Élet-halál harcot vívnak

CH. GÁLL ANDRÁS, FAZEKAS ZOLTÁNCH. GÁLL ANDRÁS, FAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.03.12. 00:04
Címkék
A felsőházi rájátszásba kerülés szempontjából sorsdöntőnek nevezhető mérkőzést játszik egymással a Polaroid LamiVéd Körmend és az Univer Kecskemét szerda este. A két gárda eddigi teljesítménye szinte hajszálnyira megegyező, tíz győzelem mellett ugyanannyi vereséget szenvedtek el a Körmenden összecsapó felek.

A bajnokság kilencedik helyén álló Kecskemét látogat a nyolcadik helyezett Körmend otthonába. Első ránézésre semmi érdekes nincs a férfi élvonal 22. fordulójának mérkőzésében, a találkozó mégis kiemelt fontosságú. Az alapszakaszból ugyanis már csak hat kör van hátra, s mivel a felek megegyező mutatóval állnak (10-10győzelem, illetve vereség), a szerdai ütközet nyertese lépéselőnybe kerül riválisával szemben.

A Körmend a férfimezőny legjobb passzban lévő együttese, a piros-feketék sorozatban hat bajnokijukat nyerték meg, s most is győzelemre készülnek. Mióta januárban Krivacsevics Dragoljub átvette a vasiak irányítását, a gárda szárnyal, sajátos letámadásos taktikájával eddig csaknem valamennyi ellenfelét megoldhatatlan helyzetbe hozta.

„Igazából semmit sem szeretnék elárulni erről a letámadásról, mert egyrészt többféle variációban alkalmazzuk, másrészt az ellenféltől is függ, milyen hosszú ideig, milyen intenzitással játsszuk – mondta Fodor Gergely, a Körmend hátvédje. – Remélem, a csapatból mindenki átérzi a meccs fontosságát, s ha így lesz, nyerünk. Persze az sem mindegy, menynyivel, mivel Kecskeméten tizenegy ponttal vesztettünk, lehetőleg ennél többel kell győznünk, hogy ha azonos mutatóval zárnánk, mi legyünk előnyben.”

Ezzel egyetértett Trummer Rudolf, a csapat kapitánya is, bár leszögezte: a győzelem a legfontosabb, a pontkülönbség másodlagos.

„Élet-halál harc lesz, nem vitás. A legfontosabb, hogy nyerjünk, de az sem baj, ha több mint tizenegy ponttal” – vélte a hárompontosok nagymestere.

A vendégek is átérzik a találkozó fontosságát, ők is győzelemben gondolkodnak.

„Ez lesz az idény eddigi legfontosabb meccse, ez nem kétséges, a győztes biztossá teszi helyét a legjobb nyolcban – mondta Horváth Ákos, a kecskemétiek csapatkapitánya. – Jobb passzban vagyunk, mint három hete, mert azóta megnyertünk néhány találkozót, és a siker feldobta az együttest. A Körmendet mindig borzasztóan nehéz legyőzni saját csarnokában, most sem lesz könnyű, ellenfelünk ráadásul kirobbanó formában van, legutóbbi hat összecsapásán győzött, az új edzővel, Krivacsevics Dragoljubbal rátalált a jó útra.”

A 27 éves bedobó szerint a gyengébb szezonkezdetet követően a Kecskemét is megtalálta a nyerő formációt és taktikát, s csak a pillanatnyi forma és a koncentráció dönt a körmendi ki-ki meccsen.

„Készültünk a Körmend egész pályás letámadása ellen, sokat videóztunk, s gyakoroltuk az általuk eredményesen használt taktika ellenszerét. Nem akarok titkokat kifecsegni, de elképzelhető, hogy úgy is megpróbáljuk kivédekezni a letámadásukat, hogy visszatámadunk” – tette hozzá Horváth Ákos.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik