Lemaradtak a dobogóról

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2009.04.25. 23:50
Címkék

Ungvári Miklós (66 kg) pénteki Eb-győzelmét követő nyilatkozatában nem feledkezett meg öccséről, Attiláról (73) sem, és hangsúlyozta, nagyon szeretné, ha ő is dobogóra állhatna. A legidősebb Ungvári testvér vágya végül majdnem valóra vált, csupán 24 másodperc hiányzott ugyanis a (bronz)éremhez.

A mindössze 20 éves dzsudoka egy negyedbe került a címvédő belga Dirk Van Tichelttel, azonban végül nem vele kellett megmérkőznie, mert a 2005-ös U23-as Európa-bajnok moldovai Marcel Trudov már az első meccsen elintézte. Ungvári Attila ellen viszont már kevés volt Trudov minden tudása, mivel „Karvaly” ipponnal verte meg. Ez a győzelem már elődöntőt ért az élete első felnőtt Európa-bajnokságán szereplő Ungvári Attilának. Bíró Tamás tanítványának a negyedik meccse is idő előtt ért véget, de ezúttal a magyar versenyző volt a szenvedő fél, mivel a hozzá hasonlóan Hungária-kupa-bronzérmes ukrán Volodimir Szoroka ért el ippont. A bronzmeccsen a rutinos Gilles Bonhomme ellen Ungvári Attila sokáig vezetett egy jukóval, 24 másodperccel a vége előtt azonban a francia vazarit érően döntötte fel a ceglédi versenyzőt, akit így is dicséret illet.

„Az első három meccsemen nem mozogtam jól, de hoztam őket – kezdte Ungvári Attila. – A döntőbe jutásért vezettem, de egy pillanatra kihagytam, és eldobtak. A bronzéremért hasonló volt a szisztéma, jól mentem, vezettem, de nem is tudom, mi történt.Talán azt hittem, megvan a meccs, kihagytam, és ezt kihasználta az ellenfél. Az eredmény nem rossz, de csalódott vagyok.”

A nőknél az évet vakbélműtéttel kezdő, emiatt heteket kihagyó Mészáros Anett a negyeddöntőben pályafutása során negyedszer is kikapott a kétszeres Eb-ezüstérmes spanyol Cecilia Blancótól, a vigaszágon viszont eljutott a bronzmeccsig. Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Edith Bosch várt rá, de bizakodásra adott okot, hogy kettejük párharcában 2005-ben és 2006-ban még a holland, 2007-ben viszont már a magyar dzsúdós volt a jobb. A Honvéd versenyzője ezúttal nyolc percen keresztül hasztalan tusakodott riválisával, a bírók pedig Boscht látták jobbnak, így Mészáros a tavalyi kontinensbajnokság után az idén is ötödik lett.

A másik két magyar induló, Nagysolymosi Sándor (81) és Gáspár Eszter (63) helyezetlenül végzett. Vasárnap Madarász Tamás (90), Hadfi Dániel (100) és Bor Barna (+100) lép tatamira.

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
1 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
1 órája

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
1 órája

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
1 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik