Szabó András az új torna-szövetségi elnök

Vágólapra másolva!
2002.07.06. 22:49
Címkék
Rendkívüli közgyűlést tartott a Magyar Tornaszövetség (MATSZ), hiszen három személyi kérdésben kellett dönteniük a küldötteknek. A korábbi elnök Szilvásy György távozásával (ő ma már a GYISM államtitkára) vezető nélkül maradt a szövetség, s a jelölőbizottság Szabó Andrást, a Resonátor Kft. alapító ügyvezető igazgatóját nevezte a posztra. A tagság a tornasportok számára már nem ismeretlen jelöltet megszavazta vezetőnek. – Két évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba a tornával, elsősorban mint szponzor, hiszen számos verseny támogatásában részt vettem – mondta Szabó András. – Miután kiderült, hogy Szilvásy György államtitkári kinevezése miatt, no és etikai szempontok alapján lemond az elnöki posztról, akkor került először szóba az én nevem. Olyan utódot kerestek ugyanis, aki az üzleti és gazdasági területen hasznosítható kapcsolatokkal rendelkezik.– Erre most nagy szükség van, hiszen csütörtökön megtudtuk a novemberi szerenkénti tornász világbajnokság költségvetési hiányokkal küszködik.– Igen, én is ott voltam Debrecenben a bokrétaünnepségen és úgy vélem, behozhatóak ezek a hiányok. Fő szempont, hogy megkapjuk a korábban beígért állami támogatást, ám a szövetségnek is hatékonyabb marketingmunkára van szüksége ahhoz, hogy újabb és újabb szponzorokat vonjon be a világbajnokság rendezésébe. – Korábban volt már része a kulisszák mögül szemlélni egy ilyen nagy világverseny lebonyolítását?– Nem, ez újdonság és egyben jó tapasztalat lesz a számomra. Főként azért, mert az idén felvállaltuk a kétezer-hármas olimpiai kvalifikációs ritmikus gimnasztika világbajnokság, valamint az aerobik Európa-bajnokság rendezését is. – A szponzori múltján túl van még valami kötődése a tornasportokhoz?– Nagyon szeretem és rendkívül szépnek tartom a szövetség alá tartozó sportágakat, de tulajdonképpen más kötődésem a közgyűlésig nem volt. Fiatalabb koromban kézilabdáztam és vízilabdáztam, de komoly sportolói múlttal nem rendelkezem. A közgyűlésen az alelnöki posztra a ritmikus gimnasztika szövetség elnökét, Hajdu Andrást választották meg, míg az elnökségben megüresedett egy helyre Eperjesi Évát szavazták be a küldöttek.
Legfrissebb hírek

Itt a vége: Jackson és Nkunku is kimaradt a Chelsea keretéből

Angol labdarúgás
12 perce

Fritsch Róbert amondó, már a legjobbak között van 77 kilóban

Birkózás
1 órája

Az üzbég válogatottnál dolgozik, de a magyarokkal is tartja a kapcsolatot Douchev-Janics Natasa

Kajak-kenu
1 órája

Courtois hosszabbít Madridban, megtorpedózta Eze átigazolását az Arsenal – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Dupla Tízes: Gulácsiék maradnak, de mi folyik mégis Lipcsében?

Német labdarúgás
1 órája

Feröeren, tévén nézi csapata szegedi Kl-meccsét egy Rayo-drukker család

Európa-konferencialiga
1 órája

Győztek a szovjetek és a német hadifoglyok

Népsport
2 órája

Brisbane 2032: a központi kormány dollármilliárdokkal segíti a rendezést

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik