Gyász: elhunyt az NB II-es Mezőkövesd Zsóry FC ügyvezető igazgatója

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2025.10.25. 10:49
null
Hagyacki József 76 évet élt (Fotó: Mezőkövesd Zsóry)
A Mezőkövesd Zsóry FC a honlapján fájdalommal tudatta, hogy 76 éves korában, pénteken elhunyt a klub ügyvezető igazgatója, Hagyacki József.

„Hagyacki József több mint két évtizeden át volt a mezőkövesdi labdarúgás meghatározó alakja. Olyan vezető, aki szívvel-lélekkel, feltétel nélkül dolgozott szeretett klubjáért és városáért” – emlékezik elhunyt ügyvezetőjére a Mezőkövesd Zsóry FC.

Hagyacki Józsefnek meghatározó szerepe volt abban, hogy a csapat a 2012–2013-as idényben aranyérmet szerzett a másodosztályban, így a 2013–14-es kiírásban története során először az NB I-ben szerepelhetett. A kiesés után, a 2015–16-os NB II-es bajnokságban második helyezettként végezve az együttes ismét feljutott az első osztályba.

Hagyacki József elhivatottsága, kitartása és embersége örökre példaként marad meg a mezőkövesdiek emlékezetében – teszi hozzá a mezokovesdzsory.hu. A klub saját halottjának tekinti a sportvezetőt.

 

Legfrissebb hírek

Az NB II-es Szentlőrincben is fejlődhet az ETO tehetsége

Labdarúgó NB II
4 órája

Gyász: elhunyt a szegedi kézilabdacsapat alapítója

Kézilabda
23 órája

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
2025.10.22. 12:08

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Ifjú titán szerezte a győztes gólt, az élre ugrott a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 19:53

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54
Ezek is érdekelhetik