Atlétika: Horváth Máté idővel a családi csúcsot is megdöntené

Budai Zoltán utanpotlassport.huBudai Zoltán utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.04.26. 21:02
null
A 18 éves gerelyhajító, Horváth Máté idővel az egykori országos csúcstartó édesapja rekordját is szeretné túlszárnyalni.

Nem fogy ki ígéretekből a hazai dobószakág, a gerelyhajítóink az elmúlt esztendők korosztályos világversenyein is rendre kitűnően teljesítettek.

Közéjük tartozik Horváth Máté is, aki

2022-ben a jeruzsálemi U18-as Európa-bajnokságon szerzett ezüstérmet,

tavaly pedig már az U20-asok kontinensviadalán (melyet szintén az izraeli fővárosban rendeztek) végzett tizenegyedikként elsőévesként a korosztályban.

Horváth Máté a hazai gerelyhajítás egyik kiemelkedő ígérete Forrás: MASZ

A Veresegyház VSK színeiben versenyző reménység dobóedzéseit az édesapja, Horváth Gergely vezényli, aki hétszer szerzett magyar bajnoki címet, 81,55 méteres hajításával 2003 és 2017 között országos rekorder volt és megjárta az athéni olimpiát is. A futóedzésekben pedig édesanyja, a 400 méteren volt válogatott és fedett pályás magyar bajnok Bori Annamária segíti Mátét.

A sportcsaládban nevelkedő ifjú atléta egyéni csúcsa a tavaly elért 74,77 méter, ami akkor az előkelő kilencedik helyet jelentette az U20-as világranglistán. A jelenleg portugáliai edzőtáborban készülő fiatal az idén még nem versenyzett, de ennek nyomós oka van.

„Nagyon hosszú szezonnak nézünk elébe – kezdi Máté. – A fő megméretésem az augusztus végi U20-as világbajnokság lesz Peru fővárosában, Limában. Ezért úgy döntöttünk, hogy az idén később kezdjük a versenyzést, hogy a vébén legyek csúcsformában. Picit a tavalyi idényből is tanultunk, amikor is korán jött a jó eredmény, az Eb-re viszont már fáradtabban érkeztem.

Horváth Máté edző-édesapjával, Horváth Gergellyel és az U18-es Eb-ezüsttel Forrás: MASZ

Máté szerint az édesapjával egyre inkább összhangban tudnak együtt dolgozni.

„Évről évre jobban megértjük egymást. Azt szoktuk mondani, hogy mi kétszer annyira örülünk a sikernek és kétszer annyira bánkódunk, ha valami nem jön össze, mert a pályán edző-tanítvány, otthon pedig apa-fia viszonyban vagyunk. Nemcsak én, hanem ő is azt szeretné, hogy túlszárnyaljam az egyéni rekordját.

Egyébként méterben és helyezésben sem tűzünk ki konkrét célokat. Technikailag és erőnlétileg is a folyamatos fejlődést tartjuk szem előtt, és ha mindent úgy teszek, ahogyan megbeszéljük, akkor a szép eredmény sem marad el.”

(Kiemelt képünkön: Horváth Máté Forrás: MASZ)

Legfrissebb hírek

Birkózás: Zsitovoz Mária jövőre megcélozza az aranyat az U17-es vb-n

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
16 órája

A 15 legtehetségesebb 23 éven aluli férfi kézilabdázó – ők jelentik a jövőt

Képes Sport
18 órája

Atlétikai vb: a résztvevők 95 százalékánál már elvégezték a géntesztet

Atlétika
19 órája

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Cselgáncs: beérett a munka gyümölcse Szabó Rékának a junior Eb-n

Utánpótlássport
2025.09.08. 20:42

Akik a kézilabda jövőjét jelenthetik: a 15 legtehetségesebb női játékos

Képes Sport
2025.09.08. 17:56

Usain Bolt is ott van az atlétikai Világdöntő arcai között

Atlétika
2025.09.08. 09:46
Ezek is érdekelhetik