Hajdu Jonatán szerint már Adolf Balázs is hisz a párosukban

– Az elmúlt éve nem úgy sikerült, ahogyan – valószínűleg – eltervezte. Miből nyert új motivációt?
– A tavalyi – hívjuk így – kihagyás után nagyon szerettem volna visszatérni az olimpiai számokhoz, hiszen egy évvel ezelőtt csak nem ötkarikás kategóriákban állhattam rajthoz. Ez önmagában motivált. Aztán a versenyszezon elején az első válogató és világkupafutam előtt és alatt olyan izgalmat éreztem, amilyet nem szoktam, furcsa volt megint téthelyzetbe kerülni – válaszolta Hajdu Jonatán, az olimpián C–2 500 méteren induló páros tagja.

– Hogyan állt össze az Adolf Balázzsal alkotott kettőse?
– Az előző év végén kipróbáltam két másik kenus sráccal is a párost, de vele tűnt a legjobbnak – mégis ő volt az utolsó a listámon. Nekem tetszett az ötlet, de nem akartam rákérdezni, azt hittem, ő kizárólag az ezer egyesre készül. Aztán a szövetségi kapitány, Hüttner Csaba keresett meg, hogy lenne-e kedvem, mire rávágtam: persze! Szerintem Balázs először kicsit húzta a száját, mert tényleg az egyesre koncentrált, de összetérdeltünk, és egyáltalán nem ment rosszul. Az év eleje óta együtt készülünk, edzésről edzésre jobban siklik a hajó, megjött az ő hite is. Aztán a tavasz elején eldöntöttük, hogy végigcsináljuk.

– A válogatókon nem akadt ellenfelük, a szegedi világkupaversenyen harmadikak, a szintén a Maty-éren rendezett Európa-bajnokságon negyedikek lettek. Elégedett az eredménnyel?
– Igen, láttam, milyen idővel értünk célba, alig volt különbség az első négy között. Erős szembeszél fújt, ennek tükrében felértékelődnek az elért idők, mindenki alaposan kihajtotta magát. A lényeg, hogy mindent beleadtunk és jó formát mutattunk, de természetesen van még hová fejlődni, finomítani egy-két dolgon. Közel állunk hozzá, hogy végre kiemelkedő pályát menjünk.

– Rióban már megtapasztalhatta az ötkarikás játékok miliőjét. Milyen emlékeket őriz?
– Nyolc évvel ezelőtt fiatalként még teljesen másképp álltam a versenyzéshez, ráadásul akkor a sprinttávon, kétszáz egyesben mérethettem meg magam. Emiatt nagyobb szabadságot kaptam a felkészülésben, például sokkal többet jártam a konditerembe is, húszévesen fontosabbnak tartottam, hogy jól nézzek ki.

– Azért most sem panaszkodhat…
– De már nem ez a cél, sokat változott a felfogásom.

– Ennek ellenére van olyan tapasztalata Rióból, ami Párizsban is hasznos lehet?
– Mindenképpen. Mostanában Balázzsal is beszélgettünk róla, hogy neki milyen élmény volt Tokió, nekem milyen volt Brazília. Akkor még időeredmény alapján lehetett továbbjutni az A- és B-döntőbe, nem csak a helyezés számított, megeshetett, hogy az egyik futamból többen jutottak az A-ba. Szerintem nagyobb nyomás nem is lehet versenyzőn, mint ami Rióban volt rajtam. A fejemben motoszkált, hogy a világ legnagyobb, csak négyévente megrendezett sporteseményén vagyok, és a versenyrendszer miatt is izgulhattam. Most kedvezőbb a kvalifikációs rendszer és az időbeosztás is, elméletileg legalábbis.

– Emiatt felszabadultabban versenyezhetnek?
– Az majd a helyszínen dől el. Azért mégsem mindennapi, hogy olimpián szerepelhet az ember… De a nyolc évvel ezelőtti élményem mindenképp segít higgadtabban, összeszedettebben kezelni a versenyhelyzetet.

– Az idei nemzetközi viadalok eredményei is adhatnak önbizalmat?
– Mindegyik csak egy állomás volt a felkészülésünkben, de mi tagadás, egy világkupafutam után a dobogóra állni és kézzel fogható elismerést, érmet hazavinni nem rossz érzés.

– Mi a következő hetek programja?
– Egy hét pihenő jön, aztán két hétig „visszavezető” jelleggel állunk edzésbe. Utána edzőtáborokba megyünk, még nincs rögzítve semmi, nem tudom, pontosan hová.

– Támaszt bármiféle elvárást önmagukkal szemben az olimpián?
– Egyelőre nem. Végig kell csinálni a felkészülés hátralévő részét, bízom benne, hogy akadályoktól mentesen sikerül.

A PÁRIZSI PROGRAM
Férfi C–2 500 méter
Augusztus 6.: előfutamok, 11.
Augusztus 8.:    közép­futamok, 11.20. Döntő 13.30