Veszprémben újfent kiderült: néhány perces roham itt már nem elég

A kapusok csatája annyira kiegyenlített volt a One Veszprém HC–Füchse Berlin férfi kézilabda Bajnokok Ligája-csoportmeccsen, mint amennyire maga a mérkőzés nem, ugyanis a németek a hajrát leszámítva végig kézben tartották a találkozót.
Hazai oldalon Mikael Appelgren 14, a vendégcsapatban Dejan Miloszavljev 16 védéssel zárt, ez mindkettejüknél 30 százalék fölötti teljesítményt jelent. Vagyis nem ezen múlt a 32–21-es vereség, az Építők negyven percig egyértelmű hátrányban játszott, csak a végét húzta meg, igaz, az kis híján pontot ért.
„Nagyon hullámzó mérkőzés volt, a saját játékunkkal próbáltunk visszakapaszkodni, miután az elején hibáztunk, és a Berlin nagy előnyhöz jutott – mondta Ligetvári Patrik, a Veszprém válogatott balátlövője és védőjátékosa. – Nagyon sajnálom, hogy végül egy góllal kikaptunk, mert megvoltak a helyzeteink, hogy megnyerjük a meccset. Sok lehetőséget kihagytunk, de talán ez a jobbik eset, hiszen a ziccereket kidolgozzuk, csak gólra kell őket váltani, és akkor meglesz a győztelem.”
Az igazsághoz tartozik egyrészt, hogy a német bajnok Füchse Berlin jelenleg a világ egyik legjobb kézilabdacsapata, másrészt az is, hogy nem kellett megszakadnia a győzelemért a Veszprém Arénában, még úgy sem, hogy két legjobb védője (Fabian Wiede és Max Darj) már az első félidőben kiesett, és a szélről szerezte góljai nagy részét, átlövésből és beállóból nem, vagy csak alig volt eredményes.
A magyar bajnok szombaton a Szigetszentmiklósi KSK-t fogadja a K&H Ligában, a BL-ben pedig legközelebb Norvégiába, a Kolstad otthonába utazik, de csak három hét szünet után, november 12-én.

Hiába a huszáros hajrá, kikapott odahaza a Veszprém
EMLÉKEZTETŐ
FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 6. FORDULÓ
A-CSOPORT
ONE VESZPRÉM HC–FÜCHSE BERLIN (német) 31–32 (12–16)
Veszprém, 5200 néző. V: Lah, Sok (szlovénok)
VESZPRÉM: APPELGREN – LENNE 4, Martinovic 1, Pesmalbek, Thiagus Petrus 1, Hesam 4, Descat 1. Csere: Corrales (kapus), ADEL 6, Cindric 3, Remili 4, Ligetvári, Ali Zein 1, El-Dera 2, Elísson 3 (1), Gasper Marguc 1. Edző: Xavier Pascual
FÜCHSE BERLIN: MILOSZAVLJEVICS – AV TEIGUM 7, GIDSEL 6, LICHTLEIN 5, Marszenics 1, L. Andersson 3, ARINO 5. Csere: Darj, Wiede, Gröndahl 4 (4), Langhoff 1. Edző: Nicolej Krickau
Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–1. 11. p.: 7–7. 15. p.: 7–10. 21. p.: 10–12. 34. p.: 13–19. 40. p.: 18–22. 44. p.: 20–26. 49. p.: 23–28. 55. p.: 26–31
Kiállítások: 2, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 4/4
MESTERMÉRLEG
Xavi Pascual: – Az első félidőben borzasztóan játszottunk és hamar hátrányba kerültünk. Körülbelül tíz perc után elveszítettük az irányítást, a Berlin sokkal jobb volt. A második félidőben próbáltunk változtatni, de a vendégek kihasználták a helyzeteiket, és hat-hét góllal elhúztak, ami nagyon megnehezítette a dolgunkat.
Nicolej Krickau: – Talán akkor döntöttük el a meccset, amikor az első félidőben elhúztunk négy góllal. A második játékrészben sokáig tudtuk tartani a tempónkat, többet futottunk a Veszprémnél, ahogyan azt terveztük is.

Hiába a huszáros hajrá, kikapott odahaza a Veszprém







