Meoni: elmarad a címvédés

Az olasz motorosfenomén története roppant érdekes: a viadal egyik abszolút esélyeseként érkezett Marseille-be, és ehhez méltón küzdött is az elején. Ésszel, megfontoltan. Azután azonban történt valami, ami rizikóvállalásra késztette: negyven percet veszített amiatt, hogy a kéthengeres KTM-jének egyik hengere leállt. Ettől kezdve nem bízhatott abban, hogy a többiek hibáznak – támadnia kellett. És abban is jó volt. Szerdán eszeveszett tempóban száguldva a félórás hátrányának csaknem a felét ledolgozta, és úgy tűnt, még él a remény.
Csütörtökön azonban bukott. Nem esett nagyot, igazából nem is érti, mi történt. Sík terepen haladt, körülbelül 150 kilométer/órás tempóval, amikor a kormány egyszercsak rángatni kezdett, és a motor mintha megbolondult volna. "Egy nappal korábban sokkal többet kockáztattam, mégsem lett baj – mondta Meoni. – Sajnos, most lett, ráadásul még várnom is kellett, mivel eltört az olajpumpám, úgyhogy rengeteg időt veszítettem. A háborúnak ezennel vége.”
A csata másik résztvevője, a francia Richard Sainct érthetően remek hangulatban várja a hátralévő három napot. Bár az illendőség kedvéért visszafogottan nyilatkozik (azt mondja, vele is bármikor megtörténhet, ami Meonival), mindenki tudja, hogy ezt a Dakar-győzelmet már csak akkor szerezheti meg más, ha ő elveszíti. A csütörtöki szakaszgyőzelem is az övé volt – 18 másodperccel megelőzte az összetettben második helyen álló Cyril Desprest.
Az autósoknál csakúgy, mint szerdán, ezúttal sem Mitsubishi-siker született. A háromgyémántos márka képviselői láthatóan visszavettek a tempóból – de nem is kell sietniük, hiszen senki sem veszélyezteti a pozíciójukat.

Alphand első részsikere

Igyekezett viszont Luc Alphand, aki az egy nappal korábbi második helyezése után Dakla és Luxor között a legjobb volt az autósok mezőnyében. Ezzel az eredménnyel ő a Dakar történetének első olyan szakaszgyőztese, aki korábban egy másik sportágban volt élversenyző. Hat évvel azután, hogy megnyerte az alpesi sí Világkupát, a Dakar-rali nagykönyvébe is beírta a nevét. Egyrészt szakaszgyőztesként, másrészt az első olyan versenyzőként, aki dízel autóval tudott nyerni.
A második helyen Fontenay érkezett, a harmadikon a fiatal De Villiers – ők valószínűleg azért tudták megelőzni az első két időellenőrző állomáson még vezető Vatanent, mert a korábbi négyszeres győztes defektet kapott, majd el is tévedt egy kicsit.
Az összetettben élen álló Stéphane Peterhansel megelégedett a hatodik hellyel, főleg, hogy csapattársa, Maszuoka Hirosi még így is mögötte volt, mert az első kilométereken két kereket kellett lecserélnie. A japánnak ezek után már nincs sok esélye Peterhansellel szemben, a motorral hatszor nyerő francia mégis óvatos: "Vesztettem már el úgy motorversenyt, hogy nekem kellett volna győznöm. Az első naptól kezdve vezetünk, de ez technikai sport. Addig nem az enyém a trófea, amíg át nem gurulok a céldobogón.”

Czeglédi remek húzása

A még versenyben lévő két magyar párosról a lehető legjobb hír, hogy még mind a ketten versenyben vannak.
Kis Sándor és Czeglédi Péter ezen a napon is maradandót alkotott: az egy nappal korábbi féltengelytörés miatt az 50. helyről rajtolva a 31. pozícióba zárkózott fel. És ebbe még az is belefért, hogy az egyik kísérő autó (talán tévések ülhettek benne) miatt a szakasz közepe táján beleestek egy nagy lyukba. "Körülbelül öt perc alatt sikerült kiszabadítanunk a Nissant, és be kell vallanom, egyáltalán nem volt irodalmi, amit közben mondtam. Főleg azért voltam ideges, mert a húsz autóból, amit lehagytunk, legalább hárman visszaelőztek” – emlékezett viszsza Kis.
Ezek után viszont Czeglédi Péter percei következtek. Egy "kőkerthez” érvén ugyanis a navigátor azt javasolta, ne kövessék a nyomokat, hanem menjenek a műholdas navigációs rendszer alapján a rövidebb úton. Utóbb kiderült, hogy ezzel a kis manőverrel jó néhány percet spórolt meg a páros, amelynek egyébként is nagyon feküdt a krosszos pálya.
Apró kellemetlenség, hogy a szelektív szakasz végén a motor rakoncátlankodni kezdett. Valószínűleg az egyik jeladó hibásodott meg, hamis jelet küldött az erőforrásba, amitől az nem engedte, hogy Kis teljes gázzal közlekedjen. Ez a hiba azonban percek alatt elhárítható, a napok óta alig alvó szerelők valószínűleg boldogok lennének, ha ennyivel megúsznák az éjszakai szervizt. De persze, apró javítanivalók mindig vannak.

Toyotások a köveken

Palik László és Darázsi Gábor szerdán lapzártánkkor ért célba, úgyhogy ők még a Sziva–Dakla sztorival is adósak voltak.
A pihenőnap utáni második szakaszon a legfőbb problémájuk az volt, hogy úgy kellett hajtaniuk, mintha hímestojás lenne a sofőr lába alatt, mivel a pótkerekektől kezdve a legapróbb alkatrészekig minden a korábban felborult, és azóta is a sivatagban veszteglő szervizkamionban maradt.
Szóval Palik elsősorban arra figyelt, hogy az éles köveken nehogy defektet kapjon, ezért aztán saját bevallása szerint a közepesnél is gyengébb tempót diktált. Ennek eredményeként aztán már sötétben értek az utolsó ötven kilométerre, amely egy évtizedek óta nem használt beduin út volt, homokátfúvásokkal megtűzdelt kőrengetegben. Ötven kilométer – két óra alatt. Talán ez mutatja a legjobban a szakasz nehézségét.
Palikék azonban szívósan átküzdötték magukat az akadályokon, és szerencsére a Toyotának sem lett nagy baja, igaz, megnyugtatásként csütörtök reggelre megérkezett a szervezők kamionja, amelybe a kamionos fiúk néhány létfontosságú alkatrészt bepakoltak.
Így talán egy kicsit nyugodtabban vágott neki a páros a Dakla–Luxor szakasznak, amelyhez kellettek is a jó idegek, mert nemcsak az autót, a benne ülők agyát is teljesen szétrázta a köves pálya. "A szakasz elején kétszer ástunk, mert a kamionok kijárták előttünk a nyomot, másfelé meg nem mehettünk, mert egy szűk katlanban vezetett az út – mondta Palik. – Ezek után autógyilkos, köves rész következett, amelyen csodálom, hogy egyben maradt az autó. De egyben maradt, és szerencsére egy újabb szakaszon vagyunk túl.”
Még egy napon túl vannak tehát a mieink, és ami még jobb hír – már csak három van hátra.