Görögtűz

A görög szervezőbizottság a szokásosnál jóval nagyobb figyelmet szentel az olimpia szimbólumának, s igyekezetére mi sem jellemzőbb, mint hogy kész tényként tárta a részleteket a széles közvélemény elé, még mielőtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalból egyáltalán döntést hozott volna róla (erre holnap kerül sor).A szenvedélyes buzgalom aligha szorul magyarázatra azoknak, akik ismerik a görögök múltját, mítoszait, s velük azt, hogy a tűz mit is jelképez a 2004-es olimpiát rendező, s némi megengedhető túlzással "piromániásnak” nevezhető hellének számára. Ugyan a tűz számos ősi kultúrában társul a megtisztulás gondolatához, de a görög istenek históriájában több ennél. Prométheusz a tüzet Zeusz főistentől lopta el s hozta le az Olimposzról az emberek boldogulására, mint minden találmány és kultúra forrását, amelynek segítségével az ember sikerrel védekezhet a természet erőivel szemben. A büntetésként a Kaukázushoz láncolt szerencsétlen Prométheusz története – akinek ráadásul keselyű tépdeste a máját – már távol esik az olimpiai szimbólumoktól, de az egyáltalán nem, hogy az ókori játékok ideje alatt évszázadokon át éppen Zeusz oltárán lobogott az olimpiai láng.No és a görögtűz?!… Erről se feledkezzünk meg! Nem véletlen, hogy a kelet-rómaiak, a szaracénok, később a mohamedánok is előszeretettel gyújtogattak a kén-salétrom-szurok-szén keveréket naftával elegyítő görög találmánnyal (Kallinikoszé), amely a víz alatt is képes égni. Hosszú és változatos története során egyébiránt maga Athén nem egy ízben vált tűzvész martalékává a lángokhoz mániákusan vonzódó polgárai miatt. A történelemből ismert továbbá, hogy a nevezetes Parthenon végzetét is gyakorlatilag a tűz okozta: fennhatóságuk idején a törökök mecsetnek, később fegyver- és lőporraktárnak használták, s amikor a velencei Morosini seregei 1687-ben ostromolták a várost, egy lövedékük telitalálata nyomán levegőbe repült az egész. Egy évig maradtak csupán a "kalmárok”, de ezalatt számos értéket bányásztak ki a romok közül. A Velencében látható két híres márványoroszlán is, nem mellékesen, innen származik, de hát hagyjuk, ez már egészen más történet.Mielőtt visszalépnénk a mába, időzzünk el a huszadik században is. A fentiek ismeretében nem lenne meglepő arról olvasni, hogy az első újkori ötkarikás játékok nyitányán, 1896-ban a bölcsőnek titulált Athénban meggyújtották az olimpiai lángot. De ez nem történt meg, sőt az utána következőkön sem. A felújított játékok francia atyja, Pierre de Coubertin báró először az 1912. évi stockholmi játékok záróünnepélyén méltatta szimbolikusan az olimpiai fáklyát, majd évekkel később, egy 1924-ben írt tanulmányában szintén említést tett a láng szentségéről, mágikus hatóerejéről. Már nem volt döntést hozó olimpiai tisztségviselő, amikor 1928-ban – a báró 1925-ben vonult vissza – a hollandok az amszterdami olimpián díszes kandeláberben meggyújtották az olimpia tüzét. Annak a hagyománynak az eredeti ötlete pedig, hogy a lángot olimpiai váltófutás keretében fáklyán hozzák "szülőföldjéről”, Olümpiából a játékok színterére, a világhírű német történésztől és olimpiakutatótól, Carl Diemtől származik, aki az 1936. évi berlini játékok szervezőbizottsági elnökeként is mesteri munkát végzett.Első alkalommal a váltó hét országon futott át (Magyarországon is) mintegy háromezer résztvevővel. Azóta minden nyári játékok ünnepi hangulatú felvezető eseményévé vált. A televíziós közvetítés premierje 1960-ban, Róma előtt történt meg, amikor a görög Pireuszból az Amerigo Vespucci nevű olasz hajó szállította a lángot a Peloponnészoszi-félsziget körül a tengereken, s a fáklyafutás érintette előbb a legnevezetesebb görög, a partraszállást követően pedig a római történelmi emlékhelyeket. 1968-ban a lángot szállító hajó az Újvilág felfedezője, Kolumbusz első útjának vonalát követte. 1976-ban műhold segítségével érkezett a láng Athénból a kanadai Ottawába, majd onnan staféta vitte Montrealba. 1992-ben a görög kalapácsvető, Szavasz Szaricoglu első futóként vihette a fáklyát. Miután lefutotta távját, leült pihenni, a fáklyát meg ellopták. Később persze megtalálták, s némi késedelemmel folytatódott a vándorút. Abban az évben a spanyol Juan Antonio Samaranch is beállt a futók közé – a NOB-elnökök közül elsőként az ötkarikás történelemben. Barcelonában a megnyitóünnepségen azután a paralimpiai érmes íjász, Antonio Rebollo nyílvesszővel küldte a lángot az esti egekben felnyúló kandeláberbe. Legutóbb Sydney 2000-es játékai előtt hosszú utat tett meg a láng – a tenger alatt…A 2004-es olimpiai váltófutás számos tekintetben valóban felülmúl minden korábbit, s akik gondosan megtervezték, megérdemelték a felsőfokú dicsérő jelzőket a NOB belga elnökétől, Jacques Rogge-tól, akinek athéni látogatására időzítették nemzetközi sajtótájékoztatójukat a görögök – érthetően. Az ókori Olümpiában prizma segítségével összegyűjtött napsugarak révén meggyújtott láng a rendezőn kívül 26 ország 34 városán át teszi meg útját március 25. és augusztus 13. között. A láng egy biztonságosan védett mécsesben, hordozható "viharlámpában” utazik, s az éppen soron következő fáklyát minden reggel onnan lobbantják fel. A tervek szerint az athéni játékok lángja a földrészek között 78 000 kilométert tesz meg a levegőben és a szárazföldön, "lábakon” pedig 1500 kilométert. Ebben 3600 futó vállalhat nemes szerepet, mind-egyikük mintegy 400 méteren át viheti a fáklyát.Végül említsük meg azokat a sajátosságokat, amelyek megkülönböztetik majd a 2004-es váltót a korábbiaktól. Ez lesz az első olyan eset, hogy az olimpiai szimbólum útja érinti valamennyi nyári játékokat rendező várost. Azután első alkalommal látogat el Afrikába, s ugyanígy Dél-Amerikába is. Az egész földkerekséget bejáró váltó első lesz abban az értelemben is, hogy az olimpiai ötkarikában kifejezésre jutó minden kontinenst meglátogatja. És mi? Sajnálkozó beletörődéssel legfeljebb annyit jegyezhetünk meg: országunk, fővárosunk neve nem szerepel a staféta me-netrendjében, jóllehet sok szempontból megérdemelnénk.