Porcdarabok emlékbe

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2009.04.16. 23:04
Címkék

A korábbi terveknek megfelelően a két héttel ezelőtti Európa-bajnokság után megműtötték Wöller Gergő könyökét. A sérült testrész már a felkészülés alatt is gondot okozott, ám a TFSE-Vasas birkózója akkor még összeszorított fogakkal kibírta az edzéseket, illetve a kontinensbajnokságot, amelyen új súlycsoportjában (60 kilóról 66-ra váltott) ötödik hellyel mutatkozott be.

„Most már jól vagyok – mondta a szerdai operációt követően a kétszeres Eb-bronzérmes birkózó. – A Sportkórházban Hidas Péter végezte a beavatkozást, és elmondása szerint jól sikerült a műtét, csütörtökön már gyógytornáztam is. Ha minden rendben lesz, egy hónap múlva kezdhetek el edzeni: először még csak kisebb súlyokkal, majd fokozatosan egyre nagyobbakkal. Korábban többször beakadt a könyököm, nem tudtam kinyújtani, remélhetőleg ez most már megszűnik.”

A Testnevelési Egyetemen a záró tanítására és szakdolgozatának megvédésére készülő 26 esztendős birkózó a műtét után közvetlenül nem volt ilyen optimista, mivel meglátta, mekkora porcdarabokat távolítottak el a könyökéből (ezeket egyébként elkérte, és elrakja emlékbe), de szerencsére már most is tudja fájdalommentesen mozgatni a könyökét.

„Ha semmi akadálya sem lesz, indulok a május végi országos bajnokságon, azonban kockáztatni nem akarok, annyit nem ér, tényleg csak akkor állok rajthoz, ha teljesen rendben leszek – tekintett előre Wöller, aki most már tudja értékelni az Eb-n elért ötödik helyet. – Közvetlenül a verseny után nagyon el voltam keseredve, de most már helyre tettem magamban a történteket. Ami a legfontosabb, új súlycsoportomban nem kell annyit vesződnöm a fogyással, és ugyan még erősödnöm kell, de nem vészes a helyzet, felveszem a versenyt a riválisokkal.”

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
1 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
1 órája

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
1 órája

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
2 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik