Az egyik vád emberrablás

KOZMA GYULAKOZMA GYULA
Vágólapra másolva!
2003.04.18. 21:17
Címkék
Hiába közelít Európa élvonalához a cseh futball, Csehországban mostanság nem a legjobb ajánlólevél labdarúgóvezérnek, klubtulajdonosnak lenni. Az első ligás Marila Príbram legutóbbi bajnoki mérkőzésén hiányzott a páholyból a klub tulajdonos-elnöke, Jaroslav Starka, aki éppen a bűnügyi rendőrség zárkájában ült – igaz, az illetékes ügyész másnap nem egyezett bele, hogy továbbra is vizsgálati fogságban tartsák, mert szerinte már nem állt fenn a tanúk befolyásolásának veszélye. A vele szemben körvonalazódó gyanú mindazonáltal nem hétköznapi: emberrablás és zsarolás!A rendőrséggel és a bírósággal szembesült cseh labdarúgó-vezetők lajstroma már nélküle is igen tekintélyes volt. A sor elejére természetesen a Cseh-morva Labdarúgó-szövetség (CMFS) egykori elnöke, az UEFA végrehajtó bizottságának tagja, Frantisek Chvalovsky kívánkozik. Ôt azzal vádolják, hogy vállalkozási csoportja 1.5 milliárd cseh koronával károsította meg vissza nem térített hiteleivel a cseh kereskedelmi bankot. Chvalovsky már vizsgálati fogságban is töltött némi időt, de több milliós óvadék ellenében szabadlábon várhatja ügyének bírósági tárgyalását. A fenti összegből nyilván jutott pénz az első ligás Blsany szponzorálására is: e falusi csapat feljutását a legmagasabb osztályba Chvalovsky szívügyének tekintette, hiszen egykor, még sokkal alacsonyabb szinten, ő volt a gárda kapusa.Vizsgálati fogságban volt már a CMFS volt elnökhelyettese és Chvalovsky személyes jóbarátja, Jan Gottwald is, aki a Petra Drnovice tulajdonosaként vitt végbe a "blsanyi csodához” hasonló bravúrt, és csapatával két évvel ezelőtt még az UEFA-kupában játszott. Azóta adósságai miatt két osztállyal lejjebb sorolták. Gottwald bűne: fedezet nélküli váltók kiállításával 400 millió koronás kárt okozott hitelezőinek. Adó- és vámcsalásért ötéves szabadságvesztését tölti Petr Mach, a prágai Sparta egykori elnöke és a klub részvényeinek többségi tulajdonosa. Az élet rácsok mögötti oldalát jól ismeri a Boby Brno volt tulajdonosa, Lubomír Hrstka is, de bűnvádi eljárás fenyegeti a Viktoria Zizkov "újraélesztőjét”, Vratislav Cekant is.A Marila Príbram tulajdonosát, a 47 éves helyi vállalkozót, Jaroslav Starkát az Union Bank csődjével és felszámolásával összefüggésben azzal gyanúsítják, hogy ő szervezte meg a nagy port felvert ügy kulcsfigurájának elrablását. Az olasz Giuseppe Roselliről, a bank részvényeinek többségével rendelkező Union Group főnökéről van szó. Rosellit – testőrével együtt – két felfegyverzett férfi egy autóba tuszkolta Prágában és egy víkendházba szállította, ahol 30 órán át tartották fogva, és állítása szerint életét fenyegetve több okirat és néhány üres papírlap aláírására kényszerítették. Miután kiengedték, Roselli azt vallotta a rendőrségen, hogy Starka Príbram környéki víkendházában tartották fogva.Kérdés, milyen hatással lesz az ügy a jelenleg nyolcadik helyen tanyázó Marila további szereplésére. A játékosoknak nincsenek e tekintetben erkölcsi fenntartásaik. "A klubban családot alkotunk, és mivel visszatért a papa, már újra csak a futballra összpontosíthatjuk a figyelmünket” – nyilatkozta a csapat legnevesebb játékosa, a Sparta egykori válogatott csatára és többszörös gólkirálya, Horst Siegl.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik