Serie A: felmentették a rasszizmussal megvádolt Acerbit – hivatalos

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.03.26. 16:32
Francesco Acerbi (Fotó: Getty Images)
Az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) ügyészsége felmentette a vád alól az Inter rasszizmussal megvádolt védőjét, Francesco Acerbit – írja a Corriere dello Sport.

A 36 éves labdarúgót a bő egy héttel ezelőtti, Napoli elleni bajnoki (1–1) után vádolta meg a címvédő brazil bekkje, Juan Jesus. A 32 éves játékos szerint Acerbi rasszista kifejezésekkel inzultálta a mérkőzésen, amit az Inter játékosa tagadott. Acerbi ezzel együtt kikerült az Eb-re készülő olasz labdarúgó-válogatott keretéből, míg az olasz szövetség bejelentette, hogy vizsgálatot folytat le az ügyben. 

A vizsgálat ma fejeződött be, ennek pedig az lett az eredménye, hogy Jesus panaszain kívül nem találtak bizonyítékot arra, hogy Acerbi valóban inzultálta volna ellenfelét, derül ki a vizsgálatot vezető Dr. Gerardo Mastrandrea által aláírt közleményből. Ennek értelmében az Inter futballistáját egyetlen mérkőzésről sem tiltják el.

A SERIE A ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Internazionale29244171–14+57 76 
2. Milan29195555–33+22 62 
3. Juventus29178444–23+21 59 
4. Bologna29159542–25+17 54 
5. Roma29156855–35+20 51 
6. Atalanta28145951–32+19 47 
7. Napoli29129844–33+11 45 
8. Fiorentina28127941–32+9 43 
9. Lazio291341236–33+3 43 
10. Monza29119932–36–4 42 
11. Torino291011828–26+2 41 
12. Genoa298101131–36–5 34 
13. Lecce296101326–45–19 28 
14. Udinese294151028–44–16 27 
15. Verona29681526–39–13 26 
16. Cagliari29681529–50–21 26 
17. Empoli29671622–43–21 25 
18. Frosinone29661737–60–23 24 
19. Sassuolo29651833–56–23 23 
20. Salernitana29281923–59–36 14 

 

 

Legfrissebb hírek

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
7 órája

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
18 órája

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39

Bonny korai gólja döntött, az Inter mindhárom pontot elvitte a Stadio Olimpicóból

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 22:55

Az exnápolyi Simeone góljával fektette két vállra a címvédőt a Torino

Olasz labdarúgás
2025.10.18. 20:00

„Teljesen abszurd” – Adrien Rabiot a Milan Ausztráliába költöztetett bajnokijáról

Olasz labdarúgás
2025.10.08. 09:00

Bősze Levente: Van esélyem bemutatkozni a Serie A-ban

Légiósok
2025.10.07. 07:31
Ezek is érdekelhetik