Parádéztak a zöldek a fehérvári csarnokban
A vártnál alacsonyabb hőfokú csatában diadalmaskodott a Ferencváros a fehérvári rangadón. A vendégcsapatban többen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.

Danis Barna
A Cornexi védelmét gyakran feltörték a vendégek, Kirsner Erika (balra) kétszer volt eredményes

Danis Barna
A Cornexi védelmét gyakran feltörték a vendégek, Kirsner Erika (balra) kétszer volt eredményes

Kenyeres Fanni, a Cornexi válogatott balszélsője jó hírrel is szolgált: „A különleges kezelések hatására sokat javult a forgóm, amelyre néhány hete estem rá. A csapat érdeke mégis úgy kívánta, hogy a korábbi rangadókat se hagyjam ki, így viszont nehezebben gyógyult a mélyen elhelyezkedő vérömleny. Ráadásul a Vasas elleni mérkőzésen rásérültem, ám a Dunaferr ellen szerzett két pont nagyon jó fájdalomcsillapító volt.”
Németh András Fradi-mester gondjai valamelyest enyhültek az utóbbi napokban, mert együttesének korábbi sérültjei közül a válogatott Tóth Tímea és Németh Helga már egyre több feladatot vállalhatott szerdán. A klasszis átlövők mellett tehetséges fiatalok nevelkednek a Fradiban, köztük a legnagyobb ígéret, Zácsik Szandra, aki a nyáron Vácról érkezett a Népligetbe. A korábbi nagy csaták nyoma a 16 éves Zácsikon is látszott, hiszen a lövő kezén a könyökét be kellett fáslizni.
Óriási iramban kezdte a mérkőzést mindkét együttes, ám a hazaiak több technikai hibája miatt rendre az FTC szerzett vezetést. Amikor türelmesen kezdett kézilabdázni a Fehérvár, egyből felzárkózott, sőt a vezetést is átvette.
A Cornexi annak köszönhetően tudta tartani egy-két gólos előnyét, hogy az FTC támadásban többször eladta a labdát, illetve kezdett szorosabban zárni a hazai védőfal. Zácsikot lehívta Németh András, de a fiatal átlövő csak rövid pihenőt kapott, hiszen góljaira szüksége volt csapatának. Az FTC másik átlövője, Németh Helga is parádézott, és az ő találataival vette vissza a vezetést a Fradi. A vendégek kapujában Pastrovics Melinda remekelt, ziccerek sorát hárította.
Az NSO ajánlja:
A mozgékonyabb, színesebben támadó FTC átlövésekből és szélről egyaránt betalált, a Cornexi pedig hiába cserélt többször is kapust. Szrnkát is hiába küldte át Szabó Edina a jobbátlövő helyére, akinek cserejátékosaiban sem telt túl sok öröme. A két csapat védőjátéka és a kapusok teljesítménye közötti különbség az első félidő közepétől meghatározta a mérkőzés alakulását. Az FTC-ben a kulcsjátékosok közül többen is kiemelkedő formában kézilabdáztak, míg a Cornexiből csak Szrnka és Balogh emelkedett ki.
Mestermérleg
Szabó Edina, a Cornexi edzője: - Az ellenfél kapusteljesítményei elbizonytalanították támadójátékunkat, de rosszul is védekeztünk, a Ferencváros a játék minden elemében jobbnak bizonyult ezúttal.
Németh András, az FTC edzője: - Megmutattuk, hogy miért nyertünk európai kupát. Kiválóan védekeztünk, kapusaink jól teljesítettek, támadójátékunk pedig gyors és hatékony volt.
Szavazás
Legfrissebb hírek

F1 75: Räikkönen és Alonso átverekedte magát a mezőnyön Szuzukában
F1
2025.08.12. 11:56

F1 75: mosogatólé és időmérési hiba okozott káoszt Interlagosban
F1
2025.08.10. 15:33

A McLarennek egyelőre nincs ellenfele – nemzetközi sajtóvisszhang
F1
2025.03.24. 11:12
Ezek is érdekelhetik






