A McLarennek egyelőre nincs ellenfele – nemzetközi sajtóvisszhang

Vágólapra másolva!
2025.03.24. 11:12
„Erődemonstrációt tartott a McLaren (Fotó: Getty Images)
Oscar Piastri szezonbeli első győzelme a nemzetközi médiát is lenyűgözte, a vasárnapi Kínai Nagydíj tapasztalatai alapján a sajtó szerint a McLarennek egyelőre nincs ellenfele a Formula–1 mostani idényében.

NAGY-BRITANNIA

Daily Mail: „Oscar Piastri derűsen és nyugodtan a csúcson. Az ausztrál a pole pozícióból nyert Kínában. Lewis Hamilton újabb viharos napot élt meg. Lando Norris lett a második és két forduló után nyolc pont előnnyel vezet összetettben. De igazából Piastri volt az, aki Sanghajban világossá tette: a világbajnoki címre hajt.”
Independent: Oscar Piastri növelte esélyét a vb-címre Lando Norrisszal szemben, miután Kínában magabiztosan nyert. Az idei második, sanghaji futamon Piastri rajt-cél sikert ért el, a McLaren pedig kettős győzelmet aratott. Norris a végén fékproblémákkal küzdött és másodikként ért a célba.”
Sun: „Lando Norrist éppen csapattársa, Oscar Piastri fékezte le a vb-cím felé vezető úton. Utóbbi Kínában idénybeli első sikerét aratta. A McLaren sanghaji fényes kettős győzelmével újabb erődemonstrációt tartott – George Russell lett a harmadik, Max Verstappen pedig a negyedik.”

OLASZORSZÁG

La Gazzetta dello Sport: „A McLaren uralta Kínát: Piastri megverte Norrist. A McLaren megállíthatatlan. Andrea Stella csapatfőnök istállója az idei első kettős győzelemmel és egymás után a második sikerrel hagyta el Kínát.”
La Repubblica: „Kettős McLaren-győzelem Kínában, a Ferrari egyelőre dobogós hely nélkül. Az ausztrál Piastri, aki az első rajtkockából indult, csapattársa, Norris előtt nyert.” 
Tuttosport: „A McLaren a Kínai Nagydíjat, a vb második futamát is uralta. A győzelmet az ausztrál Oscar Piastri szerezte meg, aki a pole pozícióból rajtolt. Max Verstappennek nem volt esélye az első helyre, de a komplikált rajt után összeszedte magát, negyedikként zárt.”

SPANYOLORSZÁG

Mundo Deportivo: „Oscar Piastri nyerte a Kínai GP-t. A 23 éves ausztrál számára azonban ez jóval több volt egy győzelemnél: harmadik F1-es szezonja elején ez egyértelmű üzenet, hogy végre előrelépett annyira, hogy a világbajnoki címért küzdjön.”
Sport: „A McLaren a világbajnokság ura. Két futam alatt a wokingi istálló egyértelművé tette dominanciáját, legyen szó Lando Norris ausztráliai, vizes körülmények között aratott győzelméről, vagy Oscar Piastri vasárnapi, kínai »száraz« sikeréről.”
Marca: „Oscar Piastri magabiztosan győzött Kínában. Ez volt pályafutása harmadik sikere, a McLarennek pedig az idén a második. Ez nem elsöprő erőfölény, és még változhat az év során, de a McLarennek jelenleg nincs ellenfele.”

SVÁJC

Tages-Anzeiger: „Piastri Norris és Russell előtt – ez volt a dobogósok sorrendje. Kínában Piastri jelezte: harc nélkül nem fogja hagyni, hogy a sokak által favoritnak tartott Norris megnyerje a világbajnokságot. Izgalmas párharc körvonalazódik két olyan pilóta között, akik számára az izgalmas egy idegen szó.”
Blick: „Papaja-party Kínában: a McLaren kettős győzelmet ünnepelt, de ezúttal Piastri nyert, nem pedig a vb-éllovas Norris.”

AUSZTRIA

Kleine Zeitung: „Az összetettben vezető Lando Norris Kínában nem tudta beérni csapattársát, Oscar Piastrit. A brit a saját párharcát megnyerte George Russell ellen és második helyével fontos pontokat gyűjtött.”

FRANCIAORSZÁG

L’Équipe: „Oscar Piastri az egész hétvégét élvezte a McLaren volánja mögött.”
Le Sud-Ouest: „Piastri a rajttól a célig magabiztos volt és pályafutása harmadik győzelmét aratta az autósport elitkategóriájában.”

 

Legfrissebb hírek

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
2025.06.17. 20:13

„Nagyon szomorú vagyok” – Hamilton elütött egy mormotát a kanadai versenyen

F1
2025.06.16. 11:10

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
2025.06.16. 03:16

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
2025.06.16. 00:43

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
2025.06.15. 23:49

„Csakis magamat hibáztathatom” – Norris elnézést kért a McLarentől és Piastritól is

F1
2025.06.15. 22:52

Russell nyert, Antonelli először dobogón; a két McLaren összeütközött Kanadában

F1
2025.06.15. 19:29

Leclerc az elpuskázott pole pozíció miatt bosszankodott; Hamilton szerint az első sor is elérhetetlen volt

F1
2025.06.15. 14:33
Ezek is érdekelhetik