Serie A: csak ikszelt a címvédő Napolival az Inter

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.03.17. 22:42
Pontokat hullajtott a címvédő Napoli ellen az Inter (Fotó: Getty Images)
Hazai pályán csak 1–1-es döntetlenre volt képes a címvédő Napoli ellen az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságot (Serie A) 29 forduló után toronymagasan vezető Inter.

 

A 33 év után elnyert bajnoki cím után most a nemzetközi kupaindulásért is harcolnia kell a Napolinak, amelyre a Bajnokok Ligája-búcsú után újabb kemény feladat várt az elitsorozatból ugyancsak kieső Inter vendégeként, amely ugyancsak koncentrálhat a bajnokságra.

Simone Inzaghiék hazai pályán léphettek még egyet a scudetto felé, hiszen győzelem esetén kilenc fordulóval a vége előtt 16 pontra növelhették volna előnyüket a városi rivális AC Milanhoz képest. Az Inter a pályán is megmutatta, miért vezeti toronymagasan a Serie A-t, ugyanis kevesebb labdabirtoklással is sokkal veszélyesebb volt, mint a nápolyiak, akiknek az első félidőben kaput eltaláló lövésük sem volt. Az egyik nagy helyzetet pedig gólra is váltották a hazaiak, amikor szépen felépített támadás végén Alessandro Bastoni bal oldalról középre tett labdája bántóan üresen találta meg a 10 méterről nem hibázó Matteo Darmiant (VIDEÓ ITT).

Az Inter a második félidőben is magabiztosnak tűnt, de ekkor már a Napolinak is voltak próbálkozásai – még ha nem is sok –, mi több, a 81. percben egy jobb oldali szögletet megcsúsztattak a társak a hosszún üresen érkező Juan Jesus elé (VIDEÓ ITT), így a nápolyiak a semmiből egyenlítve ponttal távoztak Milánóból.

OLASZ SERIE A
29. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
Internazionale–Napoli 1–1 (Darmian 43., ill. Juan Jesus 81.)
KORÁBBAN
Juventus–Genoa 0–0
Verona–Milan 1–3 (Noslin 64., ill. T. Hernandez 44., Pulisic 50., Chukwueze 80.)
Roma–Sassuolo 1–0 (Lo. Pellegrini 50.)
Atalanta–Fiorentina – elhalasztva

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Monza–Cagliari 1–0 (Maldini 42.)
Udinese–Torino 0–2 (Zapata 10., Vlasic 53.)
Salernitana–Lecce 0–1 (Gyömbér 17. – öngól)
Frosinone–Lazio 2–3 (Lirola 13., Seddira 70., ill. Zaccagni 38., Castellanos 57., 62.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Empoli–Bologna 0–1 (Fabbian 90+4.)

A SERIE A ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Internazionale29244171–14+57 76 
2. Milan29195555–33+22 62 
3. Juventus29178444–23+21 59 
4. Bologna29159542–25+17 54 
5. Roma29156855–35+20 51 
6. Atalanta28145951–32+19 47 
7. Napoli29129844–33+11 45 
8. Fiorentina28127941–32+9 43 
9. Lazio291341236–33+3 43 
10. Monza29119932–36–4 42 
11. Torino291011828–26+2 41 
12. Genoa298101131–36–5 34 
13. Lecce296101326–45–19 28 
14. Udinese294151028–44–16 27 
15. Verona29681526–39–13 26 
16. Cagliari29681529–50–21 26 
17. Empoli29671622–43–21 25 
18. Frosinone29661737–60–23 24 
19. Sassuolo29651833–56–23 23 
20. Salernitana29281923–59–36 14 

 

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Olasz izgalmak – Cselőtei Márk publicisztikája

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 22:41

Két játékos Bergamóból, kettő Parmából, ez az interes sikerrecept?

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 12:47

Visszatért Olaszországba az Európa-bajnok támadó – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 19:20

De Bruyne Maradonáról: „Én más játékos vagyok, a magam útját járom”

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 18:22

Modric az AC Milanhoz szerződött – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.14. 18:08
Ezek is érdekelhetik