Peking 2008: vitáznak a felek a tartalékok elhelyezéséről

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.08.02. 01:50
Az első napok békés hangulatú csapatvezetői értekezletei után pénteken már éles szóváltásra is sor került a pekingi olimpiai faluban.
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tájékoztatása szerint a dánok felvetették, hogy a hivatalos tartalékként számon tartott versenyzőket engedjék be a sportolók szálláshelyére. Az indítványhoz többen - így a magyarok - is támogatólag csatlakoztak, a kínai szervezők viszont nem engedtek, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) előírásaira hivatkoztak. A NOB képviselői pedig elzárkóztak a kérés teljesítése elől. Az úgynevezett "P" akkreditációval rendelkező tartalékoknak, valamint a csapathoz tartozó, akkreditálással rendelkező edzőknek, szakembereknek, akiknek már nem jutott ágy az olimpiai faluban, hagyományosan külső szálláshelyet ajánlanak fel. Pekingben ez az ajánlott szálló, a falu közelében lévő Petroleum Hotel. "Az eddigi olimpiákon bizony nem sokat törődtek a faluból kiszorultak elhelyezésével. A kínaiak másképp gondolkoztak. A Petróleum Szálló színvonala legalább három-négy csillagos elhelyezésnek felel meg" - mondta Molnár Zoltán csapatvezető a helyszíni szemle után.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik