Kasper Schmeichel vállsérülése miatt aggódnak a Celticnél – még nem tudni, mennyit kell kihagynia

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.03.24. 14:11
Kasper Schmeichel a portugálok elleni meccsen sérült meg (Fotó: Getty Images)
A dán labdarúgó-válogatott kapusa, Kasper Schmeichel a Portugália elleni vasárnapi Nemzetek Ligája-mérkőzésen szenvedett sérülést, és bár láthatóan nagy fájdalmai voltak, kényszerűségi okokból akkor még folytatta a játékot. Egyelőre bizonytalan, milyen hosszú kihagyás vár a Celtic kapusára.

Mint arról már hírt adtunk, a Kasper Schmeichellel felálló dán válogatott hosszabbítás után 5–2-re kikapott Portugáliától a Nemzetek Ligája vasárnapi negyeddöntőjének visszavágóján, így elbúcsúzott a tornától. A találkozó hosszabbításában a dánok veterán kapusa vállsérülés szenvedett, s bár láthatóan komoly fájdalmai voltak, végigjátszotta a meccset, mivel addigra a dánok valamennyi cserelehetőségüket kimerítették. 

A meccs után egyébként a dánok szövetségi kapitánya, Brian Riemer is elismerte: azért nem cserélte le fájdalmakkal küszködő kapusát, mert már nem volt több cserelehetősége. A tréner elmondta, hogy ennek ellenére szerette volna lehozni Schmeichelt, aki azonban nem akarta elhagyni a pályát. „Az alternatíva az lett volna, hogy kilenc mezőnyjátékossal maradunk, ha le kell vinni valakit” – fogalmazott. 

A kapus sérülésével a dán és a skót sajtó is foglalkozott, utóbbi azért, mert Schmeichel klubcsapatában, a Celticben is meghatározó játékosnak számít. A dán válogatott csapatorvosa, Morten Boesen arról számolt be, hogy a kapus újabb vizsgálatokon fog átesni, ezt követően lehet majd megmondani teljes bizonyossággal, mennyire komoly a sérülése.

Az mindenesetre nem túl biztató jel, hogy a dán sajtó értesülései szerint Schmeichelt vállrögzítő hevedert viselt, amikor a meccset követően csapattársaival megérkezett a lisszaboni repülőtérre.

Minden más foci
2025.03.23. 23:25

A hosszabbítást már nem bírták a dánok, Portugália került be az NL-elődöntőbe és a mieink vb-selejtezős csoportjába

Cristiano Ronaldo tizenegyest hibázott és gólt szerzett, de végül Francisco Trincao lett a hazaiak hőse Lisszabonban.

 

 

Legfrissebb hírek

Májusban ismét visszatérne Kovács Zsófia Európa-bajnok tornász

Torna
12 órája

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
14 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
14 órája

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
Tegnap, 17:11

A hollandok kilencből a hetedik tizenegyespárbajukat vesztették el – Nemzetek Ligája-statisztikák

Minden más foci
Tegnap, 13:49

Kevesebbszer lőttünk, kevesebb párharcot nyertünk, mint Isztambulban

Magyar válogatott
Tegnap, 13:37

A portugál kapitány szerint a futball ünnepe volt a Dánia elleni NL-negyeddöntő visszavágója

Minden más foci
Tegnap, 11:01

Nagyon kemény csoportba is kerülhetnek a mieink a következő NL-kiírás B-ligájában

Minden más foci
Tegnap, 10:01
Ezek is érdekelhetik