Az Inter női csapatának magyar játékosa elárulta, kik a példaképei

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.04.02. 13:51
Fördős Beatrix egyre többet játszik az Interben (Fotó: Getty Images)
A Haladás Viktória korábbi, saját nevelésű játékosa, Fördős Beatrix 2022 nyara óta erősíti az Internazionale női labdarúgócsapatát. A hétszeres magyar válogatott védő most beszélt egy kicsit magáról a klubjának.

„Gyerekkoromban sok futballmérkőzést néztem a bátyámmal, és arról álmodoztam, hogy egy nap majd egy nagy stadionban játszhatok sok szurkoló előtt. Ezért keményen dolgoztam. A labdarúgás nemcsak a szenvedélyem, hanem az életem isjelentette ki a 22 éves játékos, aki utána azt is elárulta, hogy kiket tekint a példaképének. – A futball világában rengeteg emberre felnézhetünk, nekem ilyen Stefanie van der Gragt, aki nagyszerű futballista és remek ember, míg az Inter történelméből Ronaldót emelném ki, aki lenyűgözött gyerekkoromban.”

Fördős Beatrix 2022 nyarán igazolt a Laziótól az Interhez. Tavaly ősszel nem sokat játszott, de februárban a Milan ellen a 16. percben becserélték, majd a következő három bajnokit egyaránt végigjátszotta. Egyik legnagyobb erősségének a nyugalmát tartja. 

Az Inter jelenleg a 4. helyet foglalja el a női Serie A-ban.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
6 órája

A Napoli hat gólt kapott Eindhovenben, kiütéssel nyert az Internazionale is

Bajnokok Ligája
22 órája

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
Tegnap, 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Labdarúgás: az Eb-selejtezőben a csoportelsőség az U19-es lányok célja

Utánpótlássport
2025.10.18. 16:38
Ezek is érdekelhetik