Peking 2008: nem fordulnak a CAS-hoz a lebukott orosz atléták

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.08.01. 18:02
Nem fordul a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) az a hét orosz olimpikon, akiknek versenyzési jogát csütörtökön azért függesztette fel a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF), mert a versenyzők doppingmintája DNS-egyezést mutat.
A hírt Valentyin Maslakov, az orosz atlétaválogatott vezetőedzője jelentette be. „Van lehetőség a fellebbezésre, de a sportolók és edzőik úgy döntöttek, hogy nem élnek vele” - mondta Maslakov a Majak rádiónak adott nyilatkozatában. „Öt aranyat elvesztettünk” – írta pénteki számában a moszkvai Izvesztyija, utalva arra, hogy a hét atléta – Olga Juharova, Jelena Szoboljeva, Julija Fomenko, Tatyjana Tomasova, Darja Pisalnyikova, Szvetlana Cserkaszova és Gulfija Hanafejeva – közül öten voltak tagjai az olimpiai küldöttségnek, s mindannyian éremeséllyel indultak volna a játékokon. „Ez hatalmas csapás a számunkra, nem találok szavakat. A társaim és én is kategorikusan ellenzem a döntést, és nem látom az indokot, hogy miért vádolnak bennünket ilyesmivel” - fakadt ki Jelena Szoboljeva, a „hetek” egyike, aki március 9-én fedett pályán 3:57.71 perccel világrekordot állított fel, és 800-on a világ idei legjobbját (1:54.85 p) futotta. Az orosz szövetség csütörtökön jelentette be: az IAAF arról tájékoztatta őket, hogy a hét versenyző doppingmintája DNS-egyezést mutat, ami arra utal, hogy egy személytől származnak a minták.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik