Hét csapat hajt a továbbjutó helyekre – véget ér a csoportkör

Az E-csoportban meglehetősen egyértelmű a helyzet: amelyik válogatott nyer, biztosan nyolcaddöntős, a vereséget szenvedők közül pedig az, amely a korábbi egymás elleni eredmény alapján előrébb sorolódik, mint a mai nap másik alulmaradója, a veresége mértékétől függően, a gólkülönbségében bízva reménykedhet a magyar válogatott kipöckölésében, és a négy legjobb csoportharmadik közé kerülésben. Ugyanakkor ha a románok legyőzik a szlovákokat, miközben a belgák minimum kettővel verik az ukránokat, akkor csak az első két helyezett jut tovább, mert ez a két eredmény magyar továbbjutást eredményezne.
Ha az E jelű négyes mindkét meccse döntetlen, vagyis mind a négy gárda négy ponttal végez, akkor gyakorlatilag minden marad a jelenlegi állás szerint, és bár a szerzett gólok száma még változtathat a továbbjutók pozícióján, két dolog biztos: Ukrajna kiesik és Szlovákia csoportharmadikként továbbjut.
Az F-csoportban Portugália biztos továbbjutóként páholyból várhatja a Grúzia elleni mérkőzést, sőt, Cristiano Ronaldóék dönthetnek róla, hogy a nyolc közé jutásért a szlovénok ellen szeretnének-e játszani, hiszen ha alulmaradnak, az a csoportelsőségüket nem befolyásolja, de akkor a magyar válogatott nem lesz ott a négy legjobb harmadik között (és helyette a C-csoport harmadikját, Szlovéniát kapja Portugália). Viszont ha nem veszítenek ma, simán lehet, hogy egy bármilyen török, vagy nagy különbségű – 3–0-s vagy legalább négygólos – cseh győzelem az érintett vesztes búcsúját és a mieink továbbjutását jelenti. Grúz–portugál döntetlen esetén – a másik meccs eredményétől függően – a magyar válogatott megy tovább.
A cseh–török meccsen a győztes biztosan továbblép. Ha a csehek legfeljebb két góllal nyernek, akkor portugál pontszerzés mellett a törökök is továbbmennek harmadikként – kétgólos vereség esetén (csupán) több lőtt góljukkal éppen a mieinket elütve a továbbjutástól.
JÚNIUS 26., SZERDA
E-CSOPORT
18.00: Szlovákia–Románia
18.00: Ukrajna–Belgium
| 1. Románia | 2 | 1 | – | 1 | 3–2 | +1 | 3 |
| 2. Belgium | 2 | 1 | – | 1 | 2–1 | +1 | 3 |
| 3. Szlovákia | 2 | 1 | – | 1 | 2–2 | 0 | 3 |
| 4. Ukrajna | 2 | 1 | – | 1 | 2–4 | –2 | 3 |
F-CSOPORT
21.00: Grúzia–Portugália
21.00: Csehország–Törökország
| 1. Portugália | 2 | 2 | – | – | 5–1 | +4 | 6 |
| 2. Törökország | 2 | 1 | – | 1 | 3–4 | –1 | 3 |
| 3. Csehország | 2 | – | 1 | 1 | 2–3 | –1 | 1 |
| 4. Grúzia | 2 | – | 1 | 1 | 2–4 | –2 | 1 |
| Csoport | Válogatott | M | GY | D | V | LG–KG | Gk | P | |
| 1. | D | Hollandia | 3 | 1 | 1 | 1 | 4–4 | 0 | 4 |
| 2. | E | Szlovákia | 2 | 1 | – | 1 | 2–2 | 0 | 3 |
| 3. | C | Szlovénia | 3 | – | 3 | – | 2–2 | 0 | 3 |
| 4. | A | Magyarország | 3 | 1 | – | 2 | 2–5 | –3 | 3 |
| 5. | B | Horvátország | 3 | – | 2 | 1 | 3–6 | –3 | 2 |
| 6. | F | Csehország | 2 | – | 1 | 1 | 2–3 | –1 | 1 |

Cucurella keze és arca – Ballai Attila publicisztikája






