Kutakodás a kukában

GALLOV REZSŐ jegyzeteGALLOV REZSŐ jegyzete
Vágólapra másolva!
2004.02.18. 21:05
Címkék
Tavaly, miután egy mindmáig ismeretlen kaliforniai atlétaedző eljuttatta Los Angelesbe, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által is hitelesített doppingellenőrző laboratóriumba speciális küldeményét  egy injekciós tűt, benne THG- (tetrahidrogesztrinon) maradvánnyal  s mellékelte hozzá feljelentő levelét is, kitört a botrány&
Lebukott négy neves amerikai atléta: a 100 és 200 méteren is világbajnoki címet szerző sprinter, Kelli White, versenyzőtársa, Christy Gaines, a súlylökő Kevin Toth (aki a hét elején bejelentette a visszavonulását), a középtávfutónő Regina Jacobs, továbbá a brit vágtázó Európa-bajnok, Dwain Chambers (ma jelenik meg a kaliforniai bíróságon). Rajtuk kívül jó néhány amerikaifutball- és baseballjátékos, ökölvívó… n Lapunk is beszámolt korábban a hagyományos módszerekkel kimutathatatlan csodaszer, a "The Clean" (A Tiszta) becenevű "táplálékkiegészítő" csodaszer terjedéséről. Bár sejteni lehetett, hogy nem szokványos doppingesetről van itt szó, némelyek kicsinyíteni igyekeztek a dolog jelentőségét. Köztük volt a NOB elnöke, Jacques Rogge is, mondván, lényegében csupán amerikai köröket érintő jelenségről van szó. A járványveszély mindazonáltal a nemzetközi sportvilág egészét fenyegeti – az olimpiai játékokat is – és bár az Egyesült Államok Olimpiai bizottsága elég nehezen szánta cselekvésre magát a feljelentés nyomán, a San Franciscó-i bíróság, sőt, a központi kormányzat illetékes szervei (az Élelmezési és az Igazságügyi Minisztérium) viszont nyomban akcióba léptek. n Nem véletlen, hogy George W. Bush elnök külön passzust szánt hagyományos, évértékelő beszédében a dopping és a kábítószer kérdésének, s az sem, hogy legutóbb maga az igazságügyi miniszter, John Ashcroft tartott sajtótájékoztatót a témában, amelyben egyebek között kifejtette: az ügyben eddig 42 rendbeli vádemelés történt. (A sportolók közül eddig csak a fent említett négy szerepel vádlottként.) n Igaza van a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vezetőjének, a kanadai Richard Poundnak, aki elégedetten állapította meg legutóbb: "Most, hogy San Franciscóban a Szövetségi Bíróság előtt zajlanak a meghallgatások és folyik a bizonyítékok ismertetése, senki sem bagatellizálhatja el a doppingháborúban nyitott legújabb front létezését." n A bírósági eljárás hosszadalmasnak ígérkezik, de máris jó néhány, eddig kevésbé ismert körülményre derült fény. Többek között arra, hogy az 53 esztendős Victor Conte, akinek semmiféle diplomája nincs, miként vált az elhíresült BALCO cég, a "doppinggyár" alapító tulajdonosává. A betűszó BALCO mellesleg a társaság teljes nevére utal: Bay Area Laboratory Cooperative, amely egy jellegtelen emeletes épületben működik, közel San Francisco nemzetközi repülőteréhez. Az ifjú Conténak minden vágya az volt, hogy nevétől visszhangozzon a világ, bár feltételezhetően ezt nem egészen így képzelte el. Középiskolás korában szeretett volna az atlétikában, közelebbről az ugrószámokban kitűnni, de tehetsége korlátai ezt nem tették lehetővé. Később basszusgitárosként próbált szerencsét a "Tower of Power" (Az Erő Tornya) elnevezésű popzenekarral, de a középszerűségnél ott sem jutott többre. Színpadi mozgásának és játékstílusának köszönhetően a "Sétáló hal" gúnynevet akasztották rá cimborái. Végül mégiscsak a sportvilág nyitott előtte különleges és csábító érvényesülési lehetőséget – házassága révén. Első felesége, Audrey (később elváltak) egy egészség- és fitneszszalont működtetett a hetvenes évek végén, s Conte ennek fejlesztésére szerzett be egy vér-, vizelet- és hajmintákat elemző plazmaspektrométert. A műszerrel végzett tesztek segítségével vizsgálható a páciens edzettségi állapota és regisztrálható jó néhány, a sportban is hasznosítható adat, információ… n A BALCO-t 1984-ben alapították, és ettől kezdve az autodidakta módon tudományos ismereteket szerző Conte maga is elkezdte kutatásait, kísérleteit, elsősorban a vitaminok és ásványi táplálékkiegészítők vonatkozásában. Willy Cahill, az 1988-as olimpián szereplő amerikai cselgáncsválogatott edzője például teljes keretét elvitte Contéhoz, aki előre jelezte, Szöulban kitől várható siker, és kitől nem. Előrejelzése pontos volt – emlékezett az edző.A továbbiakban Conte időről időre különféle kiegészítőket adott Cahillnak, s bátorította, – próbáld ki ezt, azt, amazt. Ezek a szerek azonban kivétel nélkül legálisan beszerezhetők voltak. Az egyik, egy ZMA nevű erősítő-frissítő készítmény Conte találmányaként került forgalomba (cink, magnézium és B6-os vitaminkeverék), s feltűnő népszerűségnek örvendett. Talán ez adta az ötletet, hogy a betűszóval azután atlétikai klubot is alakítson Conte úr, mégpedig nem mással, mint Remi Korcsemnivel, a híres ukrán atlétaedzővel, sprintspecialistával. A ZMA Athletic Clubban készült a már említett brit Chambers, de ott tréningezett a szintén felsorolt Kelli White, s tagja az elit társaságnak a világ ma messze leggyorsabb házaspárja, Marion Jones és férje, Tim Montgomery. Jones régóta ismeri Contét, hiszen első férje, a súlylökő C. J. Hunter a 2000-es olimpia előtt négy, egymást követő doppingteszten bukott meg: a szervezetében a megengedettnél ezerszer (!) több nandrolon szteroidot találtak. Conte vitte el akkor a balhét, magára vállalta azzal, hogy a készítményében lévő vasszármazék lehetett mérgezett. n A sztori és a fentebb leírt összefüggés önmagában édeskevés lenne bizonyítéknak a természetesen mindent tagadó Conte és vádlott társai ellen. Ám a nyomozók már tavaly júliustól gondos, aprólékos kukázó tevékenységet folytattak, minden, a BALCO cégből kikerült szemetet átkutattak. Jó néhány készítményt, receptet, egyértelműen terhelő tartalmú levelet találtak a kukákban, amelyeket egyszerűen lehetetlen letagadni, a tanúvallomásokról nem is beszélve, beleértve olyan terjesztő ügynökökét, akiknek a listáján százával sorakoznak a baseball és az amerikai futball profi játékosai. n Biztosak lehetünk benne, a feketeleves csak ezután következik. A jó a rosszban az, hogy mindez mégiscsak az olimpiai játékokat megelőzően, mintegy figyelmeztető, elrettentő példaként történik. Csodát persze azért ne várjunk Athénban, sőt túlzott reményeket se nagyon tápláljunk!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik