Folyamatosan a játékokért

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2006.06.10. 03:58
Címkék
A Magyar Olimpiai Bizottság pénteki elnökségi ülésén döntés született arról – a májusban tartott közgyűlés határozatának értelmében –, hogy egy állandó testületet hoz létre, amelynek feladata az esetleges budapesti olimpiai játékok előkészítése.
Az elnökség véleménye szerint a grémium szakmai hozzáértése garancia lehet arra, amennyiben a gazdasági helyzet lehetőséget nyújt a rendezésre, akkor a MOB felkészülten készítse elő a pályázatot.A testület elnöke Bakonyi Tibor, a MOB alelnöke, országgyűlési képviselő, Budapest főpolgármester-helyettese. Mellette az elnökség tagjai közül Kamuti Jenő, Sinka László, Szabó Tamás és Vass Károly lett tagja a bizottságnak, amelynek munkája a létesítményhelyzet értékelésére is kiterjed.Döntés született arról is, hogy akárcsak az elmúlt négy olimpián, 2008-ban, Pekingben is Molnár Zoltán, a MOB igazgatója lesz a magyar csapat vezetője, a játékok előtt két évvel hagyományosan megalakuló, a részvételt és a sportszakmai munkát koordináló olimpiai előkészítő bizottság vezetője pedig Kamuti Jenő főtitkár lett.
Helsinki hősei tenyereltekHelsinki hősei tenyereltek

A Sportcsillagok Falára került a magyar öttusasport elsô olimpiai bajnokcsapata, az 1952-es helsinki játékokon gyôztes trió (balról): Benedek Gábor, dr. Kovácsi Aladár és Szondy István
A Sportcsillagok Falára került a magyar öttusasport elsô olimpiai bajnokcsapata, az 1952-es helsinki játékokon gyôztes trió (balról): Benedek Gábor, dr. Kovácsi Aladár és Szondy István
A Sportcsillagok Falára került a magyar öttusasport elsô olimpiai bajnokcsapata, az 1952-es helsinki játékokon gyôztes trió (balról): Benedek Gábor, dr. Kovácsi Aladár és Szondy István
Legfrissebb hírek

Itt a vége: Jackson és Nkunku is kimaradt a Chelsea keretéből

Angol labdarúgás
4 perce

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
1 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
1 órája

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
2 órája

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik