Klasszikus Klasszikus – Cselőtei Márk publicisztikája

Jó néhány nap eltelt már a vasárnapi el Clásico, a Real Madrid–Barcelona 2–1-es spanyol bajnoki óta, az indulatok azonban még mindig nem csitulnak, az ottani sajtóban folyamatos témát szolgáltat a mérkőzés, s az annak hajrájában, valamint a lefújását követően történtek, a nyilatkozatok, csipkelődések, utózöngék. Ez persze nem véltetlen, de írhatnám, hogy elvárt, többek között ezért tartjuk általánosan a világfutball legnagyobb klubpárharcának a Klasszikust, ilyen aspektusból vizsgálva pedig kijelenthetjük: nem okozott csalódást. 

Bár még mindig fiatalnak mondhatom magam, több mint húsz esztendeje rajongok a spanyol futballért, a tv előtt ülve gyerekként minden egyes el Clásicót izgatottan vártam, ez az érzés pedig még mostanra sem múlt el, legfeljebb átalakult. A párharcot a 2000-es évek végétől csaknem egy évtizeden át csak pikánsabbá tette a Cristiano Ronaldo és Lionel Messi közti rivalizálás, hiszen korunk talán két legjobb futballistája idényenként több alkalommal nézhetett farkasszemet egymással a világfutball talán két legnagyobb csapatának mezében. Erre mondják: abszolút moziélmény. Nos, az ő távozásukat követő időkben – nagyrészt épp a hiányuk miatt – kopott valamelyest az el Clásico fénye, de a vasárnapi ütközet bebizonyította, hogy ez az időszak nem tartott sokáig. Számomra ez a mostani ráadásul még különlegesebb Real Madrid–Barcelona mérkőzés volt, mint a korábbiak, hiszen most először televíziós szakértőként, a Spíler Tv stúdiójából követhettem az eseményeket. Mivel e szezon eleje óta a hétfői tv-s La Liga-összefoglaló műsorokban is rendszeresen feltűnök, alap, hogy felkészült legyek, ne csak a két gigászból, hanem az összes spanyol élvonalbeli csapatból, de talán mondanom sem kell, hogy a meccsre való készülődés így is órákat vett igénybe. A találkozó miatti fokozott várakozást némi izgalom vette körbe az élő megszólalás következtében, de mindig pozitív élmény, ha az ember arról beszélhet, amit ismer és szeret, ami a szabadideje jelentős részét is kitölti. Az egyórás felvezetést követően aztán a meccs is elkezdődött, mi a stúdióban a képernyők előtt maradtunk, s már a második percben kiderült, lesz mit elemezni a szünetben, hiszen César Soto Grado azonnal tizenegyest ítélt a Barcelona ellen, amikor Lamine Yamalt szabálytalannak látta Vinícius Júniorral szemben, majd hosszas videózást követően visszavonta ítéletét. 

Magáról az el Clásicóról persze nehezen tudnék olyat írni, amit valaki más még nem az utóbbi napokban: a Real Madrid végig jobb volt a kitűnő futballistákat (Robert Lewandowski vagy Raphinha) sérülés miatt nélkülöző katalánoknál, Xabi Alonso meccsterve remekül bevált, a letámadás messze jobb volt, mint bármikor a Carlo Ancelotti-időszakban, csak úgy sorjáztak a madridi helyzetek, egy „milliméteres” lesgól is született, majd Jude Bellingham szenzációs megoldását követően Kylian Mbappé megszerezte a vezetést a hazaiaknak, hogy aztán a szünetig még két gólt láthassunk. A Barcelona egy madridi védelmi hibát használt ki, a Real Madrid pedig a már emlegetett Bellingham találatával vette vissza a vezetést a pihenő előtt. Ekkor már izzadtunk a stúdióban, hogy mégis mit hagyjunk ki a rengeteg megemlítésre érdemes szituáció közül az elemzésből, hiszen a reklámok és a különböző bejelentkezések miatt csak néhány percünk volt megbeszélni, mit láttunk az első játékrészben.  

A folytatás kis híján ennek ellentettjévé vált, hiszen a Real Madrid kihagyott tizenegyese után szinte teljesen visszaállt, kontrollálta a játékot, egy-egy ellentámadással jelentkezett, a Barcelona pedig hiába próbált nyomni, igazán nagy ziccereket nem alakított ki, jóformán semmi sem történt. Aztán jöttek azok a fűszerek, amitől egy el Clásico igazán el Clásicóvá válik: Vinícius Júnior elképesztő, ritkán látott hisztit csapott lecserélésénél, Pedri hajrában kapott piros lapjánál elszabadultak az indulatok, majd a lefújást követően Dani Carvajal provokálta Yamalt, aminek kőkemény balhé lett a vége, még ha a stábtagok igyekeztek is szépen szétválasztani a feleket. Lehet gyerekes viselkedésként tekinteni arra, amit a meccs után Yamal vagy éppen Vinícius művelt, de az biztos, hogy a nemzetközi és főképp a spanyol sportsajtó hálás volt nekik, mert ezek miatt a jelenetek miatt jönnek a mai napig magas számú kattintások az el Clásico címkével ellátott anyagokra. Mondhatjuk, hogy a meccs végi csörtével lett ez a vasárnapi összecsapás igazán klasszikus Klasszikus.

A múlt idényben a Barcelona három különböző sorozatban négyből négyszer legyőzte az akkor még Carlo Ancelotti irányította madridiakat, így az évad eléggé egyoldalúra sikerült, most viszont Xabi Alonso érkezésével a madridiak járnak egyből egynél. A La Ligában a két csapat legközelebb jövőre, május 10-én találkozik egymással, méghozzá a 35. fordulóban, igencsak a bajnokság végén, így az a meccs akár a végső győzelemről is dönthet. Az, hogy a Király-kupában vagy a BL-ben összefutnak-e addig, jó kérdés, de a spanyol Szuperkupa Szaúd-Arábiában rendezendő négyes döntőjének sorsolásánál – rendkívül meglepő módon – elkerülték egymást az elődöntőben, így a fináléban akár újra összecsaphatnak. Szokták mondani, minél kevesebb van, annál értékesebb, de a két csapat most annyira közel van egymáshoz minőség tekintetében, ráadásul még a játékosok közötti indulatok is forrnak, hogy remélem, sokszor látjuk még őket egymás ellen ebben az évadban. Az biztos, hogy a meccs és az utána történtek egyik legfőbb pikantériáját Lamine Yamal alig egy hete tett nyilatkozata adta, amely szerint a bírók mindig a Real Madridnak kedveznek, a klub pedig folyamatosan csal.  

Az eset nagy port kavart Spanyolországban, a madridi szurkolók felháborodtak, míg katalán oldalról igyekezték Yamalt minél többen megvédeni, többek közt a mindig elegáns megszólalásairól is híres Barcelona-legenda, Andrés Iniesta is úgy vélte, ennyi fűszer kell a csapatoknak egy el Clásicót megelőzően. Nos, később a mérkőzés végi balhét is ez a Yamal-vélemény robbantotta ki, hiszen a csereként beálló (azóta sérülés miatt megműtött) rutinos Real Madrid-védő, Carvajal látványos kézmozdulatok mellett jelezte a katalánok saját nevelésű támadójának, hogy túl sok a duma, mire ő elindult válogatottbeli csapattársa felé, aztán másokat sem kellett félteni, elkezdődött a teátrális kézhasználatot sem nélkülöző szócsata. Belsős információk alapján a Barcelona utólag korántsem elégedett Yamal találkozó előtti megnyilvánulásával, a klub szerint ez pluszmotivációt jelentett a Real Madrid számára egy olyan rangadón, ahol sérültjeik miatt a katalánok eleve némi hátrányból indultak. Szeretnék, ha a játékos ügynöke, Jorge Mendes ezentúl jobban felügyelné, a még mindig csak 18 esztendős ügyfele kiknek és mit nyilatkozik, mit és hogyan posztol a közösségi médiában, mert ebből bizony már a múltban is volt balhé. Összességében azt hiszem, Yamal tette éretlen, de miért is lenne ilyen tekintetben érett a közösségi média aranykorában egy alig nagykorú futballista, akire a világ összes figyelme rázúdult az elmúlt másfél évben.   

Az biztos, hogy Yamal megjelenése összességében kizárólag pozitívan hatott az el Clásico, a Barcelona–Real Madrid rivalizálás körüli felhajtásra, a játéka és a személyisége is olyan, amire a média bármilyen narratívát felhúzhat még hosszú-hosszú ideig. Persze kell, hogy a túloldalon is legyen egy frontember, akivel mindent el lehet adni, ő pedig Kylian Mbappé, aki ugyan nyolc évvel idősebb Yamalnal, de még mindig csak 26 éves, csúcsformának örvend, s karrierje talán legjobb időszakában van. A francia támadó 13 tétmeccsen 16 gólnál jár ebben az idényben, ezek elképesztő adatok. Az biztos, hogy két ilyen figura köré még évekig fel lehet húzni minden el Clásicót, hogy olyan játékosokról ne is beszéljünk, mint Pedri, Raphinha, Jude Bellingham, Vinícius Júnior vagy éppen Dean Huijsen. 

Ami pedig engem illet: egy riporter nem, egy szakértő elárulhatja, hogy kinek szurkol: nem voltam szomorú a lefújás után.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!