Micsoda izgalmak, micsoda meccs! A spanyolok tizenegyesekkel jutottak be az NL-elődöntőbe

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.03.23. 23:39
Mikel Oyarzabal két gólt is szerzett Hollandia ellen (Fotó: Getty Images)
A spanyol válogatott is bejutott a labdarúgó Nemzetek Ligája elődöntőjébe, miután vasárnap drámai küzdelemben, tizenegyespárbajban búcsúztatta a nagyot küzdő Hollandiát.

A spanyol válogatott várta kedvezőbb helyzetből a Hollandia elleni Nemzetek Ligája-negyeddöntő visszavágóját, az első meccsen ugyanis Amszterdamban 2–2-es döntetlenre végzett a legutóbbi Európa-bajnokság győztese. A valenciai visszavágót a lehető legjobb módon indította Luis De la Fuente csapata, amely letámadta ellenfelét, és a saját kapuja elé szorította. A nagy nyomásnak hamar meg is lett az eredménye, a 6. percben ugyanis Jan Paul van Hecke a tizenhatoson belül odalépett Mikel Oyarzabalnak, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt. A labda mögé a sértett állt, és magabiztosan a bal alsóba helyezett.

A gól után még percekig megtartotta hatalmas fölényét a spanyol válogatott, és sorra vezette a veszélyes támadásokat. A 11. percben megint Oyarzabal talált be a kapuba, de ezt les címén érvénytelenítette a játékvezető, majd Nico Williams puskázott el egy tiszta helyzetet.

Visszaesett a hazai csapat játékának színvonala, a holland védelmen már nem volt akkora a nyomás, mint ezt megelőzően. Ennek ellenére a szünetben így is teljesen megérdemelten, különösebb gond nélkül vezetett 1–0-ra Spanyolország a nagyon visszafogottan futballozó Hollandia ellen – dacára annak, hogy némi meglepetésre egy félidőnyi játék után a vendégek 56 százalékban birtokolták a labdát a Mestallában.

Spain v Netherlands - UEFA Nations League Quarterfinal Leg Two
Fotó: Getty Images

A második félidő holland helyzettel indult, gyönyörű támadás végén Justin Kluivert lövését hárította nagy bravúrral Unai Simón. Ez a lehetőség lendületbe hozta a narancsmezeseket, és a 52. percben Memphis Depay tizenegyest harcolt ki, miután elesett Robin Le Normand szorításában. Akárcsak az első félidőben a spanyol gólnál, ezt a büntetőt is a sértett végezte el, és félmagasan, higgadtan lőtt a kapu jobb oldalába, Simón a másik oldalra vetődött el.

A kapott gól után néhány percre elbizonytalanodott Spanyolország, és Hollandia percei következtek, mégis a 67. percben a hazaiak szereztek ismét vezetést: Nico Williams remek egyéni játék után hozta helyzetbe Oyarzabalt, akinek az emelése még elakadt Bart Verbruggenben, de a holland kapusról kipattanó labdát már a kapuba tudta fejelni a Real Sociedad támadója.

A spanyolok már a kezükben érezhették a továbbjutást, ám ezzel még közel sem ért véget a meccs. Merthogy a 79. percben Ian Maatsen kapott labdát a tizenhatoson belül, majd egy pattanás után, hatalmas erővel a hosszú felsőbe bombázta csapata egyenlítést jelentő találatát – 2–2, vagyis ebben a pillanatban hosszabbításra álltak felek.

Spain v Netherlands - UEFA Nations League Quarterfinal Leg Two
Fotó: Getty Images

A rendes játékidőben újabb gól már nem született, jöhetett a hosszabbítás, ahol a tetőfokára hágtak az izgalmak. A 103. percben Lamine Yamal védjegyének számító mozdulattal juttatta ismét vezetéshez a spanyolokat, és ekkor úgy tűnt, ezzel el is döntötte a találkozót. De harmadszor is felálltak a hollandok: Simón szabálytalankodott Xavi Simonsszal szemben, a játékvezető tizenegyest ítélt, amelyet a Lipcse támadója váltott gólra – bár a spanyolok kapusa jó irányba vetődött, és kis híján ki is tudta tornászni a nagyon jól helyezett lövést.

A csapatok a kétszer tizenöt perc hosszabbítás után 3–3-ra végeztek, jöhettek a tizenegyesek. A hollandoknál ketten is hibáztak, Noa Lang a keresztlécet találta el, Donyell Malen lövését pedig védte Simón. Ezzel szemben a spanyoloknál csak Yamal rontott, így a több mint 120 perces dráma végén az Európa-bajnok örülhetett, bejutva a Nemzetek Ligája elődöntőjébe.

NEMZETEK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Spanyolország–Hollandia 3–3 (Oyarzabal 8., 67. – az elsőt 11-esből, Yamal 103., ill. Depay 53. – 11-esből, Maatsen 79., X. Simons 109. – 11-esből) – 11-esekkel 5–4
Továbbjutott: Spanyolország, 5–5-ös összesítéssel, tizenegyesekkel

 

Legfrissebb hírek

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
10 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
10 órája

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
Tegnap, 17:11

Kasper Schmeichel vállsérülése miatt aggódnak a Celticnél – még nem tudni, mennyit kell kihagynia

Minden más foci
Tegnap, 14:11

A hollandok kilencből a hetedik tizenegyespárbajukat vesztették el – Nemzetek Ligája-statisztikák

Minden más foci
Tegnap, 13:49

Kevesebbszer lőttünk, kevesebb párharcot nyertünk, mint Isztambulban

Magyar válogatott
Tegnap, 13:37

A portugál kapitány szerint a futball ünnepe volt a Dánia elleni NL-negyeddöntő visszavágója

Minden más foci
Tegnap, 11:01

Nagyon kemény csoportba is kerülhetnek a mieink a következő NL-kiírás B-ligájában

Minden más foci
Tegnap, 10:01
Ezek is érdekelhetik