Mentálisan tökéletesen rendben

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2009.04.23. 23:21
Címkék

Péntektől vasárnapig Tbilisziben rendezik az idei Európa-bajnokságot, amelyen a férfiaknál hét magyar dzsudoka lép tatamira, és mindannyian képesek lehetnek a legjobb nyolc közé jutásra, sőt többen akár az éremszerzésre is.

A csapat rangidőse a 28 esztendős, a legutóbbi kontinensviadalon ezüstérmes Ungvári Miklós, illetve a 26 éves, 2007-ben Európa-bajnok Hadfi Dániel. Utóbbi mosolyogva újságolta, hogy az elmúlt egy hónapban már csak a cselgáncsra kellett koncentrálnia (korábban a Testnevelési Egyetem nappali tagozatán tanuló versenyző a tanítással is foglalkozott, illetve betegeskedett), és egyre jobban dolgozik, jól mennek neki az edzések. Pedig az olimpia utáni időszak nem volt egyszerű.

„Az elmúlt hónapokban sok minden összejött – tekintett vissza az elmúlt több mint fél évre a Honvéd-Kipszer dzsúdósa. – Be kellett fejeznem a sulit, és az olimpia után egy kicsit nehéz volt visszaállni a sorba. Most már rendet raktam a fejemben, teljes gőzzel a dzsúdóra koncentrálok. És ez a legfontosabb, hogy mentálisan rendben legyek.”

Hadfi 2007-ben az Eb-aranya mellé egy vb-bronzot is begyűjtött, a múlt év elején viszont elkezdődött a kálváriája. Hosszú ideig kutatták betegsége okát (címvédőként kihagyta a kontinensviadalt), végül kivették a manduláját, s a hosszú kihagyás ellenére is hetedik lett az olimpián, de ez a majd két, kevésbé sikeres év megviselte. Hadfi elmondta, annyira nem tépázták meg az önbizalmát a vereségek, próbál minél kevesebbet foglalkozni velük, ráadásul abban is bízhat, hogy a 2005-ös világbajnokság óta minden világversenyen eljutott a legjobb nyolcig. A másik kérdés, hogy egy új ciklus kezdetén (az idei év fő versenye mégiscsak az augusztusi vb), viszonylag rövidebb felkészüléssel a háta mögött mennyire fontos számára a minél jobb szereplés Tbilisziben.

„Nem is kérdés, hogy nyerni akarok – jelentette ki határozottan és eltökélten a 100 kilós dzsúdós. – Egy sportoló pályafutásába nagyjából hat-nyolc Európa-bajnokság fér bele, ezeken kell a lehető legjobb eredményt elérni, ez pedig nem olyan sok ahhoz, hogy akár egyet is kevésbé komolyan vegyek.”

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
1 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
1 órája

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
1 órája

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
2 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik