Máris szomszéd, az univerzális

Vége a szezonnak, folytatódnak a „leg”-ek. Az utóbbi év mérsékelt sikerei után sajnos ismét könnyebb egy negatív főhőst találni, mint megnevezni nem létező sikereink kovácsát. Így mikor a szezon legrosszabbul teljesítő játékosán merengtem, sajnos elég széles variációs skáláról riogathattam. A választásom végül Goran Pandevre esett, melybe könnyen lehet, hogy ebben az esetben is közrejátszott némi szubjektivitás.

Pandev univerzális, ahogy Biabiany is az volt. De ahogy a franciáról szóló posztban már kifejtettem, ez már utóbbinál sem jelentett sok jót. De nézzük, hogy lett a másfél éve még ünnepelt macedónunkból mostanra citromdíjas.

2010. január 24: Inter – Milan 2:0 (Milito, Pandev)

2011. január 23: Udinese – Inter 3:1 (Stankovic, Zapata, Di Natale, Domizzi)

364 nap. Közel egy év telt el a két mérkőzés között, ám míg az elsőn Pandevet a mennybe emelte Milánó kék-fekete érzelmű fele, addig egy évvel ezután már minden jóérzésű Nerazzurri kettővel lejjebb, a pokolba kívánta Máris szomszéd alteregóját. De hogy miért pont az udinei meccs? Itt jön képbe az említett szubjektív élmény. Ezt a találkozót ugyanis volt szerencsém negyedmagammal a helyszínen megtekinteni, többek közt kiváló szerző kollégám, Csabi(nter) társaságában. A meccsről kár lenne írnom, megtette már helyettem az említett szaktárs egy remek beszámoló keretében. Így én inkább csak jelen írás alanyának teljesítményéről emlékeznék meg, hogy miként is próbálta felvenni a harcot a helyi erők ellen. Voltam már jó néhány meccsen, alacsonyabb nívójún is, de az, amit azon a hideg januári délutánon a derék macedóntól láttam, minden képzeletet felülmúlt. Élőben kirajzolódott mindaz, amit a TV képernyőjén nem láthat az ember. Szegény Pandev végig olyan volt, mint egy kisfiú, aki még sosem focizott, de valaki bedobta egy pálya közepére, és most rémülten keresi a kijáratot. Teljes tehetetlenség. Nulla darab pontos passz. Viszont saját testét sem kímélve gátolt meghárom gólt. A probléma az volt, hogy három Inter gólt. Borzalmas volt látni, ahogy kedvenc csapatom mezében valaki riadtan kóvályog a pályán, és olyan alapvető helyezkedési szabályokkal nincs tisztában, amiket már az első edzésen belevernek a futballozni vágyó gyerekek fejébe. Mikor a harmadik ígéretes lövés akadt el az ötösön belül, mert a mi Goranunk valamilyen szikrától vezérelve huncut keresztmozgásokkal akarta megzavarni Handanovicot, Eto’o-nál elszakadt a cérna, és 10 centiről üvöltött Pandevvel, aki ettől még ijedtebben kereste a nem létező helyét a pályán.

Persze esetében sem lenne ildomos általánosítani, voltak azóta értékelhető meccsei, a Bayern ellen is betalált, még gólpassza is volt, igaz, a góljáig az asszisztja volt az egyetlen olyan megmozdulása, ami futballistára emlékeztetett. De sajnos a legtöbb meccsére az udinei produktuma volt a jellemző.

Valami elromlott, pedig valóban remekül indult minden. Túlértékeltük? Lehet, hogy csak ennyi van benne, az első meccsei pedig csak egy jól sikerült kampánynak felelnek meg? Vagy fejben adódtak gondok? Az első verziót támasztja alá az, hogy egyre nagyobb sansz kínálkozik arra, hogy búcsút intsen Milánónak.

2011. július 2: Pandevet kölcsönvenné a Napoli, de csak akkor, ha a fizetése felét mi álljuk. És részünkről még így is megfontolandó az üzlet.

Ki emlékszik már arra a fagyos téli estére 2010-ből?