A hollandok kilencből a hetedik tizenegyespárbajukat vesztették el – Nemzetek Ligája-statisztikák

Vágólapra másolva!
2025.03.24. 13:49
Ismét csalódottak voltak a hollandok a tizenegyesek után (Fotó: Getty Images)
A spanyol labdarúgó-válogatott – tizenegyespárbajban felülmúlva a holland nemzeti együttest – sorozatban harmadszor jutott a Nemzetek Ligája legjobb négy csapata közé – emelte ki az NL vasárnapi negyeddöntős visszavágóiról írva az IFFHS.

A futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet emlékeztetett rá, hogy a hollandok az eddigi kilenc szétlövéses meccsükből a hetediket veszítették el. Az összefoglalóban az is helyet kapott, hogy az oranje 2017. november 9. óta először kezdett úgy válogatott mérkőzést, hogy abban egyetlen, a hazai élvonalban (Eredivisie) szereplő játékos sem kapott helyet. A holland találatok szerzői közül Memphis Depay 47. alkalommal volt eredményes a válogatottban, s már csak az ötven góllal rekorder Robin van Persie áll előtte az örökrangsorban. 

A szintén tizenegyespárbajba torkolló és a horvátokkal szemben a franciák továbbjutását hozó negyeddöntőt értékelve az IFFHS a Real Madridban rendre eredményes Kylian Mbappé válogatottbeli gyengélkedésére mutatott rá. A világbajnok francia csatár a rendes játékidőben a horvát kapuba sem talált be, így karrierje leghosszabb sorozatát produkálva immár egymás utáni hetedik meccsén maradt gól nélkül a nemzeti csapatban (a tizenegyespárbajokat leszámítva). 

Előbb büntetőt rontott, majd gólt szerzett Cristiano Ronaldo a portugál–dán – hosszabbítás után 5–2-vel záruló - összecsapáson. A negyvenéves portugál sztár a futballtörténelem első játékosa, aki 22 egymást követő esztendőben kapuba talált felnőttválogatottban. 

A Németország–Olaszország (3–3) találkozó kapcsán az IFFHS megjegyezte, hogy a németeknek a vasárnapi volt a harmadik olyan mérkőzésük, amelyet az első félidőbeli háromgólos előny dacára nem tudtak megnyerni. Az első ilyet Magyarországgal vívták 1912-ben Budapesten, akkor 4–1-re vezettek a félidőben, a vége azonban 4–4 lett. Ugyanígy zárult az a vb-selejtezőjük is, amelyet a svédekkel játszottak 2012-ben Berlinben, és amelynek félidejében 3–0-ra elhúztak, ráadásul akkor négygólos hátrányból egyenlítettek Ibrahimovicék.

 

Legfrissebb hírek

Kikapott a finnektől a magyar női válogatott a Nemzetek Ligájában

Magyar válogatott
2025.04.08. 19:24

Női NL: egy góllal kikaptunk Szerbiától

Magyar válogatott
2025.04.04. 21:55

Sergio Ramos a 21. század legeredményesebb védője

Minden más foci
2025.03.31. 13:17

Az NB I is segítheti a grúz fejlődést – Kvaracheliáék mesébe illő útja az európai csúcsfutball felé

Minden más foci
2025.03.28. 11:06

Marco Rossi többet várt a támadósorától a törökök ellen

Magyar válogatott
2025.03.27. 13:39

Így teljesítettek lapunknál az NL-sorozatban a magyar válogatott tagjai

Magyar válogatott
2025.03.26. 13:59

60 millióért igazolna Eb-győztest a Real Madrid – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.03.26. 08:39

Bolla Bendegúz: A világbajnoki selejtezőre ki kell egyenesednünk

Magyar válogatott
2025.03.26. 06:30
Ezek is érdekelhetik