Visszavonulása után sem bírt magával: Joey Bartont felfüggesztett börtönre ítélték

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.03.25. 17:37
Fotó: Getty Images
A westminsteri bíróság bűnösnek találta és 12 hét felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Joey Bartont – írja a Sky News.

A 42 éves, balhés természetéről ismert korábbi labdarúgó – aki olyan csapatokben szerepelt, mint a Manchester City, a QPR,  a Newcastle United, a Marseille, a Rangers vagy a Burnley – azért került a bíróság elé, mert 2021-ben megverte a feleségét dél-londoni otthonában.

A vád szerint a házaspár két másik párral közösen italozott, majd összeveszett egy családi ügy kapcsán, s ez a vita torkollott erőszakba. Barton felesége, Georgia ezután rendőrt hívott, s közölte, hogy a férje megütötte, de később egy, az ügyészségnek küldött levélben visszavonta vallomását – írja az esetről a már említett forrás.

Az üggyel foglalkozó Paul Goldspring bíró „homályosnak” (vague – a szerk.) nevezte az ex-játékos beszámolóját a történtekről. Az ügyészség szerint a feleség segélyhívása bőven elég volt bizonyítéknak, s elutasította a házaspár állítását, miszerint Georgia Barton ittas állapota miatt hívott rendőrt.

A profi labdarúgással 2017-ben felhagyó Barton edzőként is kipróbálta magát (az angol alacsonyabb osztályú Fleetwood Town és a Bristol Rovers csapatát irányította), de 2023 októbere óta nincs klubja.

 

Legfrissebb hírek

Újabb korábbi francia válogatott csatár kapott felfüggesztett börtönbüntetést

Minden más foci
2024.11.15. 09:22

Rendkívül látványos a felújított Bernabéu, de egy elem sorsa a levegőben lóg

Spanyol labdarúgás
2024.09.27. 14:39

Nyolc személyt vettek őrizetbe a szerb–angol Eb-meccs előtt

Foci Eb 2024
2024.06.17. 13:54

Anglia: kövérnek nevezte az ellenfél menedzserét, kirúgták Joey Bartont

Angol labdarúgás
2023.10.26. 17:41

Jégkorong: pert nyertek a székelyföldi klubok a román szövetség ellen

Jégkorong
2023.06.23. 10:29

Spanyolország: szökéstől tart, Dani Alves előzetesben tartását kéri az ügyészség

Minden más foci
2023.02.17. 15:41

Bundesliga: kártérítést kapott az életkora miatt nyugdíjazott bíró

Német labdarúgás
2023.01.25. 16:58

Anglia: leborotválták a hajukat, és gyűjtést szerveztek súlyosan beteg csapattársuknak

Angol labdarúgás
2023.01.17. 17:22
Ezek is érdekelhetik