Nagyon kemény csoportba is kerülhetnek a mieink a következő NL-kiírás B-ligájában

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2025.03.24. 10:01
A B-liga felé tartva (Fotó: Szabó Miklós)
Bár messze a labdarúgó UEFA Nemzetek Ligája következő kiírása – még a mostani sem ért véget –, érdemes egy pillantást vetni a mezőnyre, hogy lássuk, mai tudásunk szerint kik közül kerülhetnek ki a mieink ellenfelei a B-liga 2026. őszi csoportmérkőzésein.

Mint ismert, a mieink kiestek az A-ligából, így egy szinttel lejjebb folytatják, ám mint az alábbi – egyelőre nem hivatalos – felsorolásból látszik, ott is kemény csoportba kerülhetnek: mai tudásunk szerint összejöhet például egy magyar, svájci, román, svéd kvartett, de kaphatjuk az osztrákokat, az ukránokat, a vb-selejtezőhöz hasonlóan az íreket vagy éppen a 2024-es Európa-bajnokság továbbra is lendületben lévő meglepetéscsapatát, Grúziát.

A negyedik idényének finiséhez közelítő Nemzetek Ligája történetében előfordult már menet közbeni átszervezés, így fontos hangsúlyozni, hogy az alábbi lista a jelenleg érvényben lévő versenykiírás alapján készült. 

A következő ligabeosztást, valamint a sorsolási kalapokat a 2024–25-ös összesített NL-rangsor alapján alakítják ki. A végső rangsorban a feljutók megelőzik a kiesőket, azaz a mieink hiába szerepeltek a legjobb 16 között, az A-ligába most fellépők mögé kerültek az összesített táblázatban, azaz nekünk a 18. hely jutott. Ez első kalapos kiemelést jelent a következő, vélhetően 2025 végén vagy 2026 első hónapjaiban megtartandó NL-sorsoláson.

A Nemzetek Ligája 2026–27-es idényének csoportköre 2026 szeptembere és novembere között lesz (a B-ligában a csoportelsők feljutnak, az utolsók kiesnek, a második-harmadik helyezettek osztályozót játszanak), a playoff 2027 tavaszán, a négyes döntő azon a nyáron. A mérkőzéssorozatnak – az elmúlt kiírások tapasztalatai alapján – minden bizonnyal lesz köze a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjének csoportbeosztásához, valamint a vigaszágnak számító pótselejtezős részvételhez.

A NEMZETEK LIGÁJA 2026–27-ES IDÉNYÉNEK LIGABEOSZTÁSA
A-LIGA
1. kalap: Franciaország, Németország, Portugália, Spanyolország
2. kalap: Olaszország, Hollandia, Dánia, Horvátország
3. kalap: Szerbia, Belgium, Anglia, Norvégia
4. kalap: Wales, Csehország, Görögország, Törökország

B-LIGA
1. kalap: Skócia, Magyarország, Lengyelország, Izrael
2. kalap: Svájc, Bosznia-Hercegovina, Ausztria, Ukrajna
3. kalap: Szlovénia, Grúzia, Írország, Románia
4. kalap: Svédország, Észak-Macedónia, Észak-Írország, Koszovó

C-LIGA
1. kalap: Izland, Albánia, Montenegró, Kazahsztán
2. kalap: Finnország, Szlovákia, Bulgária, Örményország
3. kalap: Fehéroroszország, Feröer, Ciprus, Észtország
4. kalap: Moldova, San Marino és a 2026. márciusi osztályozó két győztese

D-LIGA
1. kalap: Azerbajdzsán, Litvánia
2. kalap: Liechtenstein, Andorra és a 2026. márciusi osztályozó két vesztese

A C/D-liga osztályozója (2026. március 26–31.): Gibraltár–Lettország, Málta–Luxemburg

Az Ukrajna ellen indított háborúja miatt Oroszország válogatottjának UEFA-játékjoga pillanatnyilag fel van függesztve, nem tisztázott, hogy a csapat indulhat-e a következő NL-kiírásban.

 

Legfrissebb hírek

„A magyarok Ronaldo miatt nem örülnek a portugáloknak” – az örmények pedig őt várják

Foci vb 2026
3 órája

Güler fejbe vágta Szoboszlait – animációs mémvideó is született a szócsatáról

Magyar válogatott
12 órája

Vb-selejtező: a magyar válogatottat a 2. helyre várják a csoportjában

Foci vb 2026
12 órája

Arda Güler: Biztos vagyok benne, hogy sikeres leszek Madridban

Spanyol labdarúgás
12 órája

„A viadal, amiről sosem tudtuk, hogy szükségünk van rá” – Szoboszlai és Güler szócsatája a nemzetközi sportsajtót is bejárta

Magyar válogatott
Tegnap, 20:06

Dupla Tízes: realitás vagy a Marco Rossi-éra mélypontja a válogatott szereplése? 

Magyar válogatott
Tegnap, 18:48

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
Tegnap, 17:11

„Ez a srác egy vicc. Hat gól nem elég ahhoz, hogy csendben maradj?” – Arda Güler válasza Szoboszlainak

Magyar válogatott
Tegnap, 16:27
Ezek is érdekelhetik