egyesület weboldala.

A tavaszi döntős döntetlennel rajtolt portói vendégszereplésén

A Bajnokok Ligája csoportkörének első körében a Porto a Liverpoolt, míg a Marseille a Besiktast fogadta. A Dragao-stadionban a gyors gólváltás után már nem született újabb találat, pedig Pennant kiállítása miatt a „sárkányok” fél órán át emberelőnyben rohamoztak. A francia kikötővárosban nem tudták a törökök kibekkelni a Marseille nyomását.

A bevehetetlen stadion meghódításáról álmodozik a Liverpool

A Liverpool vezetőedzőjének, Rafa Beníteznek célja, hogy csapata a lehető leghamarabb kvalifikálja magát a Bajnokok Ligájának A csoportjából. Az angol alakulat mellett még az FC Porto, az Olympique Marseille és a Besiktas alkotja a kvartettet. Kedden este az előző szezon döntőse Portugáliába látogat, míg a franciák a törököket fogadják.

Real Madrid: az FC Porto középső védője, Pepe, öt évre írt alá

A Real Madrid hivatalos közleményben tudatja, hogy mindenben megegyezett az FC Porto csapatával Kléper Lavera Lima Ferreira, ismertebb nevén Pepe jövőjéről. A 24 éves középső védő öt évre szerződött a Santiago Bernabéu-ba – közölte a realmadrid.com.

Bár hosszú idő után gólt kaptak otthon, továbbléptek a londoniak

Hazai pályán 2-1-re győzött a Chelsea az FC Porto ellen, így bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. José Mourinho együttese ugyan közel tíz óra után újra gólt kapott hazai pályán, de Arjen Robben és Michael Ballack találatának köszönhetően sikerült fordítani.

Drogbának nem kell a gólkirályi cím, ha a csapat nem lesz BL-győztes

Fabatkát sem ér, ha én leszek a Bajnokok Ligája gólkirálya, amennyiben a csapat nem nyeri meg a sorozatot – nyilatkozta Didier Drogba, a Chelsea labdarúgócsapatának fantasztikus formában lévő támadója a Porto elleni kedd esti nyolcaddöntő-visszavágó előtt. A londoni csapat 1-1-es döntetlent ért el Portugáliában. A kékek még három célt szeretnének elérni ebben a szezonban: meg akarják nyerni a BL-t, az angol bajnokságot és az FA-kupát is. A Chelsea–Porto összecsapás 20:45-kor kezdődik.

Arsenal, Porto: kéz a kézben tovább

Az eddig pont nélkül álló Hamburg csapata a második félidei jó hajrájának köszönhetően 3-2-re legyőzte a CSZKA Moszkvát a Bajnokok Ligája G csoportjának utolsó, 6. fordulójában, így az oroszok csak az UEFA-kupában folytathatják. Csoportelső lett az Arsenal, második a Porto, miután utóbbi két együttes 0-0-s döntetlent játszott a portugálok otthonában.


Kézilabda Eb: Tudta-e?