Bundesliga: Sallait megválasztották a forduló legjobbjának

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2022.04.19. 17:50
A német első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Freiburg magyar válogatott támadóját, Sallai Rolandot választotta meg a neves szaklap, a Kicker a 30. forduló legjobb játékosának, és a 24 éves játékos ezzel együtt természetesen bekerült a hét álomcsapatába is.

Sallai Roland szombaton, a Bochum ellen 3–0-ra megnyert bajnokin két gólt szerzett, a 16. és az 53. percben, így méltán választották meg a forduló legjobb játékosának. A csapat vezetőedzője, Christian Streich a Kickernek úgy fogalmazott a fiatallal kapcsolatban, hogy a fizikai fejlődést is látja rajta, „emiatt több labdát tud szerezni, s azokat javarészt kapura is lőheti”.Sallai Roland szombaton, a Bochum ellen 3–0-ra megnyert bajnokin két gólt szerzett, a 16. és az 53. percben, így méltán választották meg a forduló legjobb játékosának. A csapat vezetőedzője, Christian Streich a Kickernek úgy fogalmazott a fiatallal kapcsolatban, hogy a fizikai fejlődést is látja rajta, „emiatt több labdát tud szerezni, s azokat javarészt kapura is lőheti”.

A Freiburg továbbra is versenyben van a BL-indulást érő negyedik helyért, jelenleg az ötödik pozícióban tanyázik a tabellán, csak egy pont a lemaradása az eggyel előtte álló Leverkusennel szemben.

30. FORDULÓ (április 16.)
Borussia Dortmund–Wolfsburg 6–1
Bayer Leverkusen–RB Leipzig 0–1
Union Berlin–Eintracht Frankfurt 2–0
Mönchengladbach–1. FC Köln 1–3
Freiburg–Bochum 3–0
Hoffenheim–Greuther Fürth 0–0
Mainz–VfB Stuttgart 0–0
Augsburg–Hertha 0–1
Arminia Bielefeld–Bayern München 0–3

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 23 3 4 89–29 +60 72
2. Borussia Dortmund 30 20 3 7 76–43 +33 63
3. RB Leipzig 30 16 6 8 65–31 +34 54
4. Bayer Leverkusen 30 15 7 8 68–43 +25 52
5. Freiburg 30 14 9 7 49–34 +15 51
6. Union Berlin 30 13 8 9 40–39 +1 47
7. 1. FC Köln 30 12 10 8 44–44 0 46
8. Hoffenheim 30 13 6 11 50–45 +5 45
9. Mainz 30 11 6 13 43–36 +7 39
10. Eintracht Frankfurt 30 10 9 11 40–42 –2 39
11. Mönchengladbach 30 10 7 13 42–55 –13 37
12. Bochum 30 10 6 14 30–43 –13 36
13. Wolfsburg 30 10 4 16 34–51 –17 34
14. Augsburg 30 8 8 14 34–47 –13 32
15. Hertha 30 8 5 17 32–66 –34 29
16. VfB Stuttgart 30 6 10 14 36–53 –17 28
17. Arminia Bielefeld 30 5 11 14 23–46 –23 26
18. Greuther Fürth 30 3 8 19 24–72 –48 17
Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
1 órája

A Serie A-ban az Inter, a Bundesligában a Bayern München az esélyes az Opta szerint

Olasz labdarúgás
20 órája

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
Tegnap, 13:07

Sallai „lesgólpasszig” jutott, a Galatasaray sima győzelemmel maradt hibátlan

Légiósok
2025.08.15. 22:29

Minden döntés számít! Kisfilmben tűnt fel Sallai Roland – videó

Minden más foci
2025.08.15. 10:13

BUNDESLIGA 2025–2026, EREDMÉNYEK, MENETREND, TABELLA

Német labdarúgás
2025.08.14. 13:23

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

Florian Wirtz lett az előző szezon legjobb futballistája Németországban

Német labdarúgás
2025.08.10. 18:21
Ezek is érdekelhetik