Ádám Martin: Jókat derülök a rólam készülő mémeken; Peter Hyballa: Célravezető a németek ellen kontrajátékra építeni

SZ. M.SZ. M.
Vágólapra másolva!
2024.06.16. 23:24
A Nemzeti Sport hétfői számából ajánljuk:
 

A közösségi médiában viccet csinálnak Ádám Martin testalkatából, még a legismertebb francia sportlap, a L’Équipe is cikket szentelt a témának, ám ez cseppet sem zavarja a korábbi magyar gólkirályt. A magyar válogatott csatára a vasárnapi sajtóbeszélgetésen elmondta, a Svájc elleni 3–1-es vereségek után megbeszélték, ki miben hibázott, támadóként pedig a kontralehetőséget kihasználásban bízik Németország ellen.

Emre Can a magyarok elleni 2021-es Európa-bajnoki mérkőzésre ugyan emlékszik, a 2022-es Nemzetek Ligája-vereségre nem. A 30 éves középpályás elmondta, kemény, kellemetlen ellenfélnek tartja Magyarországot, valamint azt is elmesélte, hogyan élte meg az elmúlt két hete érzelmi hullámvasutazását.

Granit Xhaka: Gondolatban egy lépéssel a többiek előtt járok. A Magyarország elleni mérkőzés legjobbja élete formájában futballozik, elmondása szerint azáltal vált jobb játékossá, hogy elvégezte az edzői képzést.

A DAC-ot 2018 és 2020 között vezetőedzőként irányító Peter Hyballa úgy véli, Skócia ráfázott arra, hogy beparkolta a buszt Németország ellen, és mivel a magyar válogatottnak szüksége van a pontokra, nem állhat be védekezni – a tréner örülne annak, ha Marco Rossi csapata szerdán bátor letámadással próbálná megzavarni a német válogatottat.

Eb-remény háború idején. A szovjet válogatottal 1988-ban Európa-bajnoki ezüstérmet szerző, 63 éves fancsikai Rácz László beszélt a Nemzeti Sportnak az ukrán válogatott küldetéséről, az óvóhelyeken zajló meccsnézésről és a kárpátaljai magyarok választásáról is.

N’Golo Kanté főszerepet kaphat a francia középpályán. Adrien Rabiot és Aurélien Tchouaméni is sérülésből lábadozik, így az utóbbi egy évben már Szaúd-Arábiában futballozó N’Golo Kanté lehet a kulcsszereplő hétfő este a rengeteget futással operáló Ausztria ellen.

A NEMZETI SPORT NAPILAPOT DIGITÁLIS FORMÁBAN ITT OLVASHATJA EL!

 

Legfrissebb hírek

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
15 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
2025.07.27. 23:40

A fiatalos lendület repítette férfi vízilabda-válogatottunkat Szingapúrban; Az MTK tartotta a lépést a bajnok Fradival

E-újság
2025.07.26. 23:54

Az idény eleji forma ára – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 23:53

Béla bácsi cáfolata – Malonyai Péter publicisztikája

Vízilabda
2025.07.26. 23:53

Varga Zsolt: Ezzel a szenvedéllyel nagy dolgokra képes a csapat; Sima újpesti sikerrel kezdődött az idény

E-újság
2025.07.25. 23:55

A végjátékban dőlt el, férfi vízilabda-válogatottunk is ezüstérmes; Különleges meccs vár Kecskés Ákosra Újpesten az NB I nyitányán

E-újság
2025.07.25. 00:00

Elek Gábor: Az elmúlt két évben minden bejött; Vámos Márton első magyar vízilabdázóként lehet háromszoros világbajnok

E-újság
2025.07.24. 00:05
Ezek is érdekelhetik