Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2025.03.23. 20:37
Marco Rossi ezúttal sem finomkodott (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a magyar válogatott 3–0-ra kikapott Törökországtól vasárnap a Puskás Arénában, így 6–1-es összesítéssel elvesztette a párharcot, és kiesett a B-ligába a Nemzetek Ligájában. A meccset követő sajtótájékoztatón szövetségi kapitányunk, Marco Rossi értékelt.

 

„A lélektanon dolgoznunk kell a következő időszakban. Isztambulban és itthon is két-két gólt kaptunk pár perc leforgása alatt. Ezt ki kell javítani a játékunkban, mert nem is emlékszem, hogy történt-e már ilyen korábban... Hiába kapunk gólt, nem állhatunk meg, mégis megtettük, ráadásul kétszer. Rá kell jönnünk, mi ennek igazából az oka” – kezdte értékelését Marco Rossi, aki beszélt a rengeteg elpuskázott lehetőségről is.

„Ami a helyzetkihasználást illeti, ezen a két meccsen bebizonyosodott, hogy hiába dolgozunk ki gyakorlatilag ziccereket, nem tudjuk őket kihasználni. Ki kell javítani, amit lehet, de van ebben balszerencse is. Ugyanakkor persze, ha kettővel kikapunk Isztambulban, hárommal itt, akkor nem lehet csak a balszerencsére fogni. Átmenetekből kaptunk gólokat ismét, amire fel voltunk készülve, mégis hibáztunk” – mondta, majd arra a kérdésre reagált, miért maradt ki mindkét meccsen a kezdőből Balogh Botond, s miért nem kapott kerettagságot Nagy Ádám.

„Úgy láttátok, hogy rosszul játszott ma este Fiola Attila? Kapott egy sárgát, ezért cseréltem le, de megcsinálta, amit kértem tőle. A válogatottban Fiola Attila mindig jó teljesítmény nyújt, így tette ezt ma és Isztambulban is. Tíz játékosunk az NB I-ből érkezik, azért jönnek, hogy kapjanak lehetőséget. Ami Nagy Ádámot illeti... Mindig kritikát kaptam, ha meghívtam a keretbe. Most nem hívtam meg, ezért kritizálnak. Nem a képességei miatt nem küldtem neki meghívót, hanem mert ugyan visszatért, de sokáig sérüléssel küzdött. Kulcsemberek hiányoztak ma nálunk, ami bizony bekéri az árát. Ha azt gondoljátok, van három-négy olyan játékos, akit csak úgy előhúzok a kalapból, amikor sérültjeink vannak, akkor nyugodtan üljetek ide a helyemre” – jegyezte meg válogatottunk szövetségi kapitánya, aki a debütálókról is beszélt, majd a taktikai utasításait és a kiesés tényét foglalta össze.

„Ami az újoncokat illeti: Dárdai Bence jól kezdett, de aztán elfáradt, kevésbé volt energikus. Hasonló pozitívumokat tudok elmondani Tóth Alexről, benne is van potenciál a jövőre nézve.”

„Ma este bizony volt olyan, hogy átálltunk négy védőre, próbálkoztunk ezzel is, többször belenyúltam a meccsbe. Minden felelősséget vállalok. Az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de mindent megtettünk, amit csak tudtunk, ami az erőnkből kitelt. Sok körülmény ellenünk szólt, ezek vezettek idáig, de ezek nem kifogások. Megpróbáltunk taktikailag mindent, ami lehetséges.”

„Sokan mondták, hogy ez nem fontos sorozat, amikor nagy győzelmeket arattunk benne. Most, hogy kiestünk, mégis fontos? Kiváló lehetőség volt, hogy az A-ligában szerepelhettünk, de a B-divízió is remek kihívás lesz. Nem tudtunk benn maradni, mert a török válogatott erősebb volt nálunk, ezt el kell ismernünk” – zárta a sajtótájékoztatót Rossi.

ONLINE KÖZVETÍTÉS ITT!

NEMZETEK LIGÁJA
OSZTÁLYOZÓ AZ A-LIGÁÉRT, VISSZAVÁGÓ
MAGYARORSZÁG–TÖRÖKORSZÁG 0–3 (0–2)
Budapest, Puskás Aréna, 59 236 néző. Vezette: Zwayer (német)
MAGYARORSZÁG: Dibusz – Fiola (Nego, a szünetben), Orbán, Dárdai M. (Szalai A., 60.) – Bolla, Dárdai B. (Nikitscher, a szünetben), Vécsei (Csoboth, 74.), Kerkez – Szoboszlai, Gazdag. (Tóth A., 60.) – Varga B. Szövetségi kapitány: Marco Rossi
TÖRÖKORSZÁG: Cakir – Elmali, Bardakci, Akaydin, Müldür – Yüksek (Özcan, a szünetben), Calhanoglu – Aydin (Gül, 71.), Güler (Kahveci, 64.), K. Yildiz (Akcicek, 82.) – Aktürkoglu (Yilmaz, 64.). Szövetségi kapitány: Vincenzo Montella
Gólszerző: Calhanoglu (37. – 11-esből), Güler (39.), Bardakci (90.)
A párharc győztese: Törökország, kettős győzelemmel, 6–1-es összesítéssel

A MAGYAR VÁLOGATOTT 2025-ÖS PROGRAMJA
A/B-LIGA-OSZTÁLYOZÓ
Március 20., 18.00: Törökország–Magyarország 3–1
Március 23., 18.00: Magyarország–Törökország 0–3

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 6., 19.30: Magyarország–Svédország
Június 10.: Azerbajdzsán–Magyarország

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
Szeptember 6., 20.45: Írország–Magyarország 
Szeptember 9., 20.45: Magyarország–Portugália/Dánia 
Október 11., 18.00: Magyarország–Örményország 
Október 14., 20.45: Portugália/Dánia–Magyarország 
November 13., 18.00: Örményország–Magyarország
November 16., 15.00: Magyarország–Írország

 

Legfrissebb hírek

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
1 órája

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
9 órája

Vb-selejtező: a magyar válogatottat a 2. helyre várják a csoportjában

Foci vb 2026
9 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
9 órája

„A viadal, amiről sosem tudtuk, hogy szükségünk van rá” – Szoboszlai és Güler szócsatája a nemzetközi sportsajtót is bejárta

Magyar válogatott
22 órája

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
Tegnap, 18:48

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
Tegnap, 17:11

„Ez a srác egy vicc. Hat gól nem elég ahhoz, hogy csendben maradj?” – Arda Güler válasza Szoboszlainak

Magyar válogatott
Tegnap, 16:27
Ezek is érdekelhetik