Hallgassunk Fülesre! – Malonyai Péter publicisztikája

AZ OLIMPIA MINDENT VISZ, ezekben a napokban mindenképpen, a futball eléggé háttérbe szorul – nálam is. A játékokon a futballtorna eredményei legfeljebb az indulók háza táján érdekesek, a hazai történésekből is csak annyi van bennem, hogy valamennyi kupacsapatunk továbbjutott (ez szép), s hogy nem éppen magas nívón indult el a bajnoki idény (ez kevésbé). Tanítómesterem, Zsolt Róbert klasszikus szociográfiájának címéből (Labdarúgók, sportolók) most a második kategória az érdekes.

És így van ez jól, hiszen Kazal László klasszikus kabarétréfájából idézve: „Nyugi, Dagi, nem csak foci van a világon…”

Más kérdés, hogy a futball nem hagyja magát, most is jönnek szembe érdekességek. Közöttük a Nemzetközi Sporttudományi Központ (CIES) üzenete: lárifári, nincs is olyan sok meccs, mint hiszik a futballisták, az edzők, azok, akik a bőrüket a vásárra viszik. A szervezet 2012 és 2024 között vizsgálódott, évadonként 650-700 csapattal, negyven élvonalbeli bajnoksággal. Nem dobálózom a számokkal, legyen elég a végkövetkeztetés. E szerint az átlagcsapatoknál nem tapasztalható jelentős, folyamatos növekedés, nincs ugrásszerű terhelésnövekedés a topfutballban sem, a klubok mindössze öt százaléka játszik 60 meccs felett egy idényben, s ez a következő években sem igen fog változni. Ez az öt százalék 35 csapatot jelent, s nem kell mondani, hogy miattuk és a játékosaik miatt érdekes valamennyi nagy, közérdeklődésre különösen számot tartó (televíziós közvetítések) torna.

A felmérés még nem tartalmazhatja az átalakított klubvilágbajnokságot, amely jövő nyáron éppen úgy elvesz majd egy hónapot (június 15.–július 13.) a legjobb játékosok életéből, mint a világ- és Európa-bajnokságok.

Szerencsére a másik oldal sem hallgat, a FIFPro Europe (a profi labdarúgók nemzetközi szövetségének kontinentális szervezete) és a European Leagues (európai ligák érdekvédelmi testülete) bepanaszolta a FIFA-t az Európai Bizottságnál a versenynaptár miatt. A lényeg nem új, de most már hivatalos megkeresés is rögzíti, hogy a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség túlságosan profitorientált, figyelmen kívül hagyja a játékosok egészségügyi és szabadságjogait. Böngészve az EU bíróságának dokumentumait, leginkább az erőfölénnyel való visszaélés kategóriájában lehet keresnivalójuk a panaszosoknak, ami jó hír, de mire ebből lesz valami… Már csak azért is, mert az idézett CIES-jelentéshez hasonló dokumentumot bármikor elővarázsolhat a FIFA – ismerem be, hogy bennem is motoszkálnak összeesküvés-elméletek, nem feltétlenül indokolatlanul.

Már csak azért is, mert a világfutball nagyjai is morgolódnak, sőt ágálnak is. A Manchester City mestere, Pep Guardiola, miközben leszögezi, hogy évről évre rosszabb a helyzet, s fogalma sincs, mi lesz a folyamat vége, azzal zár, hogy: „De hát ez van. Alkalmazkodnunk kell, ezért alkalmazkodunk is, de ezt nem tartom normálisnak.” Sztárjátékosa, Erling Haaland szerint nehéz élesnek lenni, amikor hetvennél is több mérkőzést játszanak egy idényben. „Láthattuk az Európa-bajnokságon, mennyire fáradtak a játékosok. Megmutatkozott a színvonalon, még az arcukon is lehetett látni, hogy mennyire ki vannak merülve” – mondta.

Azt írja a szakirodalom, hogy egy közepes iramú futballmeccs után 24–48 óra kell a teljes regenerálódáshoz, a magas intenzitású, különösen megterhelő csatákat követően pedig 48–72 óra. Leg­alább. Teljes felfrissülésről beszélünk, én még arról is, hogy az emberi test tudja a dolgát, nem feltétlenül jó, ha beleavatkozunk a normális menetébe. Mert ugyebár vannak roppant korszerű, de inkább népszerű módik (nyújtás, masszázs, jegelés, hideg-meleg váltófürdő, kompressziós ruházat, fizioterápia), ám céljuk nem hétköznapi (regeneráció=újraképzés), hanem célzott: minél előbb fel a pályára!

Az elsietett vagy siettetett karbantartásnak hatalmas az egészségügyi kockázata. A sérülés, a csökkenő teljesítmény és a lelki bajok még a könnyed károk közé sorolhatók, ám gyengülhet az immunrendszer, a fájdalmak később krónikussá válhatnak, nem utolsósorban az ízületek végzetes kopása miatt. Nem kérdőjelezem meg a stábtagok hozzáértését, ám az orvosok és egyéb gyógyászok akkor számíthatnak elismerésre a kluboknál, ha szintidőn belül (következő meccs) drótozzák össze a játékosokat.

Az viszont több mint valószínű, hogy a ma futballistái rövidebb karrierre, pályafutásra számíthatnak, mint elődeik. A sok meccs miatt persze, meg – szerintem – azért is, mert orvoslásra csak akkor kerül sor, ha már itt a baj. Milne Micimackóját szokták ilyenkor idézni, hogy a baj előtti pillanatig még nem volt semmi baj, a lényeg igaz, a nagy igazság pedig, nem mellesleg Fülestől: „Soha még nem történt meg, hogy mielőtt a baleset megtörtént volna, valami baj történt volna. Csak éppen akkor.” És ezt is az Öreg Szürke Csacsi mondta: „Sokféle népek vannak. Egyik nem akar, a másik nem tud. Ennyi az egész.”

Mondják az okosok, hogy itt is a megelőzés a legfontosabb. Meg az, hogy ahány játékos, annyiféle lehet a tűrőképessége, ám a futball csapatsportág, az egyén, a testre szabás edzésen sem mindig lényeges. Meg egyébként is, mit tehet a tréner, hogy könnyítsen a labdarúgói terhein? Alaphelyzetben ugyebár a szakma dolga az oktatás, a nevelés. De mikor? – kérdem én. Van idő egyáltalán ilyesmire, amikor „profik vagyunk, mindig csak a következő meccs számít…?”

Ott van persze varázsszernek a rotáció, ám bármennyire jól hangzik, hogy legyen minden posztra két egyforma képességű, felkészültségű játékosom, ilyen nincs. Legalábbis az edzőnél. Sohasem véletlen, ki az, akinek a helyére jön a „rotált”, nyilván a másikat tartotta jobbnak, azért forszírozta eleve. Varázsszert írtam, amire példa, hogy a Konferencialigában a gyenge hazai meccs (0–0) után is továbbjutó Fehérvár edzője, Pető Tamás így beszélt: „Ha lenne negyven játékosunk, mint más csapatnak, könnyebb lenne a helyzetünk.” Ki tudja, mindenesetre a keret 27 futballistát számlál, azt pedig nyilván tudja, hogy egyszerre csupán 11 lehet a pályán. Igaz, nem mindegy, hogy milyen.

Nem futball, kosárlabda, de érdemes figyelni Rátgéber László mesterre, aki öt esztendeje mondta: „Szépen lassan rájövünk, hogy nagyon kevés maradt abból, milyen edzők akartunk lenni. Mindenki a partvonal mellett ugráló individuumot látja bennünk, de a szakmánk egész máshol van.”

A téma persze nem új, s nem csupán a futballé vagy éppen a kosárlabdáé. Egy NHL-ről szóló elemzés rögzítette 1991-ben, hogy nyilvánvaló, az embertelen tempót diktáló, túlzsúfolt menetrend (sok a meccs, még több az utazás) megszedi a maga áldozatait. Súlyosbítja a helyzetet a legnagyobb klasszisok kényszerű túlterhelése. Hiszen ha az öt húzóemberből kettő kiválik, akkor a megmaradó háromra aránytalan terhek zúdulnak. A közteherviselés ideája ki van zárva, mert akkor a gárda oly sok pontot veszít, hogy elbukja a rájátszást. Mit tehet a sarokba szorított edző? Dupla, sőt, tripla menetrendben (emberhátrányban és emberelőnyben is) küldi jégre a három megmaradt ászát. És imádkozik, hogy a térdük meg a bokájuk bírja a terhelést.

A rotációhoz pedig egy adalék, matematikai, de azért érthető. A jelenség a vektoranalízis egyik differenciáloperátora. Jelentése legszemléletesebb az áramlástanban, ahol azt mutatja meg, hogy örvénylik a folyadék egy kis térfogatban. Ha egy vektormező rotációja mindenütt nulla, akkor ez a vektormező örvénymentes.

A fogalom a munkaköröknél is létezik, ide elég annyi, hogy akkor lehet eredményes, ha nem szül feszültséget a közösségben.

A futballban, a sportban ilyen helyzet csak dumában képzelhető el. Még egy cigánybandában sem kirakatember a másodhegedűs (kontrás), hiszen ellenszólamot játszik.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!