Mandrikin kapus óriási bakija után Figo győzelemmel jubilált

Az Internazionale együttese 2-1-re győzött Moszkvában, a CSZKA vendégeként. Hiába vezettek félidőben Jo révén az oroszok, előbb Crespo, majd Samuel révén sikerült bevenniük Mandrikin hálóját a vendégeknek, a hazai kapus ráadásul utóbbi esetben óriásit hibázott. Luis Figo 100. meccsét játszotta a BL-ben.

Luis Figo századszor játszik az első számú európai kupasorozatban

Legutóbbi kilenc idegenbeli mérkőzéséből csak egyet sikerült megnyernie a labdarúgó Bajnokok Ligájában az olasz bajnok Internazionalénak, amely kedden, magyar idő szerint 18:30-kor Moszkvában, a CSZKA otthonában javíthat a mérlegén a G csoport 3. fordulójában. A két együttes először találkozik egymással. A milánóiaknál a 100. BL-meccsén léphet pályára a portugál Luis Figo. A másik mérkőzésen a holland PSV az éllovas, török Fenerbahcét fogadja.

Cruz volt a hős Milánóban: két találata elég volt a győzelemhez

Magabiztos győzelmet aratott az Internazionale csapata az olasz labdarúgó-bajnokság élvonalának (Serie A) hetedik fordulójában. A hazai csapat az első félidőben szerzett kéz Cruz-góllal megnyugtató előnyre tett szert. Hat perccel a rendes játékidő vége előtt Sosa szépített, találatával kialakult a 2-1-e végeredmény.

Első meccsén pontokat vesztett a bajnok, nyert viszont az AC Milan

Döntetlennel kezdte a bajnokságot az Internazionale csapata. A címvédő milánói alakulat az Udinese csapatát fogadta a San Siróban, és Sztankovics korai találatával ugyan még vezetett, ám a hajrában Cordoba öngólt vétett, így kialakult az 1-1-es végeredmény. Nyert viszont a Milan: Carlo Ancelotti csapata a Genoa vendége volt, és 3-0-ra győzött.

Várhidi Péter Filkort és Komant is hívná, ha ők hagynák magukat

Augusztus 22-én, a Várhidi Péter szövetségi kapitány által irányított magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen fogadja a tavaly világbajnoki címet szerző olasz nemzeti együttest. A magyar szakember keretébe két olyan fiatal tehetség, Filkor Attila és Koman Vladimir meghívását is tervezi, akik éppen olasz klubban szerepelnek, ám az érintettek egyelőre különböző okokból ódzkodnak a lehetőségtől.

Antonio Cassano az olasz bajnok Internazionalével kacérkodik

Antonio Cassanóról az olasz labdarúgás fenegyerekéről hónapok óta nem lehetett hallani, a spanyol bajnoki szezon végeztével azonban újra a sajtó elé állt a technikás játékos. Olasz lapok a napokban az Interrel hozták szóba a támadót, s a legújabb híresztelés zene volt Cassano füleinek, nem is tudta kihagyni, hogy reagáljon a hazatérésével kapcsolatos pletykákra.

Luis Figo "kikötött" Milánóban, még egy szezont vállal az Interrel

Az Internazionale hivatalos honlapján adta hírül a világnak, hogy az együttes korábbi portugál válogatott középpályása, Luis Figo határozott a jövőjéről, további egy esztendőre elkötelezi magát az idén 99 ponttal bajnokságot nyerő milánói klubhoz. Ezzel vége a Figo pályafutásával kapcsolatos találgatásoknak, hiszen az arab Al Ittihad klubbal való idő előtti szakítása után sokáig nem lehetett biztosat tudni a portugál klasszis terveiről. Korábban a Tottenhammel és a Los Angeles Galaxy-vel is szóba hozták, de most pont került a történet végére.

Luis Figo lefújta az arab kalandot, maradhat az Inter együttesénél

A legújabb Portugáliából érkező hírek szerint az Inter középpályása, Luis Figo felbontja az év elején megkötött szerződését az Al Ittihad nevű szaúd-arábiai klubbal. A luzitán sajtó szerint Figo arra hivatkozik, hogy az arab klub és elnöke, al-Balvi sejk szerződésszegést követett el, ezért kilép a kontraktusból és kárpótlást sem fog fizetni.

Az Internazionale hétgólos mérkőzésen fordított a világoskékek ellen

Az olasz bajnokság 36. fordulójában kilenc mérkőzést rendeztek vasárnap délután, amelyek közül a bajnok Inter hazai, Lazio elleni hősies győzelme érdemli a legtöbb figyelmet. Az ötödik helyért való harcban lépéselőnyben a Fiorentina a Palermóval és az Empolival szemben, miután hazai pályán hozták a kötelező győzelmet a lilák a Cagliari ellen. A bentmaradásért is ádáz küzdelem folyik, a Torino, a Parma , és a Siena és a Livorno értékes győzelmet ünnepelhetett, ezzel a Regginát és a Chievót fenyegeti leginkább most a kiesés réme.

Deco ügynöke Milánóban tárgyal az Internazionale illetékeseivel

Újabb állomásához közeledik Deco transzferügye. Jorge Mendes, Deco játékosügynöke ugyanis Milánóba érkezett, hogy a friss olasz bajnok együttes vezetőivel tárgyaljon a portugál válogatott klasszis következő szezontól való leigazolásáról.

Milánói örömünnep a San Siróban az Empoli asszisztálása mellett

A Serie A zárófordulójában a már bajnok Inter a forduló előtt ötödik helyezett Empolit fogadta a San Siróban, s a milánóiak igazi örömfocit rendeztek, gálahangulatú mérkőzésen lépték le az Empolit Cruz, Recoba és Sztankovics góljaival. Filkor Attilát nem nevezték a mérkőzésre.

Az AS Roma újra csúcsformában játszik a BL-kisiklás után

Luciano Spalletti és Francesco Totti is büszkén állt a sajtó elé a tegnap esti Inter elleni 3-1-es idegenbeli győzelem után. Az Inter remek második félidőt játszott a mérkőzésen, de a rómaiak kitartottak, és az utolsó percekben kétszer is mattolni tudták Julio Cesar kapuját.

Milánóban az ünneplés elhalasztva, veretlen bajnoki cím elfeledve

Hazai pályán szenvedett vereséget az Inter az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság élvonalában (Serie A) a Romától. Roberto Mancini csapata a 22. fordulóból elhalasztott mérkőzésen 3-1-re kapott ki „legnagyobb” riválisától, így amellett, hogy még nem ünnepelheti a bajnoki címet, veretlenségi sorozata is megszakadt.

Javier Zanetti már szerda este ünnepelné a bajnoki aranyat

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale szerdán végleg bebiztosíthatja bajnoki címét. Ehhez mindössze a Romát kell hazai pályán legyőznie Roberto Mancini csapatának. Javier Zanetti, a kék-feketék csapatkapitánya úgy gondolja, amilyen gyorsan csak lehet el kell dönteni az első hely sorsát.

A francia, akinek nagyon hiányzik Anglia: Patrick Vieira

Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Internazionale játékosának, Patrick Vieirának hiányzik Anglia. A Juventusban is megfordult középpályás válogatottbéli csapattársáról is beszélt, szerinte Thierry Henry remekül döntött, amikor az Arsenalban maradt.

Most Ronaldót vinné az Al-Ittihad

Még el sem csitultak a hullámok a portugál Luis Figo Szaúd-Arábia történő átigazolása körül, máris itt az újabb: ezúttal a brazilok aranylabdását, Ronaldót hozták hírbe az Al-Ittihaddal. A hírnek az ad némi alapot, hogy Ronaldo ismét a távozás gondolatával foglalkozik – igaz, ez esetében nem újkeletű, hasonlók foglalkoztatják őt visszatérően majd’ egy éve -, kérői persze lennének szép számmal, elsősorban Olaszországból, ahol a Milan és az Inter érdeklődését keltette fel.

Megerősítette vezető helyét az Inter

Sorozatban hatodik bajnokiját is megnyerte, ezzel megerősítette helyét a táblázat élén az Inter labdarúgócsapata. Roberto Mancini együttese ezúttal Palermóból hozta el a három pontot.

Moratti: Senki után nem nyomoztattunk

Az Internazionale elnöke cáfolta azt a feltételezést, hogy az olasz futballklub magánnyomozókat szerződtetett volna azoknak a játékvezetőknek a megfigyelésére, akiket későb megvádoltak a nyári, itáliai bundabotrányban.