Megérdemelt sikert arattak

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2009.04.20. 23:15
Címkék

A férfi pólóbajnokság utolsó előtti fordulójában teljessé vált a legjobb négy mezőnye: a címvédő (és alapszakaszgyőztes) Vasashoz, a Honvédhoz, illetve az Egerhez negyedikként a szezon egyik kellemes meglepetését keltő Ferencváros csatlakozott. Ráadásul a zöld-fehérek a tabellán mögöttük álló Szeged otthonában győztek, így egyedüliként a mezőnyben oda-vissza verték meg a LEN-kupa-döntő visszavágójára készülő riválist.

Somossy József edző csapata védekezését emelte ki (a csongrádiak szerény, 11/2-es fórmutatóval zártak), valamint azt, hogy a három akciógól mellett hat előnyükből négyet kihasználtak. Az utolsó negyed előtt még a Szeged állt jobban, a záró nyolc percben azonban lenullázta őket az eredményesen támadó FTC-Aprilia-Fisher Klíma.

„A negyedik negyedben nagyon összekaptuk magunkat, ennek köszönhetően tudtunk ellépni a Szegedtől – mondta a három gólt szerző Marnitz Gergő, aki Balatoni Mátéval együtt a mezőny legeredményesebb játékosa volt, ráadásul a harmadik negyed végén egy gólra hozta fel a zöld-fehéreket, majd a negyedik elején egyenlített is. – Tudtuk, ott van még a Szentes-meccs is, de szerettünk volna Szegeden is győzni. Sokkal jobb így, mert nem kell amiatt aggódni, hogy mi történik, ha mégis botlanánk. Na meg a Szeged kétszeri legyőzésével is bizonyítottuk, teljesen megérdemeljük, hogy bekerültünk a legjobb négy közé.”

A junior-világbajnok pólós (aki januárban már edzésmeghívót is kapott Kemény Dénes szövetségi kapitánytól) hangsúlyozta, noha most Balatoni Máté és ő lőtt három-három gólt, a Fradi ereje abban rejlik, hogy mindig más és más húzza a csapatot, például rajtuk kívül Babay Árpád, Regős Áron vagy éppen Császár György, de a kiválóan védő Jászberényi Gáborról sem feledkezhetünk meg. A Vasas elleni elődöntő kapcsán Marnitz abban reménykedik, hogy bizonyítják, nem érdemtelen a playoffszereplésük, s szeretnék megnehezíteni a címvédő dolgát.

Legfrissebb hírek

A döntőt telibe találtuk, de a tabella közepe szerzett meglepetéseket

Jégkorong
29 perce

F1 75: a sorozat első igazi klasszikusa volt az 1953-as Francia Nagydíj

F1
49 perce

Bodó Richárd: Több csúcspontja is volt az idényünknek

Kézilabda
54 perce

A Bayern sztárja, Jamal Musiala megsérült a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
56 perce

Formula–E: Ticktum pályafutása első győzelmét szerezte Indonéziában

Egyéb egyéni
57 perce

Célfotó döntött: Kopasz Bálint Eb-bronzérmes K–1 1000 méteren

Kajak-kenu
1 órája

Meghosszabbította sikeredzője szerződését a Nottingham Forest

Angol labdarúgás
1 órája

Emlékezés: búcsú a meg nem értett zsenitől, Horváth Zoltántól

Képes Sport
1 órája
Ezek is érdekelhetik