„A szkander volt a legnehezebb” – ilyen a katonák küzdelme a birkózószőnyegen

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025.03.25. 17:00
A birkózóknak és a katonáknak is különleges edzéssel indult a kedd reggelük (Fotó: Dömötör Csaba)
Kedden nem a szokásos módon indult a birkózók reggele, s ez igaz arra a nagyjából negyven katonasportolóra is, aki a tatai edzőtáborban vett részt egy rendhagyó edzésen.

Lőrincz Viktor, a kötöttfogású válogatott szövetségi kapitánya, korábbi kiváló birkózónk igyekezett olyan feladatokkal ellátni a résztvevőket, amelyektől nemcsak megizzadtak, de emlékezetessé is tették számukra ezt a kis kalandot. Erről kérdeztük Lévai Zoltánt, világbajnoki és Európa-bajnoki ezüstérmes kötöttfogású birkózónkat, és a vele párban edző Jánik Viktort, aki őrvezetőként szolgál a Magyar Honvédség sportszázadában. 

Azoknak a katonáknak, akiknek megjött a kedve a birkózáshoz, ezentúl elég csak a tatai laktanya birkózótermébe menniük egy kis földharcért, hiszen a Magyar Birkózók Szövetsége két grundbirkózószőnyeget adományozott a Honvédségnek. Az ünnepélyes átadón részt vett Németh Szilárd, az MBSZ elnöke is. A katonák pedig a hivatalos program után rögtön birtokba is vették a szőnyeget.

 

 

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
18 órája

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
2025.07.27. 18:25

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05

Losonczi, Szabados és Vitek ezüstérmes az UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2025.07.19. 20:18

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
2025.07.18. 19:57

„Mégsem kilencven!” – Sike András hatvanéves

Birkózás
2025.07.18. 07:50
Ezek is érdekelhetik