Messze az elvárásoktól

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2009.04.05. 01:32
Címkék

Ennél jobbat vártunk, és job bat vártak maguk a birkózók is.

A kötöttfogásúak küzdelmének első napján négy magyar lépett szőnyegre a vilniusi kontinensbajnokságon – köztük az Európabajnoki címvédő Bácsi Péter –, ám szereplésük csupán a délelőtti programra korlátozódott, ez pedig azt jelentette, hogy éremért egyikük sem birkózhatott.

Molnár Gábor (55 kg) és Jäger Krisztián (60) már az első mecscsén elbúcsúzott, a 74 kilós Bácsi pedig a nyolc közé jutásért kapott ki. A tavalyi aranyérmes, olimpiai ötödik versenyző az első összecsapását gond nélkül hozta, az azeri Elvin Murszalijev ellen azonban már nem ment neki. Struhács György szakágvezető beszámolója alapján az első menet végén egy szőnyegszéli helyzetet az azerinek ítéltek meg – noha ő, és nem Bácsi tenyereltki –, azonban nem ezen múlott a ferencvárosi birkózó továbbjutása, mivel a második két perc során Murszalijev megpörgette, pedig a tökéletes védekezés elengedhetetlen lett volna a sikerhez. Tovább szomorította a magyarokat, hogy Murszalijev a következő meccsét elbukta, így Bácsi a vigaszágnak is búcsút mondhatott. A magyarok közül a legtovább a sérült Lőrincz Tamás helyett induló Dreschler Attila (66) jutott, neki a negyeddöntő jelentette a végállomást. Ott meglepetésre nem az olimpiai bajnok francia Steeve Guenot-val, hanem Manucsar Chadajával csapott öszsze. Sajnos a grúznak a Guenot elleni tusgyőzelem és Dreschler legyőzése után már nem maradt ereje, s mivel nem jutott döntőbe, Dreschler kiesett.

Az Eb utolsó napján az olimpiai ezüstérmes Fodor Zoltán (84), Kiss Balázs (96) és Deák Bárdos Mihály (120) lép szőnyegre.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
1 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
1 órája

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
1 órája

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
2 órája

Magyar utánpótlás-válogatott védővel erősített a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik