BL: Rengeteg munka van a korrekord mögött – Pepe

Vágólapra másolva!
2023.10.27. 08:56
null
Pepe Alessandro Costacurta csúcsát adta át a múltnak (Fotó: AFP)
Pepe lett minden idők legidősebb mezőnyjátékosa, aki pályára lépett a Bajnokok Ligájában, de akadt egy másik, váratlan hőse is a második félidőben brillírozó portugál csapatnak Evanilson személyében.

Két hőse is volt a szerda este Antwerpenben rosszul kezdő, végül fölényes győzelmet arató Portónak. Egyikük, az első félidő végén a sérült Wendell helyére beálló, majd a második játékrészben mesterhármast jegyző Evanilson, a másik pedig az elnyűhetetlen Pepe, aki a Bajnokok Ligája történetének legidősebb mezőnyjátékosaként játszotta végig a találkozót.

„Felkészültem rá, hogy az okostóbiások azt szajkózzak majd, hogy Evanilsonnak kezdenie kellett volna, de ezt innen máris cáfolom. Én vagyok az edző, mindennap dolgozom a játékosaimmal, és tudom, hogy ha kezdett volna, aligha nyújt ilyen teljesítményt. Tudtuk, hogy játszani fog, csak a megfelelő pillanatot kellett kivárni a beállítására, és az első félidő végén már egyértelmű volt, a második negyvenöt percre megfelelő erőnléti állapotban van, és a maximumot tudja nyújtani” – fogalmazott a maga éles stílusában a Portót irányító Sérgio Conceicao a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

Evanilson,   a 24 éves brazil csatár, aki az ezt megelőző tizennyolc BL-mérkőzésén összesen egy gólt szerzett, érthető módon lelkendezve értékelte a saját és a Porto teljesítményét a DAZN-nak nyilatkozva:

„Boldog vagyok, hihetetlen este volt! Sohasem gondoltam volna, hogy csereként mesterhármast érek el, de még jobban örülök a győzelemnek és a csapat második félidei teljesítményének. Álomszerű meccs volt. Az első BL-gólomat az előző idényben szereztem, szintén itt, Belgiumban, az FC Bruges ellen.”

Az est másik hőse, a védő Pepe majdnem kihagyta ezt a BL-mérkőzést (is), negyven év felett ugyanis már szinte többször sérült, mint nem, a Porto orvosi stábja pedig a mérkőzést megelőző napig nem tudta megmondani, felépül-e vádlisérüléséből. A jelek szerint felépült, csapatkapitányként végig is játszotta a meccset, így válhatott korrekorderré az olasz Alessandro Costacurtát megelőzve: jelenleg ő a legidősebben (40 évesen, 7 hónaposan és 29 naposan) a BL-ben mezőnyjátékosként pályára lépő futballista (lásd keretes írásunkat!).

„Nem könnyű eljutni idáig, rengeteg munka van benne. Boldog vagyok, hogy én lehetek a csúcstartó a mezőnyjátékosok között, de még fontosabb, hogy ezzel a rekorddal inspirálhatom azokat a fiatalokat, akik Bajnokok Ligája-diadalról álmodnak” –   fogalmazott Pepe a Recordnak.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
3. FORDULÓ
, H-CSOPORT
Royal Antwerp (belga)–Porto (portugál) 1–4 (Yusuf 37., ill. Evanilson 46., 69., 84., Eustáquio 54.)
KORÁBBAN
Barcelona (spanyol)–Sahtar Doneck (ukrán) 2–1 (Ferran Torres 28., Fermín López 36., ill. Szudakov 62.)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 3 3 8–1 +7 9
2. Porto 3 2 1 7–3 +4 6
3. Sahtar Doneck 3 1 2 5–7 –2 3
4. Antwerp 3 3 3–12 –9 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik