Kék fény után zöld fény

„Mi van itt, Kék fény?!” – horkant fel az egyik küldött, amikor meglátta a népligeti Fradi-bázist elözönlő egyenruhás sereget. Emberünk amúgy kifejezetten bosszúsnak tűnt abban a pillanatban, és mint kiderült, azért, mert az elmúlt másfél hét csatározásaiból megmaradt rendőrségi gépjárműpark egy része elfoglalta az őrzött területen lévő beállóhelyeket, így ő kénytelen volt az utcán hagyni kocsiját. Dühösen oda is szólt valamit a rend őreinek, olyasmit, amiért legalább ötven gumibotütés járna, de volt annyira rutinos, hogy csak halkan, szinte magá elé mormogva anyázott, így „hivatalos személy elleni verbális erőszakról” nem számolhatunk be.

A kézilabdázók meccsére is figyelni kellett

Felvezetésnek ennyi. A levezetéssel ugyanakkor Springer Miklóst bízták meg (még Puhl Sándor neve vetődött fel, csakhogy ő már nem vezet…), akiről feltétlenül tudni érdemes, hogy a Ferencvárosi Torna Club első elnökeként 21 éven át sikeresen ténykedő Springer Ferenc unokája, így, ha valakinek a szájából hitelesen hangzik, hogy „…szeretettel üdvözlöm a Fradi-család megjelent tagjait”, akkor az ő. A famíliából kétségkívül jó volt látni Rákosi Gyulát, Szűcs Lajost és Albert Flóriánt; kedves volt, ahogy Rákosi és Szűcs sokáig foglalta a helyet a kezdésre befutó Albertnek, mert ha nem foglalják, a Császár ugyanúgy kénytelen lett volna talpon maradni, mint a terem egyik sarkát elfoglaló, állóhelyhez szokott szurkolók.

Az egész úgy indult, hogy Springer Miklós kedvesen elmondta mindenkinek, hogyan kell kezelni a regisztráció során átvett gépet: a zöld gomb megnyomása egyenlő az igennel, a piros nemet jelent, a feketére pedig akkor érdemes „tenni”, ha valaki tartózkodni akar; ha villog a piros fény, akkor érvényes a szavazat. Miután a fehér inghez zöld nyakkendőt kötő levezető elnök tudatta a jelenlévőkkel, hogy ebben a műfajban nincs mindennapos gyakorlata, az apróbb hibákat mindenki elnézte neki, az olyan mondatokért, mint az „…azért szavazzunk inkább gombnyomással, mint kézfeltartással, mert a kezeket összeszámolni bonyolult dolog”, pedig külön hálás volt a nép.

Amikor komolyra fordult a dolog, a véleménynyilvánítás nyilvános formáját, jó magyar szokás szerint, elvetették a résztvevők – mégiscsak könnyebb „arc nélkül” voksolgatni, utána pedig odamenni az új elnökhöz, hogy „…én rád szavaztam”, miközben nem is szavazott rá. Pádár Ildikóra viszont nem lehetett szavazni, mert bár Springer Miklós azt szerette volna, hogy ő legyen a jegyzőkönyv egyik hitelesítője, a kézisek bejelentették, nem érnek rá sokáig, mert délután meccsük van.

– Mikor mentek el, Lajos? – érdeklődött a levezető elnök.
– Fél egykor – felelte Maglódi Lajos, a kézilabda-szakosztály vezetője.
– Addigra kész leszünk – kontrázott Springer Miklós, nem kis örömöt kiváltva az egybegyűltekben.
– Akkor maradunk – dőlt hátra székében Maglódi Lajos.
Ezek után Wiesner Tamást és Magyar Zoltánt bízták meg a jegyzőkönyv hitelesítésével.

Na, mindegy. A lényeg, hogy a 76 meghívott küldöttből megjelenő 72 közül 70 rábólintott a napirendre, s első lépésben dönteni kellett arról, hogy a gyűlés napjáig le nem mondott elnökségi tagokat visszahívják-e (nem, nem telefonon). Mivel Szabó István Pál személyében mindössze egy kitartó tag akadt, hamar lezavarták ezt a témát: a jégkorongozók egykoron népszerű „Cocáját” leszavazták. Valaki ekkor megjegyezte, hogy „…levágták a Cocát”, de ez disznóság volt.

Pályázati anyag – írógépen lepötyögve

A második pont hosszabbra nyúlt: meg kellett választani a tizenegy plusz egy főből álló elnökséget. A plusz egy fő a tiszteletbeli elnököt takarta, nyilvánvaló volt, hogy ez Albert Flórián lesz. A tizenegy helyre ugyanakkor tizenöt jelölt akadt, sőt az elnöki tisztségre pályázó Dámosy Zsolt – a fair play szellemében – bedobta a minap 800 millió forintot beígérő, azonban hivatalosan nem jelölt Bácsalmási Ottó nevét is, s így jutottak tizenötről tizenhatra. Springer Miklós ekkor tízperces technikai szünetet rendelt el, mialatt volt idő átfutni Bácsalmási Ottó háromoldalas, írógéppel írt pályázati anyagát. „A hídon akkor megyünk át, amikor odaérünk” – pötyögte be többek között, kár, hogy meg sem próbálkozhat az átkeléssel: a pauza után megtartott szavazáson mindössze 29-en nyomták meg a zöld gombot, ez pedig az elnökségi tagsághoz is kevés volt. Dragomir György, a hokicsapat edzője ugyan szót kért, s elmondta, lelkiismeret-furdalása van amiatt, hogy a 300 milliót készpénzben garantáló Ottó bácsit elhajtották, ám könnyeket senki sem hullajtott.
A közönség ellenben örömét fejezte ki, hogy a Ferencvárosi Szurkolók Szövetségének alelnöke, Boros Bánk Levente bekerült az elnökségbe, s a délelőtt során először ekkor csattant fel a taps. Másodjára akkor, amikor Albert Flóriánt megválasztották a klub tiszteletbeli elnökévé – arra azért kíváncsiak lennénk, ki volt az a két ember, aki nemmel voksolt ebben a kérdésben…

A fradisták ezúttal nem szégyenkeztek

Miután az elnökség összeállt, öszszeült. Sipos Jenő, aki a VPOP szóvivőjeként a nap szövegével rukkolt elő, amikor közölte, hogy nem a szavak embere, és azonmód bejelentette: lemond elnöki jelöléséről. Maradt Dámosy Zsolt, így aztán nem is keltett meglepetést, hogy egyhangúlag választották meg a Ferencvárosi Torna Club első emberének. A fotósoknak még annyi dolguk akadt, hogy elkészítsék a csoportképet (egy rosszmájú megjegyzés a végére: nézzétek, Takács Tibor „Settenkedő” egyből odaugrott Dámosy mellé…), aztán mindenki mehetett a dolgára.

„Hála Istennek, ezúttal nem történt olyasmi, amiért szégyellnünk kellene, hogy fradisták vagyunk” – állapította meg búcsúzóul Springer Miklós.
A nagypapának azért könnyebb dolga lehetett.